Aznap, másnap, harmadnap​

Kovácsék nem vetették meg az alkoholt, már felmenőik között sem volt ritkaság  talicskában hazatolni a férfit a kocsmából. De mindezek ellenére alkoholista egyik sem lett közülük, egyedül az alkalmanként elfogyasztott italok mértékének megfelelő megválasztásával akadt némi gondjuk. Ritkán ült össze a díszes társaság egy- egy jeles nap ünneplésére, de ha mégis sikerült összehozni a nagybecsűt, hát nem kellett sokáig várni , hogy tetőfokára hágjon a hangulat. 

Generációk találkoztak ilyenkor, nagypapától a huszonévesig mindenki felöntötte a garatra azt a bizonyos kupica pálinkát, melyet kötelező volt amolyan üdvözlésképpen elfogyasztani. De nem ám azt a pálinkának nevezett bolti alig égeti a torkom változatot, nem, ez a papa főzte - szétmarja a nyelőcsövem féle szilva, ami ugyan nem finom, de gyorsan "üt". 

Óvatosan igyátok, nehogy berúgjatok - hangzott a mondat a délelőtti órákban, majd ahogy közeledett az este átcsapott - A "Na, még egyet!" felkiáltások sokaságába. 

Ezen az ominózus napon sem volt ez másképp. A köszöntő pálesz után amolyan Mónika show - szerű beszélgetés vette kezdetét, tizenegyen próbáltak egyszerre, egymást túlharsogva diskurálni. De nyilván a sok szócsépléstől száradtak a torkok, így mit volt mit tenni, papa hozta a hordóból a bort, mely a pálinkához hasonlóan ,igen magas alkoholtartalommal bírt. Nem is kellett hozzá sok idő, hogy az amúgy sem csendes família egyre hangosabbá váljon.

Előkerült a Cd-s magnó, benne a mulatós nóták gyöngyszemeivel és persze mindez kiegészülve a kiscsalád Xfaktor-i magasságokban szárnyaló énektudásával. Minél több bor fogyott, annál tehetségesebbé váltak, egyre hangosabban szólt a lakodalom van a mi utcánkban tanyasi teli torokból stílusban, megspékelve a táncos lábú pörgetem - forgatom profikat megszégyenítő mozgáskultúrával. 

Olyannyira emelkedett volna a hangulat, hogy azt már a jóval távolabb levő szomszédok sem hagyhatták szó nélkül. Jöttek is széles mosollyal az arcukon, kezükben egy üveg italnak nem nevezhető azonosítatlan löttyel, mondván hoztak már egy kis kóstolót a Sanyi főzte pálinkából. A jó szomszédi viszony megőrzése végett természetesen be lettek invitálva a mulatságra és persze könyörögni sem kellett nekik , hogy fogyasszanak egy jó kis hazait. 

Lett is ottan dínom - dánom , ment a gőzös Kanizsára, kirúgták a ház oldalát , végigjárták az akácos utat és táncoltak az asztal tetején. Nagy volt a szeretet, mindenki ropta mindenkivel, egymásra borulva és összekapaszkodva harsogták a nótákat. 

Mígnem aztán eljött az a  pillanat, mikor is az alkohol hatása elérte azt a bizonyos pontot, ahonnan már nincs visszaút. Előkerültek a múlt századi sérelmek , előjöttek a meg nem - vagy félreértett mondatok és felbukkant a zöld szemű szörny is. Arra, hogy kivel és miért kezdődött a fennforgás természetesen senki nem emlékszik, de az, hogy a bulinak rövidesen vége szakadt halványan dereng mindenkinek. 

Az történt ugyanis, hogy a szomszédasszony szemet vetett a házigazdára, amire viszonzásképpen a gazdasszony az ő urával lépett táncra.  Az otthoni lányok , a legényeken kaptak hajba, a többiek meg belekeveredtek a perpatvarba.

Végül aztán a szomszéd Icáék megelégelték a kiabálást és már bort sem kaptak, így kénytelen- kelletlen, de azért jól megsértődve hazaindultak. Azaz csak próbáltak volna, ha az Ica nem esett volna le a lábáról és nem gurult volna egyenesen az árokba. Így a Pista segítséget kellett , hogy kérjen a háziaktól, akik szintén nem voltak a helyzet magaslatán, de azért négyen összefogódzkodva eltámolyogtak a másik tanyáig. Eközben az otthoniak is elunták már a sárdobálást, faltól- falig közlekedve megpróbáltak nyugovóra térni. Ami azért nem volt olyan egyszerű, hiszen két szobára voltak tízen, de a sok jó ember kis helyen is mondásnak eleget téve ki-ki keresett magának fekhelyet. Lassacskán elcsendesedett a tanyavilág és a díszes társaság békésen szuszogva aludta át az éjszakát. Már aki ugye, mert egyeseknek nem bírta a gyomra a papa borát, így volt ki a WC mellett görnyedve várta a reggelt. 

Ami el is jött nemsokára. Kakasszóra éledezett a ház, tömény alkoholszag lengte be a szobát és az emlékek foszlányai lassan felsejleni látszottak az emlékezetekben. Rögvest mindenki fogadkozni is kezdett, hogy soha többé egy kortyot sem, ami persze megintcsak nem tartott tovább, a reggeli pálinkánál. A kutya harapást szőrével jó tanácsot megfogadván, a família másnap sem jutott tovább az udvarnál és még mielőtt kijózanodhattak volna, újfent borgőzösen mulatták át az éjszakát.

Így esett meg Kovácséknál, hogy az a bizonyos Másnap csak harmadnapra jött el. Azon pedig már semmilyen csodaszer , praktika , sem Algopyrin, sem gyógy sör , sem semmi nem segíthetett. Próbálták leginkább csak túlélni valahogy. És bár megint mindenki eldöntötte magában, hogy soha többé nem iszik ennyit, a következő tanyasi másnapra nem sokat kellett várni. 

A bejegyzést megtörtént események ihlették, szereplői valósak, így bármilyen hasonlóság a valósággal , nem a véletlen műve . :) 

 

0 Tovább

Tedd, vagy ne tedd! A boldog házasság 7 titka

„A házasság nem csak a gyereknevelésről, a házimunkák megosztásáról és a szeretkezésről szól. Van egy spirituális dimenziója is, ami annyit jelent, hogy a két ember egy közös belső életet teremt "

 

párkapcsolat házasság


Mitől lesz jó a házasság? Ezt a kérdést kutatja igen részletesen John M. Gottman, a Washingtoni Egyetem pszichológiaprofesszora. Kutatásai a házasság stabilitására és a kapcsolatok  működésére irányulnak. Könyvében részletesen foglalkozik azzal, hogy mi kell ahhoz, hogy elrontsuk és mi ahhoz, hogy tartóssá és boldoggá tegyük párkapcsolatunkat/ házasságunkat. 

Így tedd tönkre:

Nem árul el azzal nagy titkot, ha azt állítja, hogy minden jól működő kapcsolat alapja a hatékony kommunikáció. Ha ezeketa hibákat elköveted, ne tedd fel a kérdést, hogy miért is ment tönkre: 

1. Durván induló beszélgetés, kritikával és gúnnyal fűszerezve .

2. Ha kitartóan kritizáljuk párunkat , mi magunk is azt fogjuk hinni, hogy valóban ennyire rossz, ahogy beállítjuk, így hamarosan megvetést fogunk érezni iránta.

3. Ha mi megvetéssel fordulunk felé, ő védekezni fog. Szemrehányást tesz, és igyekszik bizonyítani, hogy a hiba bennünk és nem benne van. Támadás és visszavonulás . 

4. A folyamatos konfliktus hatására az egyik fél, aki kevésbé bírja a helyzetet,  tartós védekezésre rendezkedik be, megkezdődik a falépítés , amiben különösen a férfiak jók. Egyre többet dolgozik, ha otthon van, csak a Tv-t bámulja vagy a számítógépen játszik. 

5. Ezek után állandósul a rossz hangulat. Ha bármit megpróbálnánk megbeszélni, annak mindig veszekedés lesz a vége. 

6. Ha már elég régóta élünk így , akkor észre sem vesszük a másik békülési kísérleteit. Amiből persze újabb végeláthatatlan veszekedés kezdőik. 

7. Ezekkel a hibákkal már nem csak a jelenünket és a jövőnket szúrtuk el, hanem a múltunkat is. A sok vita és a rossz hangulat miatt , már a régi szép emlékek közül is csak a rosszakra fogunk emlékezni és ezzel elvágtuk az utolsó szálat is , ami megmenthette volna a kapcsolatot. 

Azt már megtudtuk , hogy szúrhatjuk el. De akkor mit tegyünk, hogy működjön ?

 /A 7 titok/

1. Szeretettérkép

Veszekedés helyett inkább azzal töltsük az időt, hogy minél jobban megismerjük a párunkat. Rajzoljuk meg a "térképet" félelmeiről, legbensőbb érzéseiről. Minél többet tudunk róla, annál kevesebb erőfeszítésünkbe kerül megértenünk őt egy-egy konfliktus helyzetben. 

2. Gyengéden szeretni

Rossz tulajdonságai gyűjtögetése helyett, listázzuk inkább azt, amit szeretünk, ami jó benne. Mondjuk el neki, hogy szeretjük, tiszteljük és felnézünk rá. Ez mindenek az alapja. 

3. Egymás felé fordulás

Ne hagyjuk, hogy a hétköznapi stressz és ügyes- bajos dolgaink fontosabbak legyenek, mint a kapcsolatunk. Ne legyen valami mindig sürgősebb annál, hogy leüljünk beszélgetni, hogy számíthassunk egymásra. Ez alapozza meg az érzelmi kötődést, az intimitást.

4. Hallgasd meg és engedj, ha kell 

A kapcsolat nem valami verseny. Kölcsönös tisztelet és közös nevező. 

5. Kezelhető problémák 

El kell fogadnunk, hogy alapjában véve különbözőek vagyunk. A megoldhatatlan problémákkal, melyek ebből fakadnak, ne foglalkozzunk. Koncentráljunk azokra, melyekre van megoldás. Beszéljünk arról, hogy mit szeretnénk és ne a másik hibáinak felsorolásán fáradozzunk. Ha kell, tegyünk engedményeket, melyeket később a partnert is viszonozni fog (remélhetőleg).

6. Ne akard megváltoztatni 

Olyan nézőpontot kell találni, mely lehetővé teszi az elfogadást és a további együttműködést. 

7. Közös célok és értékrend

Fontos, hogy tudjuk, mit akar a másik. Majd a vágyainkat közelebb kell hozni egymáshoz. "Minden boldog házasság kialakít egy kis mikrovilágot a maga rituáléival (például a vasárnap menetrendje, közös vásárlás, vagy csak egymás fülének szánt szavak, megnevezések, becézések), ami a külvilággal szemben összeköti őket. "

A professzornak talán igaza van a 7 titok kapcsán( mely  annyira azért nem is titkos) és a pontokban felsorolt viselkedés könnyen tanulható, elsajátítható. Viszont nem szabad elfelejteni, hogy vannak olyan kapcsolatok is, melyen semmilyen titok, de még csodaszer sem segíthet.  Itt egyszerűen csak arról lehet szó, hogy annak a két embernek nem kellene együtt lennie, mert olyan Disneysen szólva, nincsenek egymásnak teremtve.

 

0 Tovább

75 éve tartó kutatás a boldogságról

Mi lenne, ha végignézhetnénk egy egész életet, ahogy az kibontakozik előttünk ? A Harvard egyetem kutatói pontosan ezt tették.

75 éven keresztül 724 ember életét követték végig.

A kérdés: Mitől lesz boldog az életünk ?

kutatás psziché boldogság

Az eredeti 724 emberből 60 még él és még mindig részt vesz a kutatásban. Többségük már elmúlt 90 éves. És most a gyerekeiket is kezdik bevonni a kutatásba, akik több, mint 2000-en vannak. A projektet jelenleg már a 4. vezető irányítja. 

A kutatás menete 

1938 óta két nagy csoport életét követik nyomon. Másodéves Harvardosok, akik a második világháború idején végeztek, illetve bostoni hátrányos helyzetű fiatalok. A kezdetekkor meginterjúvolták őket és a szüleiket, valamint különböző orvosi vizsgálatokon is átestek. A későbbiekben két évente újra megkérdezték őket, videókat készítettek, vért vettek . Több tízezer oldalnyi feljegyzés készült a rekord idejű kutatás során.

Az alábbi videóban a kutatás vezetője beszél az eredményekről : 

A kutatásból levonható következtetések

Az eredmények azt mutatják, hogy sem a gazdagság, sem a hírnév nem tesz minket igazán boldoggá. Ami a leginkább számít életünk során, az az , hogy rendelkezünk-e társas kapcsolatokkal . A kutatás is arra a következtetésre jutott, hogy a magány megöl. 

A jó élethez vezető út, jó kapcsolatokkal van kikövezve.

Azonban ezalatt nem a barátaink számát kell értetni. A hangsúly a minőségi kapcsolatokon van . Mert nagy társaságban vagy egy házasságban is lehet valaki magányos. 

Egy szeretet nélküli, veszekedéssel teletűzdelt házasság talán még rosszabb hatással van az egészségre, mint egy válás.

Érdekes és elgondolkodtató még az az eredmény is, miszerint nem azok éltek boldogabb életet, akik kevesebb időskori betegséggel szembesültek. Azok az emberek váltak 80 éves korukban is boldoggá, akik jó kapcsolatban éltek, szoros barátságokkal rendelkeztek. Azoknak ,akiknek a magányosság érzetével kellett szembenézniük, a lelki gyötrődés felerősítette a testi fájdalmakat.

"Az élet olyan rövid, hogy nincs benne idő veszekedésre, bocsánatkérésre, megbánásra, számonkérésre. Csak a szeretetre van idő, és ha szabad így kifejezni magam, csak egy pillanat van rá."

0 Tovább

szex a lelke mindennek

párkapcsolat szex mennyiség

Hosszú kapcsolat = kevés szex ? 

Furcsa dolog ez, hiszen a szex az egyik legjobb dolog a világon, mégis egyre több embert hallani arról panaszkodni, hogy mind kevesebb van belőle. Két érdekes cikket is olvastam a témában. Mindkettő arra mutatott rá, hogy hosszú kapcsolatban az együttlétek száma is csökken. Megdöbbentő megállapítás viszont, hogy már nem kell hozzá 20 év. 

Egy szexuálpszichológus szerint ,

akár 1 év is elég ahhoz, hogy az intim együttlétek száma csökkenni kezdjen . 

A felmérések azt mutatják, hogy a számokkal minden rendben . A 40 éven aluliak 60 % - a hetente egyszer legalább összebújik , csak nem a párjával- olvasható az Éva magazin cikkében. A kijelentés egy épp válófélben lévő hölgytől származik, aki 14 év házasság után hagyta el férjét, mert az hónapokig csalta őt. 

„Aki azt mondja, hogy hetente többször szexszel, pláne ennyi idő után, az hazudik. Havonta egyszer, talán. Vagy inkább kéthavonta. De hetente, pláne többször... kizárt! Esetleg mással, ahogy az én férjem is tette, de hogy a párunkkal nem, az biztos.”

De mennyi az annyi ? 

Egy megkérdezett férfi szerint, heti kettő a minimum . Egyébként meg embere válogatja. Valakinek elég ennyi , másnak meg nem. A dolog akkor működőképes a számok bűvöletében is , ha a pár mindkét tagjának hasonlóak az igényei. 

 A szex túl fontos ahhoz, hogy kettőből egy ember csak úgy lemondjon róla, mert a másiknak olyan nagyon nem is hiányzik, vagy legalábbis csak annyira, mint egy parti sakk.

Szex vs szeretkezés

Szükségletek kielégítése vagy érzelmi és testi beteljesülés ? Tévedés , hogy a szex egy kapcsolat mozgatórugója, bár ha az nem működik, megette a fene az egészet. Én mindig azt mondtam, hogy a szex érzelemmentes, csak a testiség dominál, a szeretkezésben viszont már helyet kapnak az érzelmek is. Így részemről biztosan az utóbbit részesítem előnyben :) De , hogy még se laposodjon el a dolog, talán váltogathatjuk is a romantikus beteljesülést és a vad légyottot. 

Mi számít kevésnek ?

Az ideális darabszámot mindenki saját maga határozza meg. Az a kevés, amit annak érzel. Azért ha az utolsó együttlétnek már a halvány emléke sincs meg,  nem árt aggódni :)

a „kevés" olyan mértékegység, ami leginkább a szexben okoz gondot!

Bár leggyakrabban a férfiak panaszkodnak arról, hogy  igényük lenne több szexre, ám egyre többször hallani nők szájából is, hogy párjuk  mindig fáradt és talán már nem is kívánja őt.

Nemcsak a hölgyeken múlik a szenvedély foka, lássuk be, van, amikor a pasas nem képes kikászálódni a Playstation elől éjszakákon át.

De miért ? Miért egyre kevesebb ? 

Stressz 

Fáradtság 

Gyerek 

Munka vagy a munka hiánya 

Pénz 

És még hosszasan lehetne sorolni az indokokat a miért nem szeretkezünk kérdésre. És szerintem a gond pontosan itt van. Egy idő után valamiért minden sokkal fontosabb lesz, mint , hogy egymásra figyeljünk.

És így szokunk le a szexről. Legalábbis egymással . 

A szakember szerint minden pár életében vannak szexmentes időszakok, például munkahely váltásnál, költözésnél vagy stresszessebb időkben. A kérdés az, hogy a gondok elmúlta után vissza tudja- e hozni a pár újra az intimitást, vagy megragadnak a szexmentes időszakban .

Ekkor egyre távolabb kerülnek egymástól és úgy élnek együtt , mint a lakótársak. Egyre nagyobb szükségük  van a pozitív visszajelzésekre, csak már a kapcsolaton kívülről keresik és kapják is meg azt.

Jó illata van, kedves, vicces, izgalmas. Most még. De olyan is van, aki ilyenkor inkább hivatásoshoz fordul, hogy levizsgáztassa magát arról, jó-e még az ágyban.”

Hogy legyen több ? 

Szokták mondani, hogy a szexről nem beszélni, hanem csinálni kell . De azért ha gondunk támad e téren, a legegyszerűbb ha megbeszéljük és megpróbálunk közös nevezőre jutni. Ha viszont a megbeszélés nem jár sikerrel, mert teljesen mások az igények , akkor jobb  minél hamarabb új társ után nézni, akivel talán ezen a téren is könnyen egy hullámhosszra kerülhetünk. 

Azokat, akiknél fel sem merül semmi probléma, és körülbelül mint a nyulak a réten, azokat nevezzük szerelmespároknak egyébként.

 


0 Tovább

Ízig-vérig nők és a kurvoidok

Ha körbenézel a közösségi oldalakon, folyamatosan az arcodba kapod az egyformán csücsörítő , ugyanúgy kinéző nők, lányok fotóit. Általában mindegyik egy jól bevált profilból, a pillanatnyi állás szerint menőnek számító cuccokban és a lehető legtöbbet megmutatva magából pózol nap mint nap, a "rajongói" elismerésére várva. 

párkapcsolat férfi

"Kurvoidok" 

Valamiért az alakult ki ezekben a lányokban, hogy könnyűvérűnek lenni menő, és ha minden pasi le akar feküdni velük, az azért van, mert irtózatosan jó nők. Nem, nem azok. Egyszerűen csak könnyen kaphatóak. És nagyon sok férfi nem mond nemet egy könnyű numerára. De mielőtt a kedves férfiak nagy egyetértésben bólogatni kezdenének most, hogy igen , minden nő egy ribi, gondolkodjanak el kicsit magukon is. A férfi sem attól lesz igazi férfi, hogy minden nőt képes megfektetni. Azt gondolom, nem kell sokat fáradozniuk az ilyen nők megszerzésén. 

Fenyő Iván a Borsnak adott interjújában egyszerűen csak kurvoidoknak nevezi az ilyen lányokat. És kitér arra is, hogy a férfi nem képviselői sem sokkal jobbak. 

Nézzenek végig a Facebookon vagy az Instagramon. Egyforma ruhában, ugyanolyan kihívó módon pózolnak. Félreértés ne essék: a férfiak szintúgy. Senkit semmi más nem érdekel, csak, hogy megkapják egymást egyetlen éjszakára, aztán mindenki megy tovább a maga útján, és közben panaszkodnak, hogy nincs senki, aki szeretné őket. 

Én is pontosan ugyanezt látom. Mindent kitesznek a kirakatba, minden pasinak teszik a szépet , majd egy jó szó és egy kis ital után már bármire kaphatóak lesznek. Aztán persze jön a siránkozás, hogy minden pasi csak azt akarja és , hogy milyen rossz, hogy csak szexre kellenek. 

Hát mégis mi másra ? 

Az igazi férfi , aki kapcsolatot keres ( remélem még van ilyen ) , szeret vadászni, becserkészni a nőt, harcolni érte. Muszáj, hogy találjon az adott nőben a testén kívül is értékelhető dolgot, mert máskülönben csak addig fogja érdekelni, még meg nem kapja. Ahogy szokták is mondani , a külső megfog, a belső megtart. 

De ki számít kurvoidnak? Miért vannak rossz véleménnyel a férfiak a nőkről és vajon igaz -e az , hogy minden nő rib@nc és, hogy minden pasas egyforma ?

Könnyűvérűség meghatározása 

Attól, hogy mi nők is megkívánunk egy férfit, de a testiségen kívül nem szeretnénk mást, még nem leszünk könnyűvérűek. Bár hímjeink ezt igen nehezen szokták viselni, mert még ők kihasználhatják a testünk, addig ők az ilyen nőt , aki megteszi ugyanazt velük, amit ők szoktak, egyszerűen lek@rvázzák. Na meg persze azt is , aki nem állt kötélnek.  

Akit mindenki megkaphat az rib@nc, akit mindenki megkap csak ő nem , az meg egy büdös kurv@.

Elnézést a trágárságért, de sajnos ez tényleg így van. Társkeresős élményeim során számtalan okból minősítettek már így. Ha nem válaszoltam azért, ha elutasító voltam azért, ha  kedves akkor meg azért. 

Lányegében a kurvoid szót úgy lehetne megfogalmazni, hogy olyan nő , akinek viselkedése hasonlít az örömlányokéra , csak nem kér érte pénzt. Bár kövezzenek meg , de szerintem ez sem sokkal jobb, mint ha valaki pénzért fekszik le egy férfival . Annak legalább van "miértje" . De annak, hogy annyira sem becsülöd a tested és önmagad, hogy megválogasd kit engedsz az ágyadba és mindezt ingyen teszed, hát annak szerintem igazán semmi értelme sincs. 

Ne általánosítsunk!

 Azért azon a  dolgon az uraknak is ideje lenne elgondolkodni a, hogy nem minden nő ribanc. 

Vannak még rendes nők, ahogy vannak még rendes férfiak is. 

Nem minden férfi egyforma, ez így ebben a formában közhely és nem állja meg a helyét. Bizonyos dolgokban hasonlítanak egymásra, vannak tipikus férfi tulajdonságok, de számtalan módon különböznek is egymástól. Ugyanígy igaz ez a nőkre is. Ne tessék általánosítani. 

Viszont a jányokat is, akik csak azért nem hivatásos ősi mesterség gyakorlók, mert közvetlenül nem kérnek pénzt a testükért, szeretném megkérni, hogy gondolkodjanak el egy kicsit és nézzenek mélyen magukba. Mert , az egész női társadalom le lett alacsonyítva általatok és azokat a nőket , akik még értékrenddel és aggyal is rendelkeznek, egyszerűen lenézik miattatok. Nem attól leszel nagylány és menő, hogy sokan megfordulnak az ágyadban. Épp ellenkezőleg. 30 éves korodra teljesen ki fogsz égni és kesereghetsz azon, hogy senkinek sem kellesz. És itt lehet, hogy még sok időt is adtam neked. 

A férfiak az okos nőket veszik feleségül, de egész életükben a szajhákra vágynak.

Nők: 

Mindenki sorolja be magát a megfelelő kategóriába. Ha szajhaként akarsz élni, tedd azt, de ne siránkozz utána , hogy nem találod a Nagy Ő-t. Ha szerelmet keresel , legyen eszed , kisugárzásod és ne légy könnyűvérű. 

Szerintem egy igazi nő nagykabátban is szexi és mélyen dekoltált felső nélkül is felfigyelnek rá a férfiak.

Férfiak: 

Ha minden nőt az ágyadba cipelsz, akkor ne mondd azt, hogy minden nő szajha. Ez így nem igaz.  Eleve te keresel könnyű numerát, mert valószínűleg számodra ez könnyebb, mint meghódítani egy igazi nőt. Ha szerelmet keresel, ne mellméret alapján rangsorold a randi partnereket. 

Számít a külső, nagyon is, de nem minden.

A testeden kívül még ezernyi más dologgal is rendelkezned kell ahhoz, hogy kapcsolatot egy életre és ne csak egy éjszakára találj. 

A férj a feleségével, a szajha a bánatával marad. Helyreállt a világ megszokott rendje.

0 Tovább

LélekHatár

blogavatar

Inspiráció, lélek, párkapcsolat, testi - lelki egészség, fejlődés, tudatosság a mindennapokban. Történetek - történések, őszinte sokszínűség egyetlen nő tollából.

Lélekhatár a Facebookon

Utolsó kommentek