75 éve tartó kutatás a boldogságról

Mi lenne, ha végignézhetnénk egy egész életet, ahogy az kibontakozik előttünk ? A Harvard egyetem kutatói pontosan ezt tették.

75 éven keresztül 724 ember életét követték végig.

A kérdés: Mitől lesz boldog az életünk ?

kutatás psziché boldogság

Az eredeti 724 emberből 60 még él és még mindig részt vesz a kutatásban. Többségük már elmúlt 90 éves. És most a gyerekeiket is kezdik bevonni a kutatásba, akik több, mint 2000-en vannak. A projektet jelenleg már a 4. vezető irányítja. 

A kutatás menete 

1938 óta két nagy csoport életét követik nyomon. Másodéves Harvardosok, akik a második világháború idején végeztek, illetve bostoni hátrányos helyzetű fiatalok. A kezdetekkor meginterjúvolták őket és a szüleiket, valamint különböző orvosi vizsgálatokon is átestek. A későbbiekben két évente újra megkérdezték őket, videókat készítettek, vért vettek . Több tízezer oldalnyi feljegyzés készült a rekord idejű kutatás során.

Az alábbi videóban a kutatás vezetője beszél az eredményekről : 

A kutatásból levonható következtetések

Az eredmények azt mutatják, hogy sem a gazdagság, sem a hírnév nem tesz minket igazán boldoggá. Ami a leginkább számít életünk során, az az , hogy rendelkezünk-e társas kapcsolatokkal . A kutatás is arra a következtetésre jutott, hogy a magány megöl. 

A jó élethez vezető út, jó kapcsolatokkal van kikövezve.

Azonban ezalatt nem a barátaink számát kell értetni. A hangsúly a minőségi kapcsolatokon van . Mert nagy társaságban vagy egy házasságban is lehet valaki magányos. 

Egy szeretet nélküli, veszekedéssel teletűzdelt házasság talán még rosszabb hatással van az egészségre, mint egy válás.

Érdekes és elgondolkodtató még az az eredmény is, miszerint nem azok éltek boldogabb életet, akik kevesebb időskori betegséggel szembesültek. Azok az emberek váltak 80 éves korukban is boldoggá, akik jó kapcsolatban éltek, szoros barátságokkal rendelkeztek. Azoknak ,akiknek a magányosság érzetével kellett szembenézniük, a lelki gyötrődés felerősítette a testi fájdalmakat.

"Az élet olyan rövid, hogy nincs benne idő veszekedésre, bocsánatkérésre, megbánásra, számonkérésre. Csak a szeretetre van idő, és ha szabad így kifejezni magam, csak egy pillanat van rá."

0 Tovább

Hogyan legyünk boldogok?

Egy lehetséges út a boldogság felé . Flow ( áramlás) elmélet . 

psziché boldogság

Mindannyian ismerjük az érzést, mikor sötétnek látjuk a világot, minden, ami körülvesz minket csak tovább fokozza az amúgy is búskomor hangulatunkat. Általános vélekedés(sajnos) , hogy a magyar emberek mennyire pesszimisták. Kevés a mosolygó ember az utcán , a Hogy vagy kérdésre már zúdul is ránk a panaszáradat. Ismerős ugye ? 

Számos tanulmány született már a negatív érzések témában, de valljuk be, a pszichológia eddig még nem nagyon tudott választ adni arra a kérdésre ,hogy hogyan élhetünk jobb életet. 

Csíkszentmihályi Mihály a flow elmélet atyja, végre kézzelfogható választ adott a kérdésre.  (Széchenyi-díjas pszichológus, Magyar Érdemrend nagykereszt tulajdonosa, pedagógus, egyetemi tanár, az MTA külső tagja, szakterülete a fejlődés- és neveléslélektan, valamint a kreativitás- és tehetségkutatás. /Wikipedia/)

Szerinte a pszichológia túl sokat foglalkozik azzal ,ami az életben rosszul megy, de nincs pszichológiája az örömnek és a kreativitásnak. Ezt a hiányosságot felismerve állt elő a pozitív pszichológiával , mely bebizonyította többek között, hogy 

a hálától egyszerűen jobb lesz az élet.

Flow élmény 

A festők alkotás közben úgy viselkednek, mintha transzba estek volna

Az , hogy valakinek hogyan alakul a sorsa az sok tényezőtől  függ, génektől, kultúrától, saját élményektől. A pszichológus felhívja rá a figyelmet, hogy hiba azt hinni, hogy pusztán attól függ a jólétünk , hogy hogyan gondolkodunk és érzünk . Persze fontos ez is, de önmagában nem elég . 

A legfontosabb megtalálni az életben azt, ami örömet okoz . 

Ez az ún. flow állapot alapja. 

Teljesen elmerülünk az adott tevékenységben, mégpedig magáért a tevékenységért. Megszűnik az idő, teljes lényünkkel részt veszünk a folyamatban. Ez a tevékenység lehet akár sport, alkotás , de akár a szalag mellett végzett munka is okozhat flow élményt . Az "áramlás" nem a tartalomtól, hanem a minőségtől függ. 

Szerinte a pénz és hatalom önmagában nem segíti a boldogság áramlását. Az olimpiai futót sem csak a győzelem motiválja, mert ha a futás önmagában nem okoz neki élményt, akkor a győzelem sem fog. 

A flow lényege éppen az, hogy a cselekvés önmagáért okoz nekünk boldogságot, ha csak a külső sikerre figyelsz, nem érezheted a flowt. 

Az elmélet a gyakorlatban 

Egy gyári munkásnak is lehet flow-élménye, ha ismeri a terméket, tudja, hogy annak mi a haszna . Ebben az állapotban a munkások nem erőlködnek,úgy dolgoznak  mintha csak egy áramlat vinné őket, innen az elnevezés is. 

Csíkszentmihályi szerint, ha egy cég vezetői jól kommunikálják a munkavállalóik számára, hogy mennyire hasznos amit csinálnak, akkor a dolgozók sokkal motiváltabbak lesznek. ( persze ez nem olyan könnyű például egy cigarettagyárban)

Az emberek úgy dolgozzanak, játsszanak vagy éljenek együtt, hogy közben mindenki azt érezze, érdemes csinálni

Egy svédországi logisztikai cég tanulságos történetét hozta fel példának, hogy alátámassza az elmélet hatékonyságát. 

A cég a kormány által is támogatott vállalatok közé tartozott, de így is veszteséges maradt. Majd jött egy új HR vezető, aki alaposan megbontotta a teljes hierarchiát. Kidolgoztak egy olyan rendszert, melyben minden ember alatt három másik dolgozott.  A trió felett álló dolgozónak az volt a dolga, hogy elérje,hogy a hármas tagjai élvezzék a munkát. 

A cég az új rendszer bevezetése után két évvel, nyereséget könyvelhetett el. Csíkszentmihályi elméletét összefoglaló könyve igazi slágerolvasmány a cégvezetők körében. Az elmélet tehát a gyakorlatban is működik. 

Összefoglalva : 

Találjuk meg azt a tevékenységet , ami igazi örömet hoz az életünkbe. 

Gondolkodjuk pozitívan, de tartsuk szem előtt azt is, hogy ez önmagában kevés. 

Figyeljünk a lehetőségekre és adott pillanatban éljünk is velük. 

Legyünk hálásak az életért, keressük azokat a dolgokat melyek értékesek az életünkben, a rossz dolgokon pedig igyekezzünk változtatni. 

 Kis dolgokkal lassan meg lehet változtatni azt, ahogyan az életre gondolunk.”

 


0 Tovább

Még meg nem halsz, addig ébredj fel!

"Senkinek ne higgy el semmit!- Főleg nekem ne."

 

psziché feldmár

Feldmár András a Kanadában élő, magyar származású pszichoterapeuta szerint, az élet nem egy betegség. Nem kezelésre van szükségünk, hanem figyelemre. 

A minap egy interjút láttam vele és a személyisége azonnal magával ragadott. Az ember , aki tevékenységével és gondolkodásmódjával szembemegy az általánosan elfogadott normákkal . Ahogy hallgattam őt , minden mondatában a saját filozófiámra ismertem, miszerint csak azzal szeretnék törődni és azt akarom csinálni, ami boldoggá tesz. 

Mert az életünk véges, igen, mindannyian meg fogunk halni - ez az egyetlen, ami biztos ebben a világban. Vallja ő és vallom én is . 

Szerintem a normális ember - aki a közösséggel együtt tud lenni, aki nem őrült - állandóan kételkedik. Az őrültek soha nem kételkednek. Aki biztos valamiben, az az őrült.

A párizsi merényletek kapcsán készült interjúban elhangzott többek között az is , hogy tetteinkért saját magunk vagyunk felelősek. Számtalanszor hallottam már én is azt, hogy Jajj szegény, mert gyermekkorában így meg úgy .... Ez mégis kit érdekel ? Kizárólag mi vagyunk felelősek azért amit teszünk vagy éppen nem teszünk. 

 Soha nem éltünk ezen a földön békében. Mindig megtámadjuk egymást, megszégyenítjük egymást. És akit megszégyenítünk, az utána bosszút áll. És nem tanulunk belőle. Évezredek óta ugyanezt csináljuk.

Kiválóan mutatott rá arra is, melyről egy korábbi posztomban már írtam( 10 parancsolat az agymosás oltárán) , hogyan is működik a társadalmunk. Hipnózisban élünk . Félünk, ezért engedelmeskedünk. Vezetőink pedig úgy tesznek, mintha az egyetlenek lennének , akik megvédhetnek minket. 

A környezeted változtasd, ne magad! 

Szerinte tévednek azok, akik azt mondják, magadon kell változtatnod. Fontos, hogy megismerd, elfogadd és szeresd magad. Majd alakíts ki egy olyan környezetet, ami kiegészít téged. 

A depresszió nem létezik!

A fogalmat a gyógyszergyárak találták ki, dollármilliós üzlet lett belőle. Az antidepresszánsok azt a célt szolgálják, hogy már ne érezd azt a reménytelenséget amit az élethelyzeted miatt érzel. Viszont ha már nem érzed, nem is akarsz onnan kitörni. Kiszolgálja  a diktatúrát. 

Egy börtönben bevennék akármennyi antidepresszánst, hiszen nem tudok semmiben választani, na, ott adhatják a gyógyszert.

Terápia Feldmárnál : 

  •  Ne dőlj be a félelmeidnek . Gyakorold a bátorságot, mert lehet félni, de mégis megtenni azt, amit akarsz. 

  • Át kell lépni a szégyen köréből, a szeretetébe.

  • Élvezd az életért való harcot! Mondj boldogan igent arra, amit szeretsz és egy még boldogabbat nemet arra, amit nem.

  • Tanulj meg nem Szenvedni! 

'Miért tűrje el a feleség, hogy a férje szeretkezzen vele, amikor ő unatkozik, és csak arra gondol közben, hogy mikor lesz már vége? Miért nincs bátorsága azt mondani, hogy vagy csináljuk ezt másképp, vagy hagyjuk abba?'

Megkérdezték tőle azt is, hogy milyennek látta a magyar embereket ittléte során . Azt mondta, szerinte az emberek egyre türelmetlenebbek . De folyton csak tűrnek. Csak azt nem érti, hogy ennek mi értelme van. 

Miért tűrünk el bármit is ? 

Mert aki engedelmeskedik, annak nincs felelőssége. Odaadtuk a szabadságunkat valakinek, akinek "magassarkú csizmája van és ostorral jár." 

"Ha el akarunk menekülni egy házasságból, egy rossz munkából vagy egy országból, és nincs elég bátorságunk véget vetni a zsarnokságnak, akkor csak egy út van: hogy meghaljon az ember. '

a viszont szeretnél boldogan élni, akkor tedd azt, ami boldoggá tesz.

 Keresd meg azt az élményt, ami jó neked! Ha szeretsz fütyülni, fütyülj, ha teniszezni, akkor teniszezz.

 


0 Tovább
12345
»

LélekHatár

blogavatar

Inspiráció, lélek, párkapcsolat, testi - lelki egészség, fejlődés, tudatosság a mindennapokban. Történetek - történések, őszinte sokszínűség egyetlen nő tollából.

Lélekhatár a Facebookon

Utolsó kommentek