Tényleg igazán szereted ?Vagy  csak a megszokás tart mellette ?

Ma reggel, mikor leültem az íróasztalomhoz, hogy rendes ember módjára - imádom ezt a fogalmat -  munkához lássak , egy cetlit véltem felfedezni az asztalomon. Ez állt rajta: Szeretlek szerelmem! Szép napot neked! Csókollak. - Khm. Természetesen nem én írtam magamnak - a szerk. Egyetlen darab papírlap, mégis megédesítette az egész napomat. Miután leszálltam a fellegekből, jó szokásomhoz híven - pszichológusi analizáló véna , nem tehetek róla - elgondondolkodtam a témán. Ugyanis hazudnék , ha azt mondanám , hogy nálunk mindig így telnek azok a bizonyos hétköznapok. Én is  gondoltam már úgy néha (Mit néha!), hogy bedarált minket a rutin és igen, éreztem már késztetést arra, hogy lelökjem az ágyról, mert olyan hangosan horkolt, hogy nem hallottam a Szulejmánt . Ilyenkor mindig jót nevettem magunkon, hisz úgy festünk , mint a régi házasok, pedig még az eljegyzés sem történt meg (különben nyilván már  ott lenne  a Facebookon) . Viszont, miután befejeztem a derülést, néhányszor felmerült bennem a kérdés is, hogy tényleg erre van - e szükségem ?        Nem lenne - e könnyebb, ha az elmúlt éveket csak úgy szimplán kidobnám és új életet kezdenék ? Ha inkább egyedül lennék magányos , sem , mint egy  társ mellett ?  

párkapcsolat szerelem lelki egészség  magány  társas magány

Régi motorosnak számítunk mi már (na, nem a korunk miatt) , hisz a körülményeink úgy hozták, hogy megismerkedésünk legelső napja óta együttélünk, s azóta bizony jó néhány év telt el. Nem fogok hazudni, megjártuk a Hadak útját , hol a balszerencsénk üldözött, hol mi voltunk képtelenek megérteni egymást. És azóta is kőkeményen kell dolgoznunk azon, hogy jól tudjunk működni együtt.  De nem volt ez mindig így ,  de nem ám.  

Amikor menekülni akartam 

Úgy hozta az élet, hogy a környezetemben lévő párok , mind egytől -  egyig több, mint tíz , de inkább 20 éve vannak együtt. Szerencsétlenségemre én már kimaradtam a boldog békeidőkből és nem láttam mást, bármerre is néztem , mint megszokást és magányt. Szemtanúja lehettem néhányszor , hogyan is élnek együtt vagy már csak inkább egymás mellett. Meséltek a rossz érzéseikről, s minduntalan megmagyarázták, hogy miért nem lépnek ki egy olyan kapcsolatból, amiben nem boldogok. Amiben már csak a közösen eltöltött évek és a  gyerekek tartják össze a két embert. Ebben a miliőben nőttem fel én,  s ennek hatására alakult ki bennem, egy olyan védekező mechanizmus, hogy ha kicsit is laposodni érzem a párkapcsolatom, azonnal bepánikolok. Ilyenkor legtöbbször tajtékzom, rosszabb esetben azonnal menekülőre fogom. 

Ültem a szobában,  egy pohár bor társaságában , egyedül. Miközben a kedvesem békésen televíziózott a hálóban, mondván ő fáradt, nincs kedve semmit sem csinálni.    És így ment ez már jó néhány hete, de lehet inkább hónapja. És én akkor olyan magányos voltam, mint még soha életemben. Így estem  bele  a társas magány csapdájába. (Erről bővebben egy korábbi cikkemben is olvashatsz.)  

Amikor elmenekültem

Óriási tévhit, az egyedüllét azonosítása a magánnyal, hisz könnyedén válhat az ember magányossá úgy is , hogy fizikálisan nincsen egyedül . Nem mindegy ugyanis, hogy két ember együtt vagy csak egymás mellett él. Kétféleképpen juthatunk el, ebbe az ellentmondásos állapotba :

  • Az egyik verzió, mikor a tűz már a kapcsolat kezdetén sem lángolt igazán, de a kölcsönös szeretet összetartotta a két embert. Tudják, hogy ez nem a nagy szerelem, mégis vállalják, csak, hogy ne legyenek egyedül . A legtöbb ember ugyanis, retteg az egyedülléttől - de erről majd szintén egy másik bejegyzésben beszélünk részletesseben. 

  • A másik verzió, mikor útközben engedjük el egymás kezét. Valami megváltozik.  A tartalmas beszélgetések száma lecsökken, már nem jtutunk tovább, a milyen napod volt kérdéseknél. Csökken az intim együttlétek száma, s az a kevés is inkább rutinos,  mintsem szenvedélyes. Ez történt velünk is.

A magányosság érzése csökkenti az ember önbizalmát, hosszas fennállása esetén, akár meg is betegíthet. 

Jobb esetben a két ember megpróbál beszélni a problémáról (ez voltam én ) , rosszabb esetben a szőnyeg alá söpöri ( ez volt ő ) . Azt gondolta, hogy ha nem beszélünk róla, akkor az nem is létezik. Vergődtem ebben a helyzetben, hisz szerettem és ő is azt állította, hogy viszon tszeret engem. Képtelen voltam  elfogadni, hogy ugyanabba a csapdába estem, ami elől egész életemben menekültem. Feltettem én magamnak a szakértők szerint ilyen esetekben feltehető kérdéseket is, úgy mint a 

  • Jelen van - e még a szeretet a kapcsolatban ?

  • Szeretnénk - e azt rendbe hozni, újra felépíteni ?

  • Hajlandóak vagyunk- e tenni azért ?

  • Képesek vagyunk - e a másik szemüvegén is látni dolgokat ?

De hiába volt a  kérdésekre adott válasz mind igen , egyedül maradtam a problémákkal. Mi testesítettük meg  a "Mást akar a férfi és mást a nő " ékes példáját. Szerinte idilli volt a nyugalom, én meg a falat kapartam tőle.  Nem kerestem több kifogást.  Leléptem. 

Amikor újra elkezdtünk tenni érte

Nem voltunk sokáig külön, mert hamar ráébredtünk, hogy mindkettőnkben ott ég még az  a sokat emlegetett  láng, csak valahogy  elengedtük  egymás kezét. Azt gondolom, van néhány olyan dolog, ami miatt érdemes inkább mégiscsak megjavítani azt a bizonyos csapot, mint egyetlen probléma miatt venni egy új házat. Mondok néhányat:

  • Ha ő a legjobb barátod

Nem nevezném lelkitársnak, sem ikerlángnak, meg hasonló kacifántos hókuszpóknak, de nekem ő nem csak a Férfi, hanem az az ember is, aki előtt nem kell megjátszanom magam. Mellette igazán önmagam lehetek. 

  • Rengeteget fejlődtetek egymás által 

Ma már csak mosolygok azon, hogy milyen nüansznyi dolgok miatt voltunk képesek óriási szappanoperákat rendezni. Azt gondolom , hogy jobb emberré váltunk egymás által, úgy, hogy közben egyikünknek sem kellett lemondania valódi önmagáról. 

  • A legfontosabbak vagytok egymásnak 

Ezen talán nincs is mit megmagyarázni. 

/Van néhány olyan dolog azonban, amik miatt jobb , ha a csap helyett tényleg rögtön veszel egy új házat, de erről is egy soron következő bejegyzésben fogok majd bővebben beszélni . /

De mit is tettünk mi pontosan, amitől megváltoztak a dolgok ? 

  • Elkezdtünk odafigyelni egymásra. 

Már nem a szőnyeg alá söpörjük a gondokat, megpróbálunk közösen megoldásokat találni  és mindketten hajlandóak vagyunk változtatni hozzáálláson, szokásokon, ha a szükség megkívánja.

  • Ügyelünk arra, hogy  minőségi időt töltsünk együtt.

Nem, még mindig nem dobtuk ki a hálóból a tvt, de igyekszünk tartalmasan eltölteni a csekély szabadidőnket. Mindig szívesen kirándulunk , fedezünk fel új helyeket együtt.

  • Rengeteget beszélgetünk. 

Már nem mindig egyedül iszom meg azt a pohár bort :) Van élet a Milyen napod volt kérdéskör kimerítése után is . 

És már egyikünk sem fogadja el azt , hogy a szerelemnek múlnia kell. Nem törvényszerű a hosszú együttélés = boldogtalanság képlet. Nem mondom, hogy már nincsenek mélypontjaink és , hogy olyan baromira könnyű lángot csiholni a mindennapi rutinból, de azért nem lehetetlen. És erre ékes bizonyíték a kis cetlim, ami bár lehet, hogy mások számára értéktelen, nekem azt jelenti, hogy még mindig szeretnek és törődnek velem.

És nekem így már eszemben sincs elmenekülni.   

0 Tovább

társ és magány - Társas magány?

Látszólag teljesen ellentmond egymásnak ez a két szó. Ha társam van , hogy lehetek magányos ?

párkapcsolat magány hiány

Könnyedén. Nem mindegy, hogy két ember együtt vagy csak egymás mellett él. De mit is jelent pontosan a társas magány kifejezés?Hogyan jutunk idáig? Miért maradunk benne egy ilyen kapcsolatban? És mi a megoldás? 

Egyedüllét= Magányosság? 

Sokan gondolják azt, hogy aki egyedül van az magányos, akinek pedig társa van, az nem érezheti magát egyedül.  Ez hatalmas tévhit. 

A társunk mellett átélt magányosság érzése ezerszer rosszabb, mint ha csak szimplán egyedül élnénk . 

Alapvetően mindannyian társra vágyunk , szükségünk van a "tartozok valakihez" érzésre. De nem mindegy, hogy milyen áron . 

Mindenkinek szüksége van arra, hogy „kétszemközt” legyen önmagával, olyan dolgokkal foglalatoskodjék, amelyek fontosak, feltöltődést, örömöt jelentenek számára.

A magány megöl

Szó szerint. Túlélésünk szempontjából mindig is fontosak voltak a közösségek, az emberi kapcsolatok. Ezek nélkül nem csak a lelkünk , előbb- utóbb a testünk is megbetegszik. A tartós magánytól csökken a szervezetünk ellenállóképessége, nagyobb eséllyel betegszünk meg. Hajlamosak leszünk a depresszióra, szorongásos zavarokra. 

Az ördögi kör

A tartós magányosság érzésétől megváltozik az ember gondolkodásmódja is és nem a pozitív irányba. Gondolkodását meghatározza az önvédelem. Szorongóvá és pesszimistává válik. Nem bízik magában, így másokban sem. Ritkábban jár el társaságba, nehezen alakít ki új ismeretségeket. Azt gondolja nem elég értékes ahhoz, hogy mások elfogadják, szeressék. Ezáltal az élettere még jobban beszűkül. 

Együtt és mégis egyedül

Kétféleképpen juthatunk el ebbe az ellentmondásos állapotba . 

Az egyik verzió, mikor már a kapcsolat elején sem szikrázik körülöttünk a levegő, de a kölcsönös szeretet összetartja a két embert. Tudjuk, hogy ez nem a nagy szerelem , mégis tudatosan vállaljuk ezt, csak, hogy ne legyünk egyedül.

Az emberek többsége fél kettesben lenni önmagával.

És a társadalom is azt sulykolja belénk , hogy párt kell találnunk. Ilyenkor fizikai értelemben nem vagyunk egyedül, de lelkileg igen. 

A másik verzió , mikor útközben veszítjük el a párunkat. Nem a szó szoros értelemben, hanem lelkileg. Valami megváltozik. A kezdeti vágy kihűlni látszik. A közös érdeklődés egyre inkább távolodik egymástól. Nincs már miről beszélgetni. Marad a napi rutin, a megszokott mozdulatok és mondatok. 

Milyen napod volt ? - Jó 

Neked ? - Nekem is 

A legfontosabb dolgok megbeszélésén kívül, nincs több téma. Nem őszinte az érdeklődés egymás iránt. Ritkulnak a közös programok, vagy teljesen el is tűnnek . 

"Reggelinél ül a két öreg s az asszony, szokásától eltérően a kettévágott zsemle felső felét veszi el. A férj rácsodálkozik: "Azt hittem, az alsót szereted! Mire az asszony: " Igazság szerint, azért mondtam le mindig a felső részéről, mert azt hittem, az neked ízlik jobban." Mire a férj:" Én meg a te kedvedért ettem mindig a felsőt, pedig az alsót jobban szeretem!"

Az intim együttlétek száma is lecsökken, s az a kevés is megszokottá válik. Sokan próbálnak meg ilyenkor beszélni a problémákról. Viszont, több sikertelen próbálkozás után, ez is megszűnik. Tévesen azt gondolják, ha nem beszélünk a gondokról, akkor azok nincsenek is. 

A házasság börtönében élni semmivel se jobb, mint a szó eredeti értelmében. 

Mást akar a nő és mást a férfi 

Sokszor fordul elő az, hogy  a kapcsolat az egyik fél szerint teljesen jól működik, még a másik fél szerint romokban az egész . 

McGoldrick, a nemek eltérő lélektani sajátosságainak kutatója szerint, még a férfi kiélheti a házasságban az érzelmi céljait, addig elképzelhető, hogy a nőnek éppen a gyengédségre vonatkozó vágyai nem válnak valóra. 

Tiszta lakás, vasalt ingek, finom ételek és egy hangos szót sem hallani. A férfi szerint idilli állapot. A nőnek viszont ez a "nyugi" cseppet sem elégíti ki a vágyait. 

"A férjem hazaér a munkából, Nintendo bekapcs, a "Mi volt ma?" kérdéssel el is intéződött az aznapi beszélgetés. Meg sem hallja, ha néha olyasmiket mondok, hogy a főnökömet lefejezte a Combino a Nagykörúton… Szerintem ez nem élet, pláne nem szerelem!" – mondja egy két éve házasodott fiatal nő. 

Mazochisztikus gondolkodásmód

De miért maradunk benne egy olyan kapcsolatban/házasságban mely nyilvánvalóan nem tesz minket boldoggá ? 

Számtalan választ hallottam már erre a kérdésre: 

  • - Megszoktam 
  • - Nem akarok egyedül maradni 
  • - A gyerekek miatt 
  • - Már túl késő 
  • - Nekem ez jutott 

"Egyszer csak megcsörrent a lány mobiltelefonja, nem sokkal később a fiúé is. Ki-ki a saját telefonbeszélgetésébe merülten megebédelt, majd mobillal a fülükön távoztak. Szerintem meg voltak róla győződve, hogy "együtt" ebédeltek!"

Mielőtt végleg lezárnánk a kapcsolatot, tegyük fel magunknak a következő kérdéseket: 

Jelen van -e még a szeretet a kapcsolatban ? 

Szeretnénk-e azt rendbe hozni, újra felépíteni ? 

Hajlandóak vagyunk- e tenni ezért ? 

Képesek vagyunk -e a másik szemüvegén keresztül is látni a dolgokat? 

Ha a válaszok többsége igen, akkor adott a feladat. 

De mit tehetünk azért, hogy kapcsolatunkat elmozdítsuk erről a pontról? 

Ha az mellett döntöttünk, hogy ilyen - olyan okból,de a  párunk mellett maradunk, kötelességünk tenni valamit, saját boldogságunk érdekében .

Sok éve együtt élő, boldog párok szokták azt mondani, hogy a titok az egymásra figyelésben rejlik. Nem szabad hagyni, hogy a mindennapi rutin feleméssze a kapcsolatot. 

Fontos a kettesben eltöltött minőségi idő. És persze itt nem az egymás mellett televíziót kapcsolgatós estéket értik. 

Ha valóban tenni akarunk azért, hogy a kapcsolat jól működjön és ne égjen ki , akkor keményen dolgozni kell rajta. Mindkét félnek!

Üljünk le és beszélgessünk. Nyíltan. Rágjuk át magunkat a problémákon . Keressünk közösen megoldást. 

Hozzunk vissza az intimitást. Figyeljünk egymásra. Szervezzünk közös programokat.  

Nem törvényszerű az, hogy a szerelem elmúlta után boldogtalanná váljon a kapcsolat. 

Az egyik kedvenc filmem remekül bemutatja a társas magány kialakulásának folyamatát, magát a jelenséget, és a megoldást is a problémára. 

A gyerekek kirepülése után újra kettesben marad a pár. Megszokásból, rutinból élik az életüket. Kiveszett az intimitás a kapcsolatból. Csak a megszokás van . Tipikus példája a fentebb említetteknek, mikor a férj azt hiszi minden rendben van, a nő viszont rendkívül magányos. A párterapeuta segít nekik megoldani a problémákat. 

Amit még mindig tudni akarsz a szexről:

Ha viszont úgy érezzük már nincs mit tenni, zárjuk le.Még mindig jobb egyedül, mint egy rossz kapcsolatban!

 A magánytól való félelem miatt szereznek maguk mellé valakit, akivel aztán társas magányban élnek tovább. Egy nő ne a férfi, hanem maga miatt legyen nő!

0 Tovább

LélekHatár

blogavatar

Inspiráció, lélek, párkapcsolat, testi - lelki egészség, fejlődés, tudatosság a mindennapokban. Történetek - történések, őszinte sokszínűség egyetlen nő tollából.

Lélekhatár a Facebookon

Utolsó kommentek