A mozgás öröm! Vagy mégsem ? Ó, azok a testnevelés órák ...

Napjainkban nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy egészségünk érdekében, mennyire fontos is mozogni. A vélemények már megoszlanak arról, hogy mit és mennyit érdemes sportolni, ám azzal általánosságban mindenki egyetért, hogy a megfelelően kiválasztott mozgásforma, rendszeresen végezve, valódi örömöt okoz. De mi van azokkal, akik csak  kényszerből mozognak?  Kötelező testnevelés órák olykor frusztráló, máskor kedves emlékeinek nyomába eredünk. 

élettér egészség  test mozgás

Szekrényugrás: Álmaink netovábbja - Rémálmaink örök tárgya? 

Mindig imádtam mozogni. Szerencsés alkat vagyok, szinte minden sportágban, amit az általános iskolai testnevelés órákon kipróbáltunk, abban viszonylag tehetségesnek számítottam. Örömmel emlékszem vissza a labdajátékokra, élveztem a kislabdahajítást, a távolugrást, még a futást is. Remekül éreztem magam a táncos aerobik órákon - ami mindig felüdülést jelentett a hosszúra nyúlt, dupla matek után. Szívesen vettem részt az órákon és buzdítottam másokat is arra, hogy mozogni márpedig tényleg fantasztikus dolog. Egészen addig, még nem vált kényszeressé, a kötelező felmérések és a számomra kötelezően előírt versenyeken való indulásokkal.  

Felsőtagozatban egyre kevesebb lett az ún. szabadfoglalkozás , egyre több lett viszont a Cooper teszt, felülés- törzshajlítás , szekrényugrás és társai. Kezdett az egész kényszeres teljesítménynöveléssé válni, s lassan belőlem is eltűnt az addigi rajongás. Nem beszélve arról, hogy a kitűnő testnevelés jegyeim, rohamos romlásnak indultak. Rettegtem ugyanis a szekrényugrástól, a kötélmászástól és hasonszőrű barátaitól - ez rajtam kívül azonban, senkit sem érdekelt. Ahogy az sem, hogy  már nem akarok több atlétikai versenyen indulni (évekig versenyeztem) , mert egyszerűen utálom csinálni. Úgy kellett eljárnom ezekre, hogy már az edzéseken sem vettem részt. Szidtak is érte eleget, mondván, lehetne belőlem élsportoló is. Csakhogy én egyáltalán nem akartam az lenni. Ki nem állhattam, hogy mindenki engem néz. Tanáraim ezt persze szimpla lustaságnak és lázadásnak tartották. 

De nem panaszkodom, én még a szerencsések közé tartoztam. Nem úgy, mint az osztálytársaim közül jó páran. Épp akkora volt az elvárás az alacsony, zömök testalkatú lányoktól, mint a nyúlánk, hosszú lábú, vékony , sportosaktól. Sokaknak lett rémálom a testnevelés óra. Közülük néhányan, örökre megutálták a mozgást, vagy csak jóval később próbálkoztak meg vele újra. 

Középiskolában aztán , én, aki annyira szeretett mozogni, folyton azon igyekeztem, hogy ne is kelljen részt vennem az órán . Lányoknak azért egyszerűbb volt a helyzet                    - néhányszor meg lehetett játszani a fáj a hasam dolgot, de mikor egy hónapon belül harmadszorra jött meg egyeseknek, az már kiverte a biztosítékot a tanár úrnál is. Nem volt elég nekünk a  mindennapos testnevelés óra (nálunk valamiért már akkor is így volt ) , kéthetente uszodába is kénytelenek voltunk eljárni. Na, az sem szólt semmi másról, csak a különböző úszásnemek felméréséről.

A 2 órából 10 perc jutott csupán, mikor teljesítménykényszer nélkül élvezhettük a vizet. 

A testnevelés óra keretein belül pedig, semmi mást nem csináltunk, csak felmérések sorozatán erőlködtünk. Szerettem volna, ha gondolkodás nélkül bevágják az egyest, ha valamire azt mondom, hogy nem tudom megcsinálni, de akkoriban ez  luxusnak számított - mondván az egyesért is meg kell dolgozni. Rengeteget égtünk egymás előtt. Egyesek partra vetett bálnaként kapálóztak a talajtornán, mások a futásba akartak belehalni, még engem  a magasugrással "szívattak" folyton. Egy egész osztály elé kiállva küzdhettem az ötösért, mert velem ellentétben, a tanár úr nem tartotta számomra elégséges jegynek  a kettest. A kötélmászásban végül csak kiegyeztünk egy elégtelenben, mivel ott aztán végképp megmakacsoltam magam és megmondtam neki, hogy az sem érdekel, ha megbuktat, akkor sem tudom megcsinálni és nem fogok szenvedni a nagy kegyes ketteséért. 

Hát, így teltek akkoriban azok a bizonyos testnevelés órák (ha neked is van történeted, véleményed ezzel kapcsolatban, akkor írd meg nyugodtan) .

Középiskola után jó pár évig nem mozogtam, el akartam felejteni ezt az egész teljesítménykényszert és szabaddá válni egy kicsit. Most, felnőtt fejjel kezdtem el újra, de szigorúan csak a magam megelégedésére. Akkor és annyit mozgok, amikor és amennyit csak jól esik. 

Mi változott  azóta? 

Így rögtön elsőre azt mondhatnánk, hogy semmi. Leszámítva, hogy mindenhol bevezették a mindennapos testnevelést. Tanulmányok igazolják, hogy a diákok nagy részének ez az egyetlen óra mozgás teszi ki, a sportolásra szánt idő majdnem száz százalékát. Tehát, alapjáraton hasznos volt az elképzelés, ám a résztvevőket ezúttal sem ártott volna megkérdezni arról, hogy mit szólnak mindehhez. Ma is éppúgy felmérések sokaságáról, szekrényről és kötélmászásról, teljesítménykényszerről  szól az az egy óra, ami a mozgás örömét volna hivatott megtanítani a jövő felnőttjeinek.  

- Utálom a testnevelés órát, semmit nem csinálunk, csak teljesítjük a kötelező felméréseket - mondta egy most 14 éves diák, akit megkérdeztem a témáról. 

- Nem szoktunk tesizni, ki nem állhatom,  folyton otthon marad a felszerelés vagy fáj a hasunk - vallotta be őszintén egy másik diák, aki 16 éves és állami iskolába jár.  

Épp olyan gyomorgörcsökről számoltak be a testnevelés okán, mint ahogy én emlékszem a 10 évvel ezelőttiekre. Mindez persze egyén , iskola és tanár függő , nem lehet tehát egy helyre sorolni az ország minden iskoláját. Szakértők úgy gondolják azonban, hogy az egész iskolai rendszerrel gond van, ami leginkább a testnevelés órákon mutatkozik meg .

Diákok és tanárok egyaránt unják, hogy csak a kerettantervben meghatározott dolgokat lehet/kell csinálni éveken keresztül. Itt szisszenjünk fel rögtön, hiszen számtalan helyen lehet már választani alternatív mozgásformák közül, például lovaglást. Első kézből igazolhatom, hogy erre nem minden iskolának van pénze, a szülő pedig nem minden esetben tudja biztosítani az anyagi hátteret a különórára. Marad tehát, a jól bevált testnevelés óra. 

Mi lehetne a megoldás?

Az index.hu interjút készített diákokkal és tanárokkal egyaránt. Mindannyian első számú problémának tartják, hogy elavult az a követelményrendszer, amit ma is alkalmazni kell. Egy diáklány arra panaszkodik, hogy alacsony termetével hiába próbálkozik nagyobb távolságra ugrani, egyszerűen esélye sincs azzal szemben, akinek csak a lába olyan hosszú, mint az ő egész magassága. Bármennyire igyekszik, képtelen jobb jegyet szerezni. Megoldás lehetne tehát, ha változtatnának a követelményrendszeren. 

Megint mások úgy gondolják, hogy a tanár személyén múlik leginkább a testnevelés órák sikeressége. Fontos lenne, hogy motiváljon, és ne zsarnokoskodjon. Egy szintén gimnazista lány, arról panaszkodik, hogy egy óra alatt 10 egyest zsebelt be, mert túl béna volt a kislabdával. Megoldás lenne tehát, ha megfelelően képzett, motiváló szakemberek oktatnák a testnevelést.

Egy, ma már külföldön élő testnevelés tanár szerint, teljesen elavult a kerettanterv és óriási hibának tartja, hogy ma ugyanazt oktatják az egyetemen a leendő tanároknak, amiket neki is csinálnia kellett a tornaórákon. Véleménye szerint, diákok és tanárok egyaránt unják, hogy a tananyag évről - évre ugyanaz, csak egyre magasabb szinteket követelnek meg. Megtaníthatatlan az a részletesség, amit elvárnának.

Mendrey László , a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke úgy véli, hogy úgy kellene kialakítani a testnevelés órák formáját, hogy a diák ne vegye észre, hogy tanul. Ne érezze kötelezőnek, mert könnyen megutálhatja azt is, amit addig szeretett. 

Lehetne ezt másképp is ? 

Természetesen igen. Alternatív testnevelés órákkal.  Béres- Deák Barbara, a Közgazdasági Politechnikum tanára elmondta, hogy az ő testnevelés órájuk sokban hasonlít a klasszikushoz, ám a gyerekek teljesítményét nem osztályozzák, nyitottak más mozgásformákra is, akár olyanokra is, amiket a gyerekek javasolnak. Azt látja, hogy sokan félve érkeznek a testnevelés órára, de idővel ők is megszeretik. 

Összegezvén  a fentieket, abban  azért talán egyetérthetünk, hogy érdemes lenne , olyan testnevelés órákat összeállítani, amely nem csak a gyerek testtudatára , de kedvére is jó hatással van. Hisz mozogni valóban öröm, vétek bárkivel  megutáltatni azt.  

0 Tovább

10 dolog, amit ne tegyél meg!

Egymást érik az olyan cikkek, melyekben arról olvashatunk, hogy mit kellene megtennünk húsz - harminc, ne adj isten 40! éves korunkig (ennél idősebbek már általában nem, vagy csak rejtőzködve léteznek, nem sok írás szól nekik, róluk) . Huszonakárhány  évesen kezdjünk el leszokni az állandó bulizásról, harmincasoknak már illene megállapodnia, de legalábbis valamirevaló karrierrel kellene rendelkezniük. 40 évesen pedig már leginkább semmit ne akarjunk. Gyerek  úgysem lehet, a buli nem nekünk való, a munkából meg úgyis kiöregedtünk már. Egy újabb ilyen cikk  átolvasása után ötlött fel bennem, hogy miért nem kezdünk el beszélni inkább arról, hogy mennyi mindent hagyunk hátra, felejtünk el az elmúló évek során, amit egyáltalán nem kellene megtennünk.   Vannak olyan dolgok, amikről sosem szabadna leszoknunk, lemondanunk. Ilyen tekintetben, az életkor tényleg csak egy szám, semmi több.  

élettér 10 dolog

10 dolog, amivel soha nem szabadna felhagynunk

1. Szerelem 

Túl késő újrakezdeni, nem nekem való ez már! - túl sokszor hallottam ezt ahhoz, hogy ne a szerelem szerepeljen az első helyen. Mind emlékszünk  mit is jelentett mindez , mikor még annyi mindent nem tudtunk róla. Csalódtunk, csaltak és csaltunk, éveket vesztegettünk . Na és ? Ott volt a nevetés, a szenvedély , a mámor, a biztonság érzése, a szeretve létezés minden öröme. Ehhez van túl késő? Ez az, ami már nem nekünk való? 

2. Álmok és célok

Álmodtunk hercegről/ hercegnőről, jó állásról, szép házról, pénzről és gyerekekről. Megkaptuk. És akkor most hogyan tovább ? Legyen megszokás, rutin és céltalanság. Hát persze. Új irányokat meghatározni épp úgy nem korfüggő , mint a szerelem. Sosem szabadna hagyni, hogy mókuskerékké változzon az életünk, amitől gyermekként még annyit reméltünk. 

3. Humor 

Nevetni , nevetni és még annál is többet nevetni. Hasunkat fogva, könnyezve , őszintén és szívből. A kor előrehaladtával talán ezt a legnehezebb megtartanunk. Annyi minden van , amiért szomorkodhatunk, túl sokat csalódtunk  és egyébként is megszoktuk, hogy egy felnőtt nem viháncol idióta módjára. Pedig mennyivel jobb lenne!

4. Gyermeki én 

Őszinte kíváncsiság, érdeklődés emberek és dolgok iránt. Bőrig ázni az esőben, mesefilmeket nézni, hulló falevelek közt sétálni, hógolyózni . Emlékszünk még egyáltalán? Igen , tudom felnőttek vagyunk, tudni kell viselkedni, ésatöbbi. De kit érdekel mindez ? Olyan jó lenne, ha néha kiengedhetnénk azt a kisgyereket , aki még mindig bennünk lakozik. 

5. Tudásszomj

Minél idősebb valaki, annál inkább hajlamos lesz elhinni, hogy ő bizony már mindent tud és persze azt a mindent, mindenkinél jobban. Pedig nincs ember a Földön, aki elmondhatná magáról, hogy az összes témának szakértője. Maximum tapasztalhatott bizonyos dolgokat, de jószerével több ezer  van még , amit soha nem próbált ki, de még csak nem is hallott róla. Jó pap is holtig tanul, szokták volt mondani. Értékelendők például, azok az idősebb emberek, akik most ismerkednek a technika vívmányaival.

6. Kikapcsolódás

Hobbik, tevékenységek , amik képesek kiszakítani a mindennapokból. Bármely életkorban el lehet kezdeni festeni, írni, horgolni, bármit. A színházi előadások, koncertek sincsenek felső korhatárhoz kötve. - Szilveszterkor Ocho Macho koncerten voltunk, s mellettünk két nyugdíjas néni "csápolt" - öröm volt nézni őket . :) Élő bizonyítékok arra, hogy nem számít hány évesek vagyunk, létezik a televízión kívül is élet. 

7. Édes kis bűnbeesések 

Igen tudom, egészséges életmód meg minden. De mennyire jól  tud esni az ember lelkének, az a pohár finom vörösbor vagy az az ínycsiklandó sütemény. A szabályok azért vannak, hogy megszegjük őket. Ebben az esetben legalábbis biztosan. 

8. Tisztelet 

Önmagunkkal és másokkal szemben is. Értem itt ez alatt , hogy ha tiszteletet követelünk másoktól, akkor azt nekünk is illik megadni. Sokszor futottam már bele abba, hogy Mit akar ez a kis fiatal, úgysem tud semmit  és a Neked fogalmad sem lehet még az életről kezdetű mondatokba. Érdekes elvárás ezután, hogy én adjam meg neki  a tiszteletet, csak azért, mert ő az idősebb. Sosem szabadna elfelejtenünk, hogy a tisztelet kölcsönös dolog. 

9. Önismeret 

A kedvencem . Ez is a Mit illik kategóriába sorolandó. Ennyi idősen illene már tudnod, hogy mi leszel, ha nagy leszel, hogy mit akarsz az élettől, mikor akarsz gyereket és még sorolhatnánk. Számos kérdésre találhatunk megfelelő válaszokat, de lesznek valószínűleg olyanok , amiket még nyolcvan évesen is keresgélni fogunk. És ez így van rendjén. Ahogy a világról, úgy magunkról sem tudhatunk mindent. Az "ismerkedési folyamat" sose szűnjön meg. 

10. Hála 

Igen, tudom. Számtalan dolog miatt érezhetnénk hálát, ám mivel instant világunkban folyton  új dolgok megszerzésére ösztönöznek minket, kezdjük elfelejteni , hogy mennyi mindenünk is van már, amiért hálásak lehetnénk. Ne tegyük. Igenis értékeljük azt, amit kaptunk az élettől. Sokat lendíthetünk általa a megfelelési kényszereinktől való megválás útján. 

Felmerülhet a kérdés mindezek után, hogy mégis mi a fenét tudhatok én erről az egészről . Nem sokat. Ám rengeteget beszélgettem  emberekkel (mindenféle korosztály, 92 évvel bezárólag) , s a hallottak alapján azt gondolom, hogy a lista igenis megállja a helyét. Ilyenformán a bejegyzés korra, nemre való tekintet nélkül készült. Szigorúan szubjektív  , kiegészítéseket, korrektül megfogalmazott véleményeket szívesen fogadok.

0 Tovább

Engedd el a múltat! Könnyű azt mondani....

Sokan , sokféle dolgot őrzünk magunkban múltunk darabkáiból. Nagy szerelmek elmúlásának fájdalmát, gyászt , sértettséget , sok-sok sebet, melyek még ma is képesek hatással lenni ránk. Miközben napjainkban egyre inkább kezdenek divatossá válni olyan klisék, mint az Engedd el a múltat, hogy szebb legyen a jövőd! Vagy a Zárd le, egyszerűen lépj tovább! Nos , igen. Mindezeket kimondani rém egyszerű feladat, meg is tenni , már jóval nehezebb. Pláne akkor, ha arra a kérdésre , hogy Hogyan lehet - kell elengedni, már csak kevesek tudnak jó válasszal szolgálni.

De miért olyan átkozottul nehéz letenni a súlyos terheket ? Léteznek "praktikák" , melyek által megtanulhatunk elengedni ? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre próbáltam válaszokat találni. 

psziché lelki egészség elengedés

Egyből eszembe jutott egy film, amit még régebben láttam,  a címe most valahogy sehogy sem akar beugrani - de nem is ez a lényeg (ha valaki ráismer a leírás alapján, nyugodtan írja meg ) .  Egy férfiról szólt, aki elveszítette a kislányát egy balesetben, majd mindenfelé járt előadásokat tartani, hogy megtanítsa az embereknek, hogyan kell elengedni a fájdalmat. Minden oké! - hangoztatta lelkesen, ám valójában ő maga sem tudta , hogyan is kellene megszabadulnia a múlt szellemeitől. Érdekes kis történet volt, ám ami leginkább megmaradt a fejemben és a mai témánkhoz kapcsolódik, az az egyik " előadása " . 

 Egy hátizsákkal jelent meg a színpadon és elkezdett belepakolni dolgokat, mintegy szemléltetésképpen, hiszen az életben is így vesszük magunkra a terheket. A táska egyre nehezebbé válik és , ha soha semmit nem veszünk ki belőle, akkor előbb- utóbb már nem fogjuk tudni tovább vinni. Kvázi, összerogyunk a súly alatt. Pont úgy, ahogy a való életben is. 

Meglátásom szerint, személyiségfüggő , hogy ki - hogyan dolgozza fel és tudja elengedni a múltat. Valaki összeroppan a súly alatt, más rövid idő alatt képes túllendülni a nehézségeken, még megint mások a napi rutinjukból sem esnek ki, miközben feldolgoznak egy veszteséget. Általánosságban megfigyelhető azonban, hogy mindannyian hordozunk magunkban - ha nem is beszélünk róla-  múltbéli fájdalmakat, amiket nem tudtunk elengedni. 

De miért olyan átkozottul nehéz az elengedés ?

A bevezetőben olvasható jó tanácsok azért nem működnek, mert általában mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy mit kellene elengednünk és azzal is, hogy miért . Nem tudatosan ragaszkodunk hozzájuk . Alapvetően nem egy racionális dologról beszélünk.    A racionalitás csak a tudatos döntésben nyilvánul meg (el akarjuk engedni), egyébként érzelmi síkon vívjuk a csatát. 

Frankó Betta szakpszichológus szerint , ez a 3 lehetséges ok húzódhat meg az elengedés elakadása mögött : 

1. Az identitásunkat rengeti meg az elengedés 

Ki vagyok én ? Ki voltam ? És most ki leszek ?

Mintha csak önvalónk egy darabját kellene elengednünk. Egy hosszú házasság után, amiben évekig feleségként éltük a mindennapjainkat,  ha elveszítettük a munkahelyünket, ahol évekig dolgoztunk felmerülhet a kérdés, hogy , ki leszek én utána ?

Az elengedés tehát, nem csak a kapcsolat elengedését jelentheti, hanem az identitás újraépítését is. A szakember szerint, ilyenkor  leginkább önismereti munkával segíthetjük a folyamatot.  

2. Elakad a gyászfeldolgozás 

A veszteségeinkre adott természetes válaszreakció, a gyász.

Gyász alatt pedig nem csak a halálesetek feldolgozását értjük. Éppúgy meg kell gyászolnunk egy tönkrement házasságot, párkapcsolatot vagy a munkahelyünk elvesztését is. Mindez pedig nem az akaratgyengeség vagy személyiségzavar jele. Teljesen természetes folyamat. Több oka lehet annak, ha elakadunk a gyászfeldolgozás közben, de általában valamilyen érzelmi elismerés , kifejezés hiánya az ok. Sokan nincsenek is tisztában azzal, hogy feldolgozatlan veszteségektől szenvednek, csak azt veszik észre magukon , hogy képtelenek a jelenben élni és nem csak érzelmi, de testi panaszokkal is küzdenek. 

Jelek, amik arra utalnak , hogy elakadt a gyászfeldolgozás folyamata : 

  • Múltban élés - félelem a jövőtől

Gyakran társul bűntudattal. Gyakori kérdés, a mit kellett volna máshogy csinálni?  

  • Szeretet és fájdalom keveredése 

A szép emlékek felszínre törése, a hiány gyötrő fájdalmával.

  • Testi tünetek 

Általános kimerültség , koncentrációs problémák, étvágycsökkenés vagy akár magas vérnyomás. Mindezek a gyász természetes velejárói. Akkor beszélünk feldolgozatlan gyászról, ha a tünetek a veszteséget követő másfél évben is fennállnak. 

  • Végletes érzelmek és gondolatok

Démonizálás - szentté avatás fekete-fehérsége

Csak akkor dolgoztuk fel a veszteségünket, ha képesek vagyunk az adott személyt értkékeivel és hibáival együtt, elfogadással látni. 

Fontos megjegyezni, hogy a gyász feldolgozása teljes mértékben egyedi. Így annak ritmusa is egyénenként eltérő lehet. 

3. A fájdalom rejtett előnyökkel jár 

Furcsán hangzik nem igaz ? Ám valóban létező jelenség. Például, amikor egy magányos személy szenvedésének kifejezésével megélheti , hogy foglalkoznak, törődnek vele. Ragaszkodni kezd hozzá, mert attól fél, ha jobban lesz, elveszítheti ezt a fajta figyelmet. Freud megfogalmazásában, ezt nevezzük betegségelőnynek. 

A szakpszichológus kihangsúlyozza, hogy mindaz, amit megpróbáltak beléd sulykolni :

  • Temesd el a szomorúságodat!
  • Az idő begyógyít minden sebet!
  • Ez volt a Sors , meg Isten akarata!
  • Légy Erős! 

és társaik, mind egytől- egyig téves információk. Nem lehet elégszer elismételni, hogy a gyász, a veszteségre adott természetes válaszreakció. A feldolgozatlan veszteségek halmozódnak és fokozott negatív hatással lehetnek életünkre. (Éppúgy , ahogy a hátizsákos példában, előbb- utóbb maguk alá temetnek ) . Még több hasznos információért látogassuk el  Frankó Betta szakpszichológus weboldalára . 

Elengedés a gyakorlatban 

Ha felismertük tehát, hogy a hangzatos klisék nem működnek, az elfojtás pedig minden bizonnyal károkat okoz testi és lelki egészségünkben, akkor érdemes lehet megoldást keresnünk, arra a bizonyos , Hogyan engedjem el ? - kérdésre. 

7 lépés, ami megkönnyítheti az életünket:

1. Az idő 

Ha nem akarjuk görcsösen elfelejteni a veszteséget. Fizikai képtelenség , hogy egyik napról a másikra túltegyük magunkat rajta. Idővel azonban, távolodva az eseménytől, már könnyebb dolgunk lesz. 

2. Nehézség kontra lehetőség 

A krízishelyzetekben rejlő rejtett ajándék. Mikor a fájdalom beszűkít minket, hajlamosak vagyunk csak a rosszat látni. Idővel azonban, képessé válunk lehetőségeket látni problémák helyett. Felfedezhetjük, hogy valójában mire tanított minket az adott történés ( mindenből tanulhatunk valamit ) . 

3. Miért ragaszkodunk?

Ha még mindig képtelenek vagyunk elengedni, akkor érdemes feltenni magunknak ezt a kérdést. Milyen hasznunk származik mindebből? Ne tegyük ennyire jelentőségteljessé azt a dolgot, amit elengedni szeretnénk inkább. 

4. Fizikai elengedés - Függőség elengedése

Azt hisszük, hogy ha el akarunk engedni egy bizonyos személyt az életünkből , aki hosszú ideig rendkívül fontos volt számunkra, akkor szükséges minden kapcsolatot megszakítanunk vele. Persze , hogy nehezen megy az elengedés, ha az a személy mondjuk 20 éve életünk fontos szereplője. Biztosan ki kell törölnünk még az emlékét is ? Vagy elengedő , ha csak a szerepeket változtatjuk meg ? Érdekes kérdés, melyet fontos feltenni magunknak ilyen esetekben. 

5. Érzéseink megvizsgálása 

Elsősorban a félelmeinktől kell megszabadulnunk. Mind ismerjük az olyan kezdetű kérdéseket, hogy Mi lesz ha ? - egyedül maradok, nem találok új munkahelyet .. stb. Ezeket kell tudatosan leépíteni. 

6. Kontrollmánia 

Mindent irányítani szeretnénk és rettegünk attól , hogy kiengedjük a gyeplőt a kezünkből. Azt szeretnénk, hogy minden úgy történjen, ahogy azt előre elterveztük. Meg kellene engednünk inkább, hogy az élet olyan dolgokat is mutathasson nekünk, amik nem voltak betervezve - akár jól is kijöhetünk belőle.  

7. Kulcs : a megengedés 

Engedjük meg, hogy érzéseink felszínre törhessenek, éljük meg a fájdalmat, ne álljunk ellen neki. Ha nincs  bennünk ellenállás, idővel könnyebb lesz észrevenni és felismerni a pozitívumokat is. - írja Dr. Hörömpő Andrea . Weblapján további érdekes írásokat olvashatunk , melyet itt érhetünk el.  

Láthatjuk tehát, hogy az elengedés egyáltalán nem könnyű folyamat. A varázsszavak nem használnak, időre és tudatos munkára lesz szükségünk hozzá. Természetesen vannak olyan esetek, mikor az egyén nem képes megbírkózni egyedül a problémával, ilyenkor szakember segítségére van szükség. 

Nagyon fontos, hogy elfojtások helyett járjuk végig a gyászfeldolgozás folyamatát, mert ahogy Singer Magdolna író és gyásztanácsadó mondta : 

Nincs továbblépés, változás, fejlődés elengedés nélkül.

Ha hasznosnak találtad a bejegyzést, oszd meg másokkal is . Hogy időben értesülhess a legújabb bejegyzésekről, kövesd a LélekHatár Facebook oldalát

0 Tovább

Hogyan lehetsz sikeres? Leleplezzük a titkot!

Tinderhuszárok, Instagram sztárok, influenszerek ( véleményvezérek)  , mondvacsinált celebek közt éljük mindennapjainkat és egyre inkább azt látjuk, hogy a siker, tettek nélkül is könnyedén elérhető. Minderre még inkább ráerősítenek azok a  motivációs trénerek , akik elhitetik velünk, hogy elég csak a  jó dolgokra gondolnunk , majd várakoznunk , még be nem következik. Elhisszük, hogy a sikert éppúgy fel lehet receptre íratni, mint a boldogságot. Valójában azonban, a siker vagy a boldogság fogalmát meghatározni sem könnyű, hisz ahány ember, annyiféle élet, vágy és cél létezik. Még nehezebb behatárolni, hogyan és miben mérjük a sikert ? Mihez, kihez képest sok vagy kevés ? Léteznek egyáltalán titkok, melyek leleplezésével útmutatást kaphatunk a sikeres élet eléréséhez ?   

psziché motiváció siker karrier

A siker fogalma és "mértékegysége"

Nekem a nyugalom, neked a hatalom. Neki a pénz, nekünk a hírnév. Nektek a lájkok , nekik a sportautó. Mindenkinek mást jelent a siker, még akkor is, ha hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy bárki számára ugyanazt jelenti. Mérése is attól függ leginkábbb, hogy kihez hasonlítjuk magunkat.

Sikeresebbek lehetünk az akármilyenfalván élő Mariska nénihez képest, ám vajmi kevesek vagyunk Einsteinhez mérve. 

Sikereink helyes értékelése segíthet minket abban, hogy büszkék lehessünk elért eredményeinkre, de ne értékeljünk túl magunkat.  Egy hatalmas! titokról azonban, érdemes rögtön az elején lerántanunk a leplet : befektetett munka nélkül, nincsen siker. Hú , de nagy dolgot mondtam most. Nevetségesnek tűnik, ám jól láthatjuk, hogy mégis ezrek hiszik el azt, hogy minden csak a gondolatainkon múlik. ( Bár valóban rendkívül fontos azok kordában tartása és érzelmi intelligenciánk fejlesztése, ahogy azt korábbi cikkeimben itt és itt felvázoltam már, ám nem úgy, ahogy az önjelölt "szakemberek" nyomják le a torkunkon.)

Így tehetett szert százezres nagyságrendű követőtáborra Szabó Péter, Oravecz Nóra és több ezer társa is. Elhitették az emberekkel, hogy nincs lehetetlen, bármit elérhetsz, csak akarni kell  és, hogy kizárólag saját gondolataink állhatnak a boldogulás útjába. Magyarul , sikeresen eladták a semmit. 

Motivációs előadás a népbutítás oltárán Szabó Pétertől:

Azt azonban elfelejtették közölni, hogy nem csak úgy a semmiből váltak ilyen sikeressé. Önmagukat köpik szembe minden egyes alkalommal, mikor azt állítják, hogy nincs más dolgunk, mint hinni valamiben. A nagy francokat! Hiszen ők sem így lettek ennyire népszerűvé. Oravecz Nóra például végig azt állította, hogy ő mindezt a véletlennek és kitartásának köszönheti, holott konkrét brandet épített fel, a marketing stratégiája is már az első lépéseitől nyomon követhető. Ráadásul, 

óriási butaság elhinni egy Social Media Managernek, hogy sikerének semmi köze a marketinghez, az pusztán a véletlen műve... 

Még mielőtt a torkomnak ugranának a kedves olvasók, nem szeretném leszólni sem Szabó Pétert , sem  Oravecz Nórát, pusztán csak arra szerettem volna rávilágítani, hogy mennyire hiszékenyek is tudunk lenni, mi emberek. 

Példájuk jól mutatja ugyanis, hogyan  kurvultak el a sikereink. Ilyen és ehhez hasonló teljesítményekhez mérjük magunkat, majd elkönyveljük, hogy mennyire szerencsétlenek vagyunk. És siránkozunk naphosszat azon, hogy ilyen sikertelenségben kell leélnünk az egész életünket. De tényleg ilyen sikerekre szomjazunk ? Ha igen, akkor ne is olvassunk tovább, nincs értelme. Ha viszont valódi sikerekre vágyunk, akkor érdemes maradnunk. 

A Sikeres élet titka

Mondtam én , hogy megéri maradni :) . Most választ kaphatunk arra, hogy miért is lesznek sikeresek egyesek. Nem azért mert okosak és még csak nem is a szerencsén múlik . De akkor min ? Valóban mindenkinek mást jelent a siker ?

Sikeres Karrier

Bizonyára mindannyian kerültünk már olyan helyzetbe, mikor egy ismerősünk arról dicsekedett nekünk, hogy mekkora sikert könyvelhet el, hiszen előléptették a munkahelyén, miközben mi a pokol kénköves bugyrában éreznénk magunkat attól, ha egyetlen napot is ott kellene dolgoznunk. Vagy azt látjuk, hogy valaki a cukrász karrierjében tudott kiteljesedni, mi pedig kínszenvedésként élnénk meg, ha egész nap a sütőnél kellene állnunk. Valaki regionális vezető lesz annál a cégnél, ahol 20 éve dolgozik, s nyilván sikerként éli meg, miközben más azt sem tudja megérteni, hogyan lehet ennyi ideig egy helyen dolgozni. Jól látható tehát, hogy karrierutak tekintetében is mindenki mást él meg sikerként.

A jelenséget Kenneth Brousseau és kutatócsoportja is megfigyelte, mely alapján végül 4 féle karrier utat különítettek el egymástól: 

  • Szakértői 

Egyetlen szakmai terület mellett való elhatározódás. A változás a tudás elmélyülésében nyilvánul meg és ez válik a siker fokmérőjévé. Az egyén a munkáját hivatásként éli meg. Szakmai életútját magasfokú stabilitás jellemzi. Ilyen például az orvos . 

  • Lineáris

Cél az ún. ranglétra megmászása. A siker fokmérője az előrejutás.

  • Spirális 

Átlagosan 5-7 évente a megszerzett tudás birtokában , új ismeretek elsajátítása mellett, más területek kiaknázása. Például, mikor többéves klinikai pszichológus praxis után, az egyén munkaerőkiválasztási szakemberré képzi magát. 

  • Átmeneti

" A következetlenség következetes mintázata. "

2-4 évente váltanak munkát, jellemzően merőben mást, mint amit előtte végeztek. 

Egy szakmai életút azonban, csak akkor lehet valóban sikeres, ha a gondolkodásmódunk és belső vágyaink szinkronban vannak egymással. Ha a fogalom, amivel leírjuk a sikert, nem külső forrásból származik. Például , nem azért akarunk mérnökök lenni, mert otthon úgy szocializálódtunk, hogy a sikeres emberek ilyen szakmát választanak maguknak. 

Sikeres élet

Ahogy azt a legelején fejtegetni kezdtem, talán vannak titkok, melyek közelebb vihetnek a sikerhez.  Kutatók szerint igenis vannak ilyen receptre felírható tippek a siker eléréséhez.  7 év - 500 interjú után Richard St. John elemző , a sikeres élet titkainak leleplezésében arra jutott, hogy 8 dologra lesz szükségünk: 

  • Szenvedély 
  • Munka 
  • Vesd bele magad valamibe! 
  • Koncentrálj !
  • Told magad előre! - Juss túl a korlátokon!
  • Szolgálat
  • Ötletek
  • Kitartás

A titok tehát, kitalálni azt a valamit , amit képesek  vagyunk szenvedéllyel csinálni, amellett mindvégig kitartani és minden akadályt legyőzve folyton haladni előre - miközben egy nagyobb célt szolgálunk . Nem is tűnik olyan nehéznek,  igaz?

Két órás előadás 3 percben itt. 

Megfogalmaztuk tehát, hogy mit nevezhetünk sikernek, hogyan mérhetjük . Megfejtettük a sikeres élet és karrier titkait. Már csak egy dolgunk maradt: saját képünkre kell formálnunk a tanultakat. Sok sikert kívánok mindenkinek ! :)   Oszd meg másokkal is , ha hasznosnak találtad. Hogy időben értesülj az új bejegyzések megjelenéséről, kövesd a LélekHatár Facebook oldalát.

0 Tovább

BOLDOGSÁGKUTATÁS - VÁLASZ A KÉRDÉSEINKRE

Életünk egyre inkább  hasonlít egy felgyorsított filmre, amit ide-oda tekergetünk. Elemezzük a múltat és kutatjuk a jövőt, de közben elfelejtjük megélni a jelent. Kismillió dolgot csinálunk egyszerre: e -mailekre válaszolunk, párhuzamosan a közösségi oldal böngészésével, miközben a háttérben be van kapcsolva a tv vagy rádió, mintegy háttérzajként. Figyelmünket mindeközben megpróbáljuk összpontosítani arra a munkára, amivel már régóta el vagyunk maradva. Miközben minden tevékenységben csak félig vagyunk jelen. De így van ez a kicsi kínai (bármely nemzetnél ugyanígy, csak náluk feltűnőbb) turistáknál is, akik végigszaladnak az összes  látványosságon, s mindent alaposan dokumentálnak kattogó fényképezőgépekkel. Majd otthon végignézik , hogy hol is jártak pontosan. A jelenség megfigyelhető akár koncerteken is, mikor ezrek nézik azt, a telefon képernyőjének videófelvételén keresztül. De vajon miért olyan átkozottul nehéz , jelen lenni a pillanatban? Van rá megoldás ? 

psziché boldogság kutatás

A gondolkodó és megfigyelő én 

Biztosan veled is előfordult már, hogy bármennyire is próbáltál figyelni a beszélgetőpartneredre, minduntalan azon kaptad magad, hogy teljesen máshol járnak a gondolataid - például , hogy mennyi dolgod lesz még, miután hazaérsz. Vagy elindultál valahova autóval és semmire sem emlékeztél az útból. Esetleg megkérdezték, hogy mit csináltál ma, s te csak részleteket tudtál felidézni. Te is tudnál példákat mondani, ugye ? Mindezt a gondolkodó én okozza, aki folyton gondolatokat generál, hiszen ez a dolga. Ő tereli el nagy buzgón a megfigyelő én figyelmét. Ilyenkor szoktuk azt mondani, hogy jajj, olyan szórakozott vagyok, vagy  úgy elgondolkodtam.

A gondolkodó én legtöbbször a múltba vagy a jövőbe repít minket. Siratjuk a múltat, féljük a jövőt, s elfelejtjük a jelent. Minél inkább elkalandoznak a gondolataink, annál kevésbé tudunk koncentrálni az aktuális tevékenységünkre. Ha folyton máshol járnak a gondolataink, akkor csak testileg leszünk jelen, s nem tudunk kapcsolódni még önmagunkhoz sem. 

Kapcsolódás 

Az itt és most tudatos megélése. Kivonni magunkat a múltból és jövőből, csak a jelenre koncentrálva. Mindez a megfigyelő én révén jöhet létre, sajnos azonban az idilli állapot nem tart túl sokáig, mert a gondolkodó én újra támadásba lendül , befolyásoló gondolatok ébresztésével. Úgymond ítélkezik felettünk, s megpróbálja elhitetni velünk , hogy a valóság hamis, csak a gondolataink lehetnek valódiak. Jó hír viszont, hogy a megfigyelő én is folyamatosan képviselteti magát, pusztán meg kell tanulnunk őt életre hívni , a másik énnel szemben . 

Tudatos jelenlét = Boldogság 

Matt Killingsworth amerikai pszichológus szerint, jelentősen boldogabb leszel, ha figyelsz a jelenben történő eseményekre. A professzor legújabb kutatási eredményei szerint, a boldogság nem tárgyaktól és életszínvonaltól függ, sokkal inkább attól, hogy mennyire tudsz jelen lenni az adott pillanatokban. 

Az életszínvonalunk jelentősen emelkedett, gyorsan és könnyedén elérhetünk dolgokat, nagyobb erőfeszítések nélkül. Mondhatnánk, hogy mindenünk megvan, mégsem vagyunk boldogok. De miért ? Ez a kérdés foglalkoztatta a professzort is, mikor kutatni kezdett. 

Kifejlesztett egy olyan alkalmazást, amivel elérhetővé válnak az emberek aktuális kedélyállapotának adatai. Valós időben - célzott kérdések kiküldésével-  képes megfigyelni, hogy mi teszi boldoggá az embereket.

A kutatásban 15. 000   személy vett részt, 18 - 80 év felettiekkel, 80 ország, 86 foglalkozási területről. Az eredmények szerint ,

akkor lehetünk igazán boldogok, ha a jelenre fókuszálunk és nem a múltról vagy a jövőről ábrándozunk. 

De kalandozni jó dolog! - csattanhatnánk fel. Igazunk is van. Valóban örömöt okozhat  szép emlékekről révedezni. A professzor azt mondja azonban, hogy a kutatási eredmények szerint boldogtalanabbak leszünk , ha sokszor elmélázunk . 

Mégpedig azért, mert aktív időnk 30 százalékában járunk gondolataink sűrűjében , ám ezen gondolatok csak ritkán pozitívak. Sokkal többször gondolunk negatív dolgokra, leginkább aggódunk és szorongunk .

A tartósan fenntartható boldogság kulcsa tehát, hogy megpróbálunk tudatosan a jelenben maradni. 

Megértettük tehát, magát a jelenséget, megismertük a kutatási eredményeket és megtudtuk, hogy ha jót akarunk magunknak, akkor maradjunk jelen a pillanatban. Egyetlen kérdés maradt már csak. Mégis hogyan ? - Miközben írtam a cikket, válaszoltam a Facebook üzenetekre, megnéztem az emailjeimet, miközben a tvt is bekapcsoltam háttérzajnak -  A kérdésre a válasz tehát , engem is komolyan érdekelni kezdett. 

A tudatos jelenlét pszichológiája - Mindfulness

Figyelmünk tudatos irányítása a jelenre.

Mikor a hogyan kérdésre kerestem választ, számos bölcsességgel találtam szembe magam. Ilyenek például: 

  • Ne félj a jelentől !
  • Az élet értelmét magunkban kell keresni.
  • Ismerd fel, hogy az élet rövid!
  • Koncentrálj az igazán fontos dolgokra!
  • Fogadd el a környezeted! 

Nos , ezek a magasröptű jó tanácsok remekül hangzanak ugyan, de általában mindannyian tudjuk,  mit kellene tennünk, csak azzal nem vagyunk mindig tisztában, hogy hogyan csináljuk.

Aki tehát, hozzám hasonlóan nem elégszik meg ennyivel , annak ajánlom figyelmébe a téma jeles hazai képviselőjét, Dr. Szondy Mátét . Előadását mindenképpen érdemes megtekinteni, ha választ szeretnénk kapni arra a bizonyos hogyan kérdésre: 

Ha pedig, még mindig kevésnek találjuk az információt, akkor érdemes megismerkednünk a Slow mozgalommal is . Melyet itt érhetünk el. 

Kérdéseinkre a válasz tehát vgételenül egyszerűnek tűnik :

Ha tartósan boldogok akarunk lenni, próbáljunk TUDATOSAN a jelenben élni és arra koncentrálni.

Egyébként meg , ha érdekesnek találtuk a cikket, feltétlen osszuk meg másokkal is, . Ha pedig szeretnénk időben értesülni a legújabb cikkek megjelenéséről, kéretik követni a LélekHatár Facebook oldalát is. 

0 Tovább

LélekHatár

blogavatar

Inspiráció, lélek, párkapcsolat, testi - lelki egészség, fejlődés, tudatosság a mindennapokban. Történetek - történések, őszinte sokszínűség egyetlen nő tollából.

Lélekhatár a Facebookon

Utolsó kommentek