BOLDOGSÁGKUTATÁS - VÁLASZ A KÉRDÉSEINKRE

Életünk egyre inkább  hasonlít egy felgyorsított filmre, amit ide-oda tekergetünk. Elemezzük a múltat és kutatjuk a jövőt, de közben elfelejtjük megélni a jelent. Kismillió dolgot csinálunk egyszerre: e -mailekre válaszolunk, párhuzamosan a közösségi oldal böngészésével, miközben a háttérben be van kapcsolva a tv vagy rádió, mintegy háttérzajként. Figyelmünket mindeközben megpróbáljuk összpontosítani arra a munkára, amivel már régóta el vagyunk maradva. Miközben minden tevékenységben csak félig vagyunk jelen. De így van ez a kicsi kínai (bármely nemzetnél ugyanígy, csak náluk feltűnőbb) turistáknál is, akik végigszaladnak az összes  látványosságon, s mindent alaposan dokumentálnak kattogó fényképezőgépekkel. Majd otthon végignézik , hogy hol is jártak pontosan. A jelenség megfigyelhető akár koncerteken is, mikor ezrek nézik azt, a telefon képernyőjének videófelvételén keresztül. De vajon miért olyan átkozottul nehéz , jelen lenni a pillanatban? Van rá megoldás ? 

psziché boldogság kutatás

A gondolkodó és megfigyelő én 

Biztosan veled is előfordult már, hogy bármennyire is próbáltál figyelni a beszélgetőpartneredre, minduntalan azon kaptad magad, hogy teljesen máshol járnak a gondolataid - például , hogy mennyi dolgod lesz még, miután hazaérsz. Vagy elindultál valahova autóval és semmire sem emlékeztél az útból. Esetleg megkérdezték, hogy mit csináltál ma, s te csak részleteket tudtál felidézni. Te is tudnál példákat mondani, ugye ? Mindezt a gondolkodó én okozza, aki folyton gondolatokat generál, hiszen ez a dolga. Ő tereli el nagy buzgón a megfigyelő én figyelmét. Ilyenkor szoktuk azt mondani, hogy jajj, olyan szórakozott vagyok, vagy  úgy elgondolkodtam.

A gondolkodó én legtöbbször a múltba vagy a jövőbe repít minket. Siratjuk a múltat, féljük a jövőt, s elfelejtjük a jelent. Minél inkább elkalandoznak a gondolataink, annál kevésbé tudunk koncentrálni az aktuális tevékenységünkre. Ha folyton máshol járnak a gondolataink, akkor csak testileg leszünk jelen, s nem tudunk kapcsolódni még önmagunkhoz sem. 

Kapcsolódás 

Az itt és most tudatos megélése. Kivonni magunkat a múltból és jövőből, csak a jelenre koncentrálva. Mindez a megfigyelő én révén jöhet létre, sajnos azonban az idilli állapot nem tart túl sokáig, mert a gondolkodó én újra támadásba lendül , befolyásoló gondolatok ébresztésével. Úgymond ítélkezik felettünk, s megpróbálja elhitetni velünk , hogy a valóság hamis, csak a gondolataink lehetnek valódiak. Jó hír viszont, hogy a megfigyelő én is folyamatosan képviselteti magát, pusztán meg kell tanulnunk őt életre hívni , a másik énnel szemben . 

Tudatos jelenlét = Boldogság 

Matt Killingsworth amerikai pszichológus szerint, jelentősen boldogabb leszel, ha figyelsz a jelenben történő eseményekre. A professzor legújabb kutatási eredményei szerint, a boldogság nem tárgyaktól és életszínvonaltól függ, sokkal inkább attól, hogy mennyire tudsz jelen lenni az adott pillanatokban. 

Az életszínvonalunk jelentősen emelkedett, gyorsan és könnyedén elérhetünk dolgokat, nagyobb erőfeszítések nélkül. Mondhatnánk, hogy mindenünk megvan, mégsem vagyunk boldogok. De miért ? Ez a kérdés foglalkoztatta a professzort is, mikor kutatni kezdett. 

Kifejlesztett egy olyan alkalmazást, amivel elérhetővé válnak az emberek aktuális kedélyállapotának adatai. Valós időben - célzott kérdések kiküldésével-  képes megfigyelni, hogy mi teszi boldoggá az embereket.

A kutatásban 15. 000   személy vett részt, 18 - 80 év felettiekkel, 80 ország, 86 foglalkozási területről. Az eredmények szerint ,

akkor lehetünk igazán boldogok, ha a jelenre fókuszálunk és nem a múltról vagy a jövőről ábrándozunk. 

De kalandozni jó dolog! - csattanhatnánk fel. Igazunk is van. Valóban örömöt okozhat  szép emlékekről révedezni. A professzor azt mondja azonban, hogy a kutatási eredmények szerint boldogtalanabbak leszünk , ha sokszor elmélázunk . 

Mégpedig azért, mert aktív időnk 30 százalékában járunk gondolataink sűrűjében , ám ezen gondolatok csak ritkán pozitívak. Sokkal többször gondolunk negatív dolgokra, leginkább aggódunk és szorongunk .

A tartósan fenntartható boldogság kulcsa tehát, hogy megpróbálunk tudatosan a jelenben maradni. 

Megértettük tehát, magát a jelenséget, megismertük a kutatási eredményeket és megtudtuk, hogy ha jót akarunk magunknak, akkor maradjunk jelen a pillanatban. Egyetlen kérdés maradt már csak. Mégis hogyan ? - Miközben írtam a cikket, válaszoltam a Facebook üzenetekre, megnéztem az emailjeimet, miközben a tvt is bekapcsoltam háttérzajnak -  A kérdésre a válasz tehát , engem is komolyan érdekelni kezdett. 

A tudatos jelenlét pszichológiája - Mindfulness

Figyelmünk tudatos irányítása a jelenre.

Mikor a hogyan kérdésre kerestem választ, számos bölcsességgel találtam szembe magam. Ilyenek például: 

  • Ne félj a jelentől !
  • Az élet értelmét magunkban kell keresni.
  • Ismerd fel, hogy az élet rövid!
  • Koncentrálj az igazán fontos dolgokra!
  • Fogadd el a környezeted! 

Nos , ezek a magasröptű jó tanácsok remekül hangzanak ugyan, de általában mindannyian tudjuk,  mit kellene tennünk, csak azzal nem vagyunk mindig tisztában, hogy hogyan csináljuk.

Aki tehát, hozzám hasonlóan nem elégszik meg ennyivel , annak ajánlom figyelmébe a téma jeles hazai képviselőjét, Dr. Szondy Mátét . Előadását mindenképpen érdemes megtekinteni, ha választ szeretnénk kapni arra a bizonyos hogyan kérdésre: 

Ha pedig, még mindig kevésnek találjuk az információt, akkor érdemes megismerkednünk a Slow mozgalommal is . Melyet itt érhetünk el. 

Kérdéseinkre a válasz tehát vgételenül egyszerűnek tűnik :

Ha tartósan boldogok akarunk lenni, próbáljunk TUDATOSAN a jelenben élni és arra koncentrálni.

Egyébként meg , ha érdekesnek találtuk a cikket, feltétlen osszuk meg másokkal is, . Ha pedig szeretnénk időben értesülni a legújabb cikkek megjelenéséről, kéretik követni a LélekHatár Facebook oldalát is. 

0 Tovább

Tudod, hogy úgysem fog sikerülni!

Miért álmodozol még mindig? Hát, nem látod , hogy másnak sem sikerült ? Ugyan már, te nem tartozol azok közé, akiknek szerencséjük volt. Vannak szabályok,  a lehetetlen  igenis létezik, tanuld meg már végre! Adj lejjebb a vágyaidból, álmodj kisebbeket. De a legjobb talán az lenne, ha nem is vágyakoznál elérhetetlen célok után. Válaszd szépen a könnyebik utat és csináld úgy, ahogy előtted már több ezren csinálták. Közben pedig gondolni sem szabad más irányokra, megoldásokra. Ott van előtted a kitaposott út, lépj rá végre. Illő lenne már, ennyi idősen felnőtt módjára , normálisan gondolkodni!

psziché tehetetlenség

Mindennapjaink során gyakran szembesülünk ilyen és ehhez hasonló jó tanácsokkal. Ahogy velem is történt a minap, mikor a közösségi média hasábjain szörföltem. Egy lány arról írt cikket, hogy miket kellene megtanulnunk 20 éves korunk után. Mikor ahhoz a ponthoz értem, hogy tanuljam meg elengedni az álmaimat, hát majdnem kiborítottam a napi koffein adagomat, mely békésen gőzölgött mellettem . Mégis mi a francról beszél? - háborogtam magamban. Majd egyből eszembe jutottak egy könyv lapjain olvasott gondolatok, a tanult tehetetlenségről. 

Ugyanis semmi mást nem tanult meg a cikk írója huszonéves korára, mint a tehetetlenséget. Leírta, hogy építészmérnök akart lenni, rá kellett jönnie azonban , hogy túl nagynak bizonyult az álma. Nos, az történt, hogy nem volt elég fontos számára, és nem tett eleget annak érdekében, hogy elérje azt a szintet, ami az adott szakmához szükséges lett volna (pedig számos építészmérnök tevékenykedik a szakmában - biztos csak szerencséjük volt).   Megtanulta, hogy a lehetetlen létezik, és jobb, ha olyan utat választ , amiért kevesebbet kell küzdeni. Nincs ezzel semmi gond, csak az, hogy ezt másoknak is meg akarja tanítani. Így tanítjuk és tanuljuk a tehetetlenséget generációkon át. 

A tanult tehetetlenség jelensége

1. A majmok és a banán 

Alaphelyzet: 5 majom van bezárva egy ketrecbe, melynek közepén egy létra áll, ami felett ízletes banánok lógnak. Minden egyes alkalommal, mikor valamelyik majom megpróbál felmászni a létrára, a lent tartózkodókat hideg vízzel öntik le. 

psziché tehetetlenség

Egy ideig így megy a dolog, míg nem egyik nap , mikor megpróbált felmászni az egyikük, a többiek visszahúzták és jól megverték. Pár próbálkozás után, a majmok teljesen leszoktak arról, hogy felmásszanak a létrára. 

A kutatók ezért, úgy döntöttek, hogy az egyik majmot kicserélik egy újra, aki persze nem tudván az előzményekről, azonnal nekiveselkedett a banánszerzési akciónak. A többiek visszarángatták és jól helybenhagyták. 

Az újonc próbálkozott még párszor, majd végül ő is leszokott róla, annak ellenére, hogy neki fogalma sem volt arról, hogy miért verik meg a többiek. 

Újból kicseréltek egy majmot és a folyamat megismétlődött. Az a majom is beszállt a verésbe , aki nem tudta pontosan, miért is kell ellátni a baját az újonnan érkezőknek. 

Az eset a harmadik és negyedik kicserélt majomnál is megismétlődött.

Végül pedig az ötödiket is kicserélték, így már egy majom sem maradt a ketrecben , akit előzőleg lelocsoltak volna, de többé egy társukat sem engedték felmászni a létrára. 

Megtanulták, hogy nem szabad, bár azt már nem tudták, hogy miért nem .... 

2 . Seligman példája 

A tanult tehetetlenség elméletét egy amerikai pszichológus, Seligman  alkotta meg és fejlesztette tovább az 1960-as  években. A depresszió működését próbálta megérteni, eközben fedezte fel, a tanult tehetetlenség jelenségét. 

A doboz és a bolhák

Ha dobozba teszünk egy nagy rakás bolhát, akkor azok nem fogják jól érezni magukat a zsúfoltságban, így megpróbálnak kiugrálni. Ha viszont, egy üveglapot helyezünk a doboz tetejére, akkor megtanulják, hogy nem képesek kiugrani onnan. Egy idő után már nem is fognak tovább próbálkozni, akkor sem , ha időközben levesszük az üveglapot és képesek lennének kiugrani. 

Seligman ugyan nem kísérletezett bolhákkal, de a jelenség leírása tökéletesen be tudja mutatni a tanult tehetetlenség elméletének gyakorlati megvalósulását. Az amerikai pszichológus kísérleteiben inkább kutyákat alkalmazott, melyek az áramütések okán, inkább állatkínzásnak tűnnek....

 A kísérlet alatt az áramütések elkerülésére próbálták kondicionálni a kutyákat. Két csoportra osztották a négylábúakat. Az egyik csoport szabadon rohangálhatott - velük semmi sem történt, a másikat viszont, ún. függőágyba szíjaazták le és kiszámíthatatlan időközönként áramütés érte őket.  

Majd  betették őket egy ketrecbe, amit egy akadállyal választottak ketté. Az egyik oldalra elhelyezték az állatot, aki áramütést kapott a padlón. Ez elől csak úgy tudott elmenekülni,  ha átugrott a ketrec másik oldalára. Az áramütés előtt, minden esetben felvillant egy jelzőfény. 

  • Azok az állatok , akik előző nap szabadon rohangálhattak, hamar megtanulták, hogy ha átugranak a biztonságos oldalra, akkor elkerülhetik az áramütést. 
  • Azok a kutyák viszont, akik előző nap leszíjazva voltak , a kezdeti rohangálás után, inkább nyüszítve feküdtek le a padlóra és meg sem próbáltak elmenekülni. Még akkor sem , mikor kikapcsolták az áramot,  vagy a kísérletvezető megmutatta nekik a megoldást. 

A kísérletet később számos más állattal és emberekkel is megismételték, az eredmények  minden esetben hasonlóan alakultak. 

Láthatjuk tehát, hogy néha csak azért nem teszünk meg dolgokat, mert egyszerűen megtanultuk, hogy ne tegyünk semmit. Pl.:  a tanult tehetetlenség jelenségével (kiegészítésekkel) magyarázható az is, hogy a bántalmazott nők, miért nem menekülnek el a kapcsolatból. 

Még mielőtt véglegesen beletörődnénk, hogy úgysem tehetünk semmit, gyorsan felhívnám a figyelmet arra is, hogy van megoldás! A jelenség megfordítva is működik. Ha meg tudjuk tanulni a tehetetlenséget, akkor képesek vagyunk az újra és újra próbálkozásra is. Természetesen az optimizmus segítségével. 

Tanult optimizmus

Mindannyian mások vagyunk , így adott helyzetekben is másképp reagálunk. A történésekre adott válaszreakció , az , hogyan kezelünk bizonyos helyzeteket, rajtunk múlik. Azt kell tehát tudatosítanunk, hogy kontrollmánia ide vagy oda, nem irányíthatunk mindent és mindenkit. Eldönthetjük viszont, hogyan reagálunk adott helyzetekre. Így lehetséges az, hogy egyes emberek az őket ért negatív élmények hatására sem esnek depresszióba, már - már immunisnak tűnnek,  mások viszont tanult tehetetlenséggel , a nekem ez jár, úgysem tehetek semmit berögződéssel reagálnak. 

Az optimizmus éppúgy tanulható ,mint a tehetetlenség. 

psziché tehetetlenség

PERMA modell Seligman

 "Az eddigi eszmékkel ellentétben azt hirdeti, hogy gyermekkorunk és a múltbeli események nem határozzák meg nagymértékben jelenünket és jövőnket, ahogy azt eddig gondoltuk, mindenkinek ugyanúgy lehetősége van saját jövőjét alakítani a múlt akadályozó hatása nélkül. Seligman (2002) a múlt átértékelésében hisz, miszerint a pesszimista gondolatainkat fel kell ismernünk, majd megkérdőjeleznünk, a tényleges rossz eseményekre pedig megbocsátással kell visszagondolnunk. A minket ért jó dolgokra kell koncentrálnunk, ezeket a múltban megkeresni, kiemelni, és hálával emlékezni rájuk.

Forrás: Wikipédia

A pozitív pszichológia nem összekeverendő azonban , a mai gondolkodj pozitívan és minden happy lesz maszlaggal, mely ugyan nagyon népszerű , de a valóságban  semmit sem ér.

Vágyakból még soha nem épült semmi. Akaraterőből, kitartásból és rengeteg munkából viszont, annál több minden.

Hogy miért is annyira káros napjaink - Mindenki pozitív és mindig, minden jó, mosolyogj, életfelfogása -  mely mára önálló üzletággá nőtte ki magát, azt a soron következő bejegyzésemben taglalom majd. ( Ha szeretnél időben értesülni legújabb cikkeimről, kövesd a LélekHatár Facebook oldalát . ) 

0 Tovább

75 éve tartó kutatás a boldogságról

Mi lenne, ha végignézhetnénk egy egész életet, ahogy az kibontakozik előttünk ? A Harvard egyetem kutatói pontosan ezt tették.

75 éven keresztül 724 ember életét követték végig.

A kérdés: Mitől lesz boldog az életünk ?

kutatás psziché boldogság

Az eredeti 724 emberből 60 még él és még mindig részt vesz a kutatásban. Többségük már elmúlt 90 éves. És most a gyerekeiket is kezdik bevonni a kutatásba, akik több, mint 2000-en vannak. A projektet jelenleg már a 4. vezető irányítja. 

A kutatás menete 

1938 óta két nagy csoport életét követik nyomon. Másodéves Harvardosok, akik a második világháború idején végeztek, illetve bostoni hátrányos helyzetű fiatalok. A kezdetekkor meginterjúvolták őket és a szüleiket, valamint különböző orvosi vizsgálatokon is átestek. A későbbiekben két évente újra megkérdezték őket, videókat készítettek, vért vettek . Több tízezer oldalnyi feljegyzés készült a rekord idejű kutatás során.

Az alábbi videóban a kutatás vezetője beszél az eredményekről : 

A kutatásból levonható következtetések

Az eredmények azt mutatják, hogy sem a gazdagság, sem a hírnév nem tesz minket igazán boldoggá. Ami a leginkább számít életünk során, az az , hogy rendelkezünk-e társas kapcsolatokkal . A kutatás is arra a következtetésre jutott, hogy a magány megöl. 

A jó élethez vezető út, jó kapcsolatokkal van kikövezve.

Azonban ezalatt nem a barátaink számát kell értetni. A hangsúly a minőségi kapcsolatokon van . Mert nagy társaságban vagy egy házasságban is lehet valaki magányos. 

Egy szeretet nélküli, veszekedéssel teletűzdelt házasság talán még rosszabb hatással van az egészségre, mint egy válás.

Érdekes és elgondolkodtató még az az eredmény is, miszerint nem azok éltek boldogabb életet, akik kevesebb időskori betegséggel szembesültek. Azok az emberek váltak 80 éves korukban is boldoggá, akik jó kapcsolatban éltek, szoros barátságokkal rendelkeztek. Azoknak ,akiknek a magányosság érzetével kellett szembenézniük, a lelki gyötrődés felerősítette a testi fájdalmakat.

"Az élet olyan rövid, hogy nincs benne idő veszekedésre, bocsánatkérésre, megbánásra, számonkérésre. Csak a szeretetre van idő, és ha szabad így kifejezni magam, csak egy pillanat van rá."

0 Tovább

LélekHatár

blogavatar

Inspiráció, lélek, párkapcsolat, testi - lelki egészség, fejlődés, tudatosság a mindennapokban. Történetek - történések, őszinte sokszínűség egyetlen nő tollából.

Lélekhatár a Facebookon

Utolsó kommentek