Itt már mindenki tökéletes?   vagy csak jól hazudik ?

Abban a hitben éltem  egészen tegnapig, hogy a Facebooknál rosszabb már nem jöhet. Egészen jól hozzászoktam , hogy mindenkinek tökéletes élete van, jól néznek ki, edzettek, házasodnak, mosolyognak, boldogok. Mióta nem néztem rá egyetlen ismerősöm adatlapjára sem, azóta hál' isten a hírfolyamomban nem is jelenik meg senki. Köszönet érte, a jótékony algoritmusnak, ami csak azt tolja az arcomba, ami engem érdekelhet - bár hozzáteszem, néha jó volna másféle nézőpontot is látni a sajátomon kívül. Sikeresen kizártam hát magam, ebből a fene nagy tökéletesség cunamiból            - gondoltam én. De köszönhetően a nyomorult kíváncsiságomnak, felmerészkedtem az Instagramra is - igen tudom, tök gáz vagyok , hogy még csak most szántam rá magam erre a hatalmas lépésre. A lelki békém és egészséges önbizalmam miatt azt hiszem , hogy ez egyáltalán nem volt jó ötlet a részemről. Őszintén megmondom , hogy ennyi tökéletes embert még egész eddigi életem során nem láttam, mint ott!  Mindenkinek modelleket megszégyenítő alakja van, csodás ételeket eszik, gyönyörű helyekre utazik, trendi és boldog.

De vajon tényleg így van ? Vagy az egész csak egy jól elhazudott színjáték ? A perfekcionizmus nyomába eredtem.    

psziché tökéletes instagram egészség megfelelési kényszer

Perfekcionizmus jelentése, jellemzői és kialakulásának okai

Alapjában véve, tökéletességre való törekvést jelent. Folytonos hibakeresés, elégedetlenség érzése , tökéletes módja egy boldogtalan élet elérésének.  Azt hihetnénk, hogy az ilyen gondolkodásmódnak számos előnye van, hiszen, ha folyton csak a fejlődésre összpontosítunk, akkor egyre jobb és jobb eredményeket leszünk képesek letenni az asztalra. Igen ám, csakhogy egy perfekcionista ember képtelen elégedettséget érezni, így rövid úton a saját csapdájába esik.

8 jele annak, hogy te is perfekcionista vagy:

  • A szexuális életed katasztrófa 

A Kent Egyetem kutatásai legalábbis arra a következtetésre jutottak, hogy mivel a perfekcionista ember, túlzottan is törekszik a tökéletességre az élet minden területén, így a maximalizmusának köszönhetően, a szexuális életében is képtelen levetkőzni a gátlásait. 

  •  A meditáció sem nyugtat meg 

A tökéletességet hajszoló emberekre kevésbé hatnak a meditációs és stresszoldó technikák. 

  •  Rengeteget túlórázol

Képtelenek otthagyni egy feladatot, amíg úgy érzik, hogy az nem lett százszázalékosan elvégezve. 

  • Elkerülnek az emberek 

Tanulmányok igazolják, hogy az ilyen emberek olyan tulajdonságokkal rendelkezhetnek, amiért a többiek messzire elkerülik őket. Érthető, hiszen a tökéletességet nemcsak magukkal, hanem másokkal szemben is elvárják, így folyton kritizálnak. 

  • Gyakran megbetegszel 

A sok stressz legyengíti az immunrendszert. Nem csak a különböző fertőzéseknek lesznek kitéve, de sajnos magasabbá válik a depresszió, a szívbetegség és a rák kockázata is. 

  • Imádod a gyorsételeket

A tökéletes emberek, tökéletes kimenője. Egy falatnyi mennyország mondhatnánk, kár, hogy rendkívül káros..

  • Rendkívül fontos számodra a megjelenésed

Természetesen, hisz a legfontosabb dolog egy perfekcionista életében, hogy mit gondolnak róla mások. 

  •  Kiégtél

Mert a tökéletesség nem létezik, csak ezt néhányan képtelenek elfogadni. 

A perfekcionizmus kialakulásának lehetséges okai: 

Szakpszichológusok azt tanácsolják, hogy a perfekcionizmus esetében mindig vizsgáljuk meg, milyen okok húzódhatnak  a háttérben, amiért képtelenek vagyunk munkánk gyümölcsét értékelni. 

3 lehetséges ok: 

  • Megfelelési kényszer 

Legtöbbször a gyermekkora vezethető vissza. Valamely szülői , tanári instrukciónak köszönhető. A perfekcionista ember úgy érzi , hogy meg kell felelnie önmagának, de leginkább másoknak és feltétlenül ki kell tűnnie a többiek közül, így sosem hibázhat. Szeretnénk tökéletes képet mutatni magunkról másoknak.  Nos, ezért hemzsegnek az Instán és a Facebookon a tökéletes feleségek, anyák , fitness modellek, mesterszakácsok és társaik. Mind , mind egytől - egyig tökéletesek, de még csak véletlenül sem boldogok. Hisz napjaik nagyrészét azzal töltik, hogy megfeleljenek másoknak. 

  • Alacsony önértékelés

Mindenki vágyik egy jó szóra és az elismerésre - s nincs is ezzel semmi gond. Kinek ne esne jól, ha észreveszik , hogy leadott pár kilót vagy új frizurát csináltatott? A gond akkor kezdődik, ha valaki mindezt nem kapja meg a valódi életében, vagy megkapja, csak nem tudja értékelni. Ekkor kezdődik a kuncsorgás a lájkokért. Ördögi kör, hisz  egyre többet és többet akarunk belőle. Ha valaki csak lájkokban képes mérni önmagát, akkor biztosan lehetünk benne, hogy rendkívül alacsony önértékeléssel rendelkezik. Még akkor is, ha olyan tökéletesnek tűnik azokon a képeken ...

  • Menekülés

Mindannyian cipelünk terheket. Valaki a munkáját utálja, valaki a családját , más az egész életét. Az az ember , aki menekül valami elől , az ahelyett, hogy megoldaná a valós életének problémáit, inkább egy virtuálisba menekül. Ott építi fel a tökéletes élet látszatát, s addig sem kell foglalkoznia a valódival.  

 

Mit tehetünk, hogy ne váljunk a siker rabszolgáivá ?

  • Tanuljunk meg szelektálni

A fontosabb témákkal foglalkozzunk részletesen, a kevésbé fontosakat elégséges csak a jó színvonalon megoldani. 

Itt töredelmesen be kell vallanom, hogy volt idő , mikor jómagam is csapdába estem a tökéletességre való törekvéseimmel. Elkezdtem edzeni, s , ahogy jöttek a látványos eredmények, ahelyett , hogy elégedettséget éreztem volna, mindig többet és többet akartam. Egészen addig, még rá nem jöttem , hogy ha nem fitness modell akarok lenni, akkor elég lesz nekem, ha csak simán jól érzem magam a bőrömben. Első kézből mondhatom hát, hogy ez nagyon fontos tanács, ha nem szeretnénk a siker rabszolgáivá válni . 

  • A 80:20 szabály alkalmazása 

Szakemberek szerint ahhoz, hogy egy feladatot 80 százalékosan teljesítsünk, elég  csak 20 % -ot nyújtani. 

Például : 

"Ha elolvasunk egy regényt betűről-betűre, vagy ha csak a leglényegesebb 20 százalékot, ugyanolyan jól vizsgázhatunk belőle, ha el kell mesélnünk a tartalmát. A könyv lényegének 80 százaléka benne van ebben a 20 százalékban. A maradék 80 százalékban pedig a lényeg 20 százaléka, tehát ahhoz hogy a tartalom 80 százalékát el tudjuk mondani, elég a 20 százalékát elolvasni, persze csak ha nem a saját szórakoztatásunkra vesszük kezünkbe a könyvet."



 A tökéletesség hajszolása  hosszútávon igen megterhelő és kimerítő tud lenni. Nem beszélve a következményekről. Ha nem akarunk a szorongás, depresszió és kiégés áldozataivá válni, nem árt, ha néha lazítunk azon a gyeplőn. 

Ha hasznosnak vélted , nyugodtan oszd meg, hogy mások is tudjanak róla. Ha időben értesülni szeretnél a legfrissebb bejegyzésekről, kövesd a Lélekhatár Facebook oldalát is. 

0 Tovább

A mozgás öröm! Vagy mégsem ? Ó, azok a testnevelés órák ...

Napjainkban nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy egészségünk érdekében, mennyire fontos is mozogni. A vélemények már megoszlanak arról, hogy mit és mennyit érdemes sportolni, ám azzal általánosságban mindenki egyetért, hogy a megfelelően kiválasztott mozgásforma, rendszeresen végezve, valódi örömöt okoz. De mi van azokkal, akik csak  kényszerből mozognak?  Kötelező testnevelés órák olykor frusztráló, máskor kedves emlékeinek nyomába eredünk. 

élettér egészség  test mozgás

Szekrényugrás: Álmaink netovábbja - Rémálmaink örök tárgya? 

Mindig imádtam mozogni. Szerencsés alkat vagyok, szinte minden sportágban, amit az általános iskolai testnevelés órákon kipróbáltunk, abban viszonylag tehetségesnek számítottam. Örömmel emlékszem vissza a labdajátékokra, élveztem a kislabdahajítást, a távolugrást, még a futást is. Remekül éreztem magam a táncos aerobik órákon - ami mindig felüdülést jelentett a hosszúra nyúlt, dupla matek után. Szívesen vettem részt az órákon és buzdítottam másokat is arra, hogy mozogni márpedig tényleg fantasztikus dolog. Egészen addig, még nem vált kényszeressé, a kötelező felmérések és a számomra kötelezően előírt versenyeken való indulásokkal.  

Felsőtagozatban egyre kevesebb lett az ún. szabadfoglalkozás , egyre több lett viszont a Cooper teszt, felülés- törzshajlítás , szekrényugrás és társai. Kezdett az egész kényszeres teljesítménynöveléssé válni, s lassan belőlem is eltűnt az addigi rajongás. Nem beszélve arról, hogy a kitűnő testnevelés jegyeim, rohamos romlásnak indultak. Rettegtem ugyanis a szekrényugrástól, a kötélmászástól és hasonszőrű barátaitól - ez rajtam kívül azonban, senkit sem érdekelt. Ahogy az sem, hogy  már nem akarok több atlétikai versenyen indulni (évekig versenyeztem) , mert egyszerűen utálom csinálni. Úgy kellett eljárnom ezekre, hogy már az edzéseken sem vettem részt. Szidtak is érte eleget, mondván, lehetne belőlem élsportoló is. Csakhogy én egyáltalán nem akartam az lenni. Ki nem állhattam, hogy mindenki engem néz. Tanáraim ezt persze szimpla lustaságnak és lázadásnak tartották. 

De nem panaszkodom, én még a szerencsések közé tartoztam. Nem úgy, mint az osztálytársaim közül jó páran. Épp akkora volt az elvárás az alacsony, zömök testalkatú lányoktól, mint a nyúlánk, hosszú lábú, vékony , sportosaktól. Sokaknak lett rémálom a testnevelés óra. Közülük néhányan, örökre megutálták a mozgást, vagy csak jóval később próbálkoztak meg vele újra. 

Középiskolában aztán , én, aki annyira szeretett mozogni, folyton azon igyekeztem, hogy ne is kelljen részt vennem az órán . Lányoknak azért egyszerűbb volt a helyzet                    - néhányszor meg lehetett játszani a fáj a hasam dolgot, de mikor egy hónapon belül harmadszorra jött meg egyeseknek, az már kiverte a biztosítékot a tanár úrnál is. Nem volt elég nekünk a  mindennapos testnevelés óra (nálunk valamiért már akkor is így volt ) , kéthetente uszodába is kénytelenek voltunk eljárni. Na, az sem szólt semmi másról, csak a különböző úszásnemek felméréséről.

A 2 órából 10 perc jutott csupán, mikor teljesítménykényszer nélkül élvezhettük a vizet. 

A testnevelés óra keretein belül pedig, semmi mást nem csináltunk, csak felmérések sorozatán erőlködtünk. Szerettem volna, ha gondolkodás nélkül bevágják az egyest, ha valamire azt mondom, hogy nem tudom megcsinálni, de akkoriban ez  luxusnak számított - mondván az egyesért is meg kell dolgozni. Rengeteget égtünk egymás előtt. Egyesek partra vetett bálnaként kapálóztak a talajtornán, mások a futásba akartak belehalni, még engem  a magasugrással "szívattak" folyton. Egy egész osztály elé kiállva küzdhettem az ötösért, mert velem ellentétben, a tanár úr nem tartotta számomra elégséges jegynek  a kettest. A kötélmászásban végül csak kiegyeztünk egy elégtelenben, mivel ott aztán végképp megmakacsoltam magam és megmondtam neki, hogy az sem érdekel, ha megbuktat, akkor sem tudom megcsinálni és nem fogok szenvedni a nagy kegyes ketteséért. 

Hát, így teltek akkoriban azok a bizonyos testnevelés órák (ha neked is van történeted, véleményed ezzel kapcsolatban, akkor írd meg nyugodtan) .

Középiskola után jó pár évig nem mozogtam, el akartam felejteni ezt az egész teljesítménykényszert és szabaddá válni egy kicsit. Most, felnőtt fejjel kezdtem el újra, de szigorúan csak a magam megelégedésére. Akkor és annyit mozgok, amikor és amennyit csak jól esik. 

Mi változott  azóta? 

Így rögtön elsőre azt mondhatnánk, hogy semmi. Leszámítva, hogy mindenhol bevezették a mindennapos testnevelést. Tanulmányok igazolják, hogy a diákok nagy részének ez az egyetlen óra mozgás teszi ki, a sportolásra szánt idő majdnem száz százalékát. Tehát, alapjáraton hasznos volt az elképzelés, ám a résztvevőket ezúttal sem ártott volna megkérdezni arról, hogy mit szólnak mindehhez. Ma is éppúgy felmérések sokaságáról, szekrényről és kötélmászásról, teljesítménykényszerről  szól az az egy óra, ami a mozgás örömét volna hivatott megtanítani a jövő felnőttjeinek.  

- Utálom a testnevelés órát, semmit nem csinálunk, csak teljesítjük a kötelező felméréseket - mondta egy most 14 éves diák, akit megkérdeztem a témáról. 

- Nem szoktunk tesizni, ki nem állhatom,  folyton otthon marad a felszerelés vagy fáj a hasunk - vallotta be őszintén egy másik diák, aki 16 éves és állami iskolába jár.  

Épp olyan gyomorgörcsökről számoltak be a testnevelés okán, mint ahogy én emlékszem a 10 évvel ezelőttiekre. Mindez persze egyén , iskola és tanár függő , nem lehet tehát egy helyre sorolni az ország minden iskoláját. Szakértők úgy gondolják azonban, hogy az egész iskolai rendszerrel gond van, ami leginkább a testnevelés órákon mutatkozik meg .

Diákok és tanárok egyaránt unják, hogy csak a kerettantervben meghatározott dolgokat lehet/kell csinálni éveken keresztül. Itt szisszenjünk fel rögtön, hiszen számtalan helyen lehet már választani alternatív mozgásformák közül, például lovaglást. Első kézből igazolhatom, hogy erre nem minden iskolának van pénze, a szülő pedig nem minden esetben tudja biztosítani az anyagi hátteret a különórára. Marad tehát, a jól bevált testnevelés óra. 

Mi lehetne a megoldás?

Az index.hu interjút készített diákokkal és tanárokkal egyaránt. Mindannyian első számú problémának tartják, hogy elavult az a követelményrendszer, amit ma is alkalmazni kell. Egy diáklány arra panaszkodik, hogy alacsony termetével hiába próbálkozik nagyobb távolságra ugrani, egyszerűen esélye sincs azzal szemben, akinek csak a lába olyan hosszú, mint az ő egész magassága. Bármennyire igyekszik, képtelen jobb jegyet szerezni. Megoldás lehetne tehát, ha változtatnának a követelményrendszeren. 

Megint mások úgy gondolják, hogy a tanár személyén múlik leginkább a testnevelés órák sikeressége. Fontos lenne, hogy motiváljon, és ne zsarnokoskodjon. Egy szintén gimnazista lány, arról panaszkodik, hogy egy óra alatt 10 egyest zsebelt be, mert túl béna volt a kislabdával. Megoldás lenne tehát, ha megfelelően képzett, motiváló szakemberek oktatnák a testnevelést.

Egy, ma már külföldön élő testnevelés tanár szerint, teljesen elavult a kerettanterv és óriási hibának tartja, hogy ma ugyanazt oktatják az egyetemen a leendő tanároknak, amiket neki is csinálnia kellett a tornaórákon. Véleménye szerint, diákok és tanárok egyaránt unják, hogy a tananyag évről - évre ugyanaz, csak egyre magasabb szinteket követelnek meg. Megtaníthatatlan az a részletesség, amit elvárnának.

Mendrey László , a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke úgy véli, hogy úgy kellene kialakítani a testnevelés órák formáját, hogy a diák ne vegye észre, hogy tanul. Ne érezze kötelezőnek, mert könnyen megutálhatja azt is, amit addig szeretett. 

Lehetne ezt másképp is ? 

Természetesen igen. Alternatív testnevelés órákkal.  Béres- Deák Barbara, a Közgazdasági Politechnikum tanára elmondta, hogy az ő testnevelés órájuk sokban hasonlít a klasszikushoz, ám a gyerekek teljesítményét nem osztályozzák, nyitottak más mozgásformákra is, akár olyanokra is, amiket a gyerekek javasolnak. Azt látja, hogy sokan félve érkeznek a testnevelés órára, de idővel ők is megszeretik. 

Összegezvén  a fentieket, abban  azért talán egyetérthetünk, hogy érdemes lenne , olyan testnevelés órákat összeállítani, amely nem csak a gyerek testtudatára , de kedvére is jó hatással van. Hisz mozogni valóban öröm, vétek bárkivel  megutáltatni azt.  

0 Tovább

Engedd el a múltat! Könnyű azt mondani....

Sokan , sokféle dolgot őrzünk magunkban múltunk darabkáiból. Nagy szerelmek elmúlásának fájdalmát, gyászt , sértettséget , sok-sok sebet, melyek még ma is képesek hatással lenni ránk. Miközben napjainkban egyre inkább kezdenek divatossá válni olyan klisék, mint az Engedd el a múltat, hogy szebb legyen a jövőd! Vagy a Zárd le, egyszerűen lépj tovább! Nos , igen. Mindezeket kimondani rém egyszerű feladat, meg is tenni , már jóval nehezebb. Pláne akkor, ha arra a kérdésre , hogy Hogyan lehet - kell elengedni, már csak kevesek tudnak jó válasszal szolgálni.

De miért olyan átkozottul nehéz letenni a súlyos terheket ? Léteznek "praktikák" , melyek által megtanulhatunk elengedni ? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre próbáltam válaszokat találni. 

psziché lelki egészség elengedés

Egyből eszembe jutott egy film, amit még régebben láttam,  a címe most valahogy sehogy sem akar beugrani - de nem is ez a lényeg (ha valaki ráismer a leírás alapján, nyugodtan írja meg ) .  Egy férfiról szólt, aki elveszítette a kislányát egy balesetben, majd mindenfelé járt előadásokat tartani, hogy megtanítsa az embereknek, hogyan kell elengedni a fájdalmat. Minden oké! - hangoztatta lelkesen, ám valójában ő maga sem tudta , hogyan is kellene megszabadulnia a múlt szellemeitől. Érdekes kis történet volt, ám ami leginkább megmaradt a fejemben és a mai témánkhoz kapcsolódik, az az egyik " előadása " . 

 Egy hátizsákkal jelent meg a színpadon és elkezdett belepakolni dolgokat, mintegy szemléltetésképpen, hiszen az életben is így vesszük magunkra a terheket. A táska egyre nehezebbé válik és , ha soha semmit nem veszünk ki belőle, akkor előbb- utóbb már nem fogjuk tudni tovább vinni. Kvázi, összerogyunk a súly alatt. Pont úgy, ahogy a való életben is. 

Meglátásom szerint, személyiségfüggő , hogy ki - hogyan dolgozza fel és tudja elengedni a múltat. Valaki összeroppan a súly alatt, más rövid idő alatt képes túllendülni a nehézségeken, még megint mások a napi rutinjukból sem esnek ki, miközben feldolgoznak egy veszteséget. Általánosságban megfigyelhető azonban, hogy mindannyian hordozunk magunkban - ha nem is beszélünk róla-  múltbéli fájdalmakat, amiket nem tudtunk elengedni. 

De miért olyan átkozottul nehéz az elengedés ?

A bevezetőben olvasható jó tanácsok azért nem működnek, mert általában mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy mit kellene elengednünk és azzal is, hogy miért . Nem tudatosan ragaszkodunk hozzájuk . Alapvetően nem egy racionális dologról beszélünk.    A racionalitás csak a tudatos döntésben nyilvánul meg (el akarjuk engedni), egyébként érzelmi síkon vívjuk a csatát. 

Frankó Betta szakpszichológus szerint , ez a 3 lehetséges ok húzódhat meg az elengedés elakadása mögött : 

1. Az identitásunkat rengeti meg az elengedés 

Ki vagyok én ? Ki voltam ? És most ki leszek ?

Mintha csak önvalónk egy darabját kellene elengednünk. Egy hosszú házasság után, amiben évekig feleségként éltük a mindennapjainkat,  ha elveszítettük a munkahelyünket, ahol évekig dolgoztunk felmerülhet a kérdés, hogy , ki leszek én utána ?

Az elengedés tehát, nem csak a kapcsolat elengedését jelentheti, hanem az identitás újraépítését is. A szakember szerint, ilyenkor  leginkább önismereti munkával segíthetjük a folyamatot.  

2. Elakad a gyászfeldolgozás 

A veszteségeinkre adott természetes válaszreakció, a gyász.

Gyász alatt pedig nem csak a halálesetek feldolgozását értjük. Éppúgy meg kell gyászolnunk egy tönkrement házasságot, párkapcsolatot vagy a munkahelyünk elvesztését is. Mindez pedig nem az akaratgyengeség vagy személyiségzavar jele. Teljesen természetes folyamat. Több oka lehet annak, ha elakadunk a gyászfeldolgozás közben, de általában valamilyen érzelmi elismerés , kifejezés hiánya az ok. Sokan nincsenek is tisztában azzal, hogy feldolgozatlan veszteségektől szenvednek, csak azt veszik észre magukon , hogy képtelenek a jelenben élni és nem csak érzelmi, de testi panaszokkal is küzdenek. 

Jelek, amik arra utalnak , hogy elakadt a gyászfeldolgozás folyamata : 

  • Múltban élés - félelem a jövőtől

Gyakran társul bűntudattal. Gyakori kérdés, a mit kellett volna máshogy csinálni?  

  • Szeretet és fájdalom keveredése 

A szép emlékek felszínre törése, a hiány gyötrő fájdalmával.

  • Testi tünetek 

Általános kimerültség , koncentrációs problémák, étvágycsökkenés vagy akár magas vérnyomás. Mindezek a gyász természetes velejárói. Akkor beszélünk feldolgozatlan gyászról, ha a tünetek a veszteséget követő másfél évben is fennállnak. 

  • Végletes érzelmek és gondolatok

Démonizálás - szentté avatás fekete-fehérsége

Csak akkor dolgoztuk fel a veszteségünket, ha képesek vagyunk az adott személyt értkékeivel és hibáival együtt, elfogadással látni. 

Fontos megjegyezni, hogy a gyász feldolgozása teljes mértékben egyedi. Így annak ritmusa is egyénenként eltérő lehet. 

3. A fájdalom rejtett előnyökkel jár 

Furcsán hangzik nem igaz ? Ám valóban létező jelenség. Például, amikor egy magányos személy szenvedésének kifejezésével megélheti , hogy foglalkoznak, törődnek vele. Ragaszkodni kezd hozzá, mert attól fél, ha jobban lesz, elveszítheti ezt a fajta figyelmet. Freud megfogalmazásában, ezt nevezzük betegségelőnynek. 

A szakpszichológus kihangsúlyozza, hogy mindaz, amit megpróbáltak beléd sulykolni :

  • Temesd el a szomorúságodat!
  • Az idő begyógyít minden sebet!
  • Ez volt a Sors , meg Isten akarata!
  • Légy Erős! 

és társaik, mind egytől- egyig téves információk. Nem lehet elégszer elismételni, hogy a gyász, a veszteségre adott természetes válaszreakció. A feldolgozatlan veszteségek halmozódnak és fokozott negatív hatással lehetnek életünkre. (Éppúgy , ahogy a hátizsákos példában, előbb- utóbb maguk alá temetnek ) . Még több hasznos információért látogassuk el  Frankó Betta szakpszichológus weboldalára . 

Elengedés a gyakorlatban 

Ha felismertük tehát, hogy a hangzatos klisék nem működnek, az elfojtás pedig minden bizonnyal károkat okoz testi és lelki egészségünkben, akkor érdemes lehet megoldást keresnünk, arra a bizonyos , Hogyan engedjem el ? - kérdésre. 

7 lépés, ami megkönnyítheti az életünket:

1. Az idő 

Ha nem akarjuk görcsösen elfelejteni a veszteséget. Fizikai képtelenség , hogy egyik napról a másikra túltegyük magunkat rajta. Idővel azonban, távolodva az eseménytől, már könnyebb dolgunk lesz. 

2. Nehézség kontra lehetőség 

A krízishelyzetekben rejlő rejtett ajándék. Mikor a fájdalom beszűkít minket, hajlamosak vagyunk csak a rosszat látni. Idővel azonban, képessé válunk lehetőségeket látni problémák helyett. Felfedezhetjük, hogy valójában mire tanított minket az adott történés ( mindenből tanulhatunk valamit ) . 

3. Miért ragaszkodunk?

Ha még mindig képtelenek vagyunk elengedni, akkor érdemes feltenni magunknak ezt a kérdést. Milyen hasznunk származik mindebből? Ne tegyük ennyire jelentőségteljessé azt a dolgot, amit elengedni szeretnénk inkább. 

4. Fizikai elengedés - Függőség elengedése

Azt hisszük, hogy ha el akarunk engedni egy bizonyos személyt az életünkből , aki hosszú ideig rendkívül fontos volt számunkra, akkor szükséges minden kapcsolatot megszakítanunk vele. Persze , hogy nehezen megy az elengedés, ha az a személy mondjuk 20 éve életünk fontos szereplője. Biztosan ki kell törölnünk még az emlékét is ? Vagy elengedő , ha csak a szerepeket változtatjuk meg ? Érdekes kérdés, melyet fontos feltenni magunknak ilyen esetekben. 

5. Érzéseink megvizsgálása 

Elsősorban a félelmeinktől kell megszabadulnunk. Mind ismerjük az olyan kezdetű kérdéseket, hogy Mi lesz ha ? - egyedül maradok, nem találok új munkahelyet .. stb. Ezeket kell tudatosan leépíteni. 

6. Kontrollmánia 

Mindent irányítani szeretnénk és rettegünk attól , hogy kiengedjük a gyeplőt a kezünkből. Azt szeretnénk, hogy minden úgy történjen, ahogy azt előre elterveztük. Meg kellene engednünk inkább, hogy az élet olyan dolgokat is mutathasson nekünk, amik nem voltak betervezve - akár jól is kijöhetünk belőle.  

7. Kulcs : a megengedés 

Engedjük meg, hogy érzéseink felszínre törhessenek, éljük meg a fájdalmat, ne álljunk ellen neki. Ha nincs  bennünk ellenállás, idővel könnyebb lesz észrevenni és felismerni a pozitívumokat is. - írja Dr. Hörömpő Andrea . Weblapján további érdekes írásokat olvashatunk , melyet itt érhetünk el.  

Láthatjuk tehát, hogy az elengedés egyáltalán nem könnyű folyamat. A varázsszavak nem használnak, időre és tudatos munkára lesz szükségünk hozzá. Természetesen vannak olyan esetek, mikor az egyén nem képes megbírkózni egyedül a problémával, ilyenkor szakember segítségére van szükség. 

Nagyon fontos, hogy elfojtások helyett járjuk végig a gyászfeldolgozás folyamatát, mert ahogy Singer Magdolna író és gyásztanácsadó mondta : 

Nincs továbblépés, változás, fejlődés elengedés nélkül.

Ha hasznosnak találtad a bejegyzést, oszd meg másokkal is . Hogy időben értesülhess a legújabb bejegyzésekről, kövesd a LélekHatár Facebook oldalát

0 Tovább
12
»

LélekHatár

blogavatar

Inspiráció, lélek, párkapcsolat, testi - lelki egészség, fejlődés, tudatosság a mindennapokban. Történetek - történések, őszinte sokszínűség egyetlen nő tollából.

Lélekhatár a Facebookon

Utolsó kommentek