Tényleg igazán szereted ?Vagy  csak a megszokás tart mellette ?

Ma reggel, mikor leültem az íróasztalomhoz, hogy rendes ember módjára - imádom ezt a fogalmat -  munkához lássak , egy cetlit véltem felfedezni az asztalomon. Ez állt rajta: Szeretlek szerelmem! Szép napot neked! Csókollak. - Khm. Természetesen nem én írtam magamnak - a szerk. Egyetlen darab papírlap, mégis megédesítette az egész napomat. Miután leszálltam a fellegekből, jó szokásomhoz híven - pszichológusi analizáló véna , nem tehetek róla - elgondondolkodtam a témán. Ugyanis hazudnék , ha azt mondanám , hogy nálunk mindig így telnek azok a bizonyos hétköznapok. Én is  gondoltam már úgy néha (Mit néha!), hogy bedarált minket a rutin és igen, éreztem már késztetést arra, hogy lelökjem az ágyról, mert olyan hangosan horkolt, hogy nem hallottam a Szulejmánt . Ilyenkor mindig jót nevettem magunkon, hisz úgy festünk , mint a régi házasok, pedig még az eljegyzés sem történt meg (különben nyilván már  ott lenne  a Facebookon) . Viszont, miután befejeztem a derülést, néhányszor felmerült bennem a kérdés is, hogy tényleg erre van - e szükségem ?        Nem lenne - e könnyebb, ha az elmúlt éveket csak úgy szimplán kidobnám és új életet kezdenék ? Ha inkább egyedül lennék magányos , sem , mint egy  társ mellett ?  

párkapcsolat szerelem lelki egészség  magány  társas magány

Régi motorosnak számítunk mi már (na, nem a korunk miatt) , hisz a körülményeink úgy hozták, hogy megismerkedésünk legelső napja óta együttélünk, s azóta bizony jó néhány év telt el. Nem fogok hazudni, megjártuk a Hadak útját , hol a balszerencsénk üldözött, hol mi voltunk képtelenek megérteni egymást. És azóta is kőkeményen kell dolgoznunk azon, hogy jól tudjunk működni együtt.  De nem volt ez mindig így ,  de nem ám.  

Amikor menekülni akartam 

Úgy hozta az élet, hogy a környezetemben lévő párok , mind egytől -  egyig több, mint tíz , de inkább 20 éve vannak együtt. Szerencsétlenségemre én már kimaradtam a boldog békeidőkből és nem láttam mást, bármerre is néztem , mint megszokást és magányt. Szemtanúja lehettem néhányszor , hogyan is élnek együtt vagy már csak inkább egymás mellett. Meséltek a rossz érzéseikről, s minduntalan megmagyarázták, hogy miért nem lépnek ki egy olyan kapcsolatból, amiben nem boldogok. Amiben már csak a közösen eltöltött évek és a  gyerekek tartják össze a két embert. Ebben a miliőben nőttem fel én,  s ennek hatására alakult ki bennem, egy olyan védekező mechanizmus, hogy ha kicsit is laposodni érzem a párkapcsolatom, azonnal bepánikolok. Ilyenkor legtöbbször tajtékzom, rosszabb esetben azonnal menekülőre fogom. 

Ültem a szobában,  egy pohár bor társaságában , egyedül. Miközben a kedvesem békésen televíziózott a hálóban, mondván ő fáradt, nincs kedve semmit sem csinálni.    És így ment ez már jó néhány hete, de lehet inkább hónapja. És én akkor olyan magányos voltam, mint még soha életemben. Így estem  bele  a társas magány csapdájába. (Erről bővebben egy korábbi cikkemben is olvashatsz.)  

Amikor elmenekültem

Óriási tévhit, az egyedüllét azonosítása a magánnyal, hisz könnyedén válhat az ember magányossá úgy is , hogy fizikálisan nincsen egyedül . Nem mindegy ugyanis, hogy két ember együtt vagy csak egymás mellett él. Kétféleképpen juthatunk el, ebbe az ellentmondásos állapotba :

  • Az egyik verzió, mikor a tűz már a kapcsolat kezdetén sem lángolt igazán, de a kölcsönös szeretet összetartotta a két embert. Tudják, hogy ez nem a nagy szerelem, mégis vállalják, csak, hogy ne legyenek egyedül . A legtöbb ember ugyanis, retteg az egyedülléttől - de erről majd szintén egy másik bejegyzésben beszélünk részletesseben. 

  • A másik verzió, mikor útközben engedjük el egymás kezét. Valami megváltozik.  A tartalmas beszélgetések száma lecsökken, már nem jtutunk tovább, a milyen napod volt kérdéseknél. Csökken az intim együttlétek száma, s az a kevés is inkább rutinos,  mintsem szenvedélyes. Ez történt velünk is.

A magányosság érzése csökkenti az ember önbizalmát, hosszas fennállása esetén, akár meg is betegíthet. 

Jobb esetben a két ember megpróbál beszélni a problémáról (ez voltam én ) , rosszabb esetben a szőnyeg alá söpöri ( ez volt ő ) . Azt gondolta, hogy ha nem beszélünk róla, akkor az nem is létezik. Vergődtem ebben a helyzetben, hisz szerettem és ő is azt állította, hogy viszon tszeret engem. Képtelen voltam  elfogadni, hogy ugyanabba a csapdába estem, ami elől egész életemben menekültem. Feltettem én magamnak a szakértők szerint ilyen esetekben feltehető kérdéseket is, úgy mint a 

  • Jelen van - e még a szeretet a kapcsolatban ?

  • Szeretnénk - e azt rendbe hozni, újra felépíteni ?

  • Hajlandóak vagyunk- e tenni azért ?

  • Képesek vagyunk - e a másik szemüvegén is látni dolgokat ?

De hiába volt a  kérdésekre adott válasz mind igen , egyedül maradtam a problémákkal. Mi testesítettük meg  a "Mást akar a férfi és mást a nő " ékes példáját. Szerinte idilli volt a nyugalom, én meg a falat kapartam tőle.  Nem kerestem több kifogást.  Leléptem. 

Amikor újra elkezdtünk tenni érte

Nem voltunk sokáig külön, mert hamar ráébredtünk, hogy mindkettőnkben ott ég még az  a sokat emlegetett  láng, csak valahogy  elengedtük  egymás kezét. Azt gondolom, van néhány olyan dolog, ami miatt érdemes inkább mégiscsak megjavítani azt a bizonyos csapot, mint egyetlen probléma miatt venni egy új házat. Mondok néhányat:

  • Ha ő a legjobb barátod

Nem nevezném lelkitársnak, sem ikerlángnak, meg hasonló kacifántos hókuszpóknak, de nekem ő nem csak a Férfi, hanem az az ember is, aki előtt nem kell megjátszanom magam. Mellette igazán önmagam lehetek. 

  • Rengeteget fejlődtetek egymás által 

Ma már csak mosolygok azon, hogy milyen nüansznyi dolgok miatt voltunk képesek óriási szappanoperákat rendezni. Azt gondolom , hogy jobb emberré váltunk egymás által, úgy, hogy közben egyikünknek sem kellett lemondania valódi önmagáról. 

  • A legfontosabbak vagytok egymásnak 

Ezen talán nincs is mit megmagyarázni. 

/Van néhány olyan dolog azonban, amik miatt jobb , ha a csap helyett tényleg rögtön veszel egy új házat, de erről is egy soron következő bejegyzésben fogok majd bővebben beszélni . /

De mit is tettünk mi pontosan, amitől megváltoztak a dolgok ? 

  • Elkezdtünk odafigyelni egymásra. 

Már nem a szőnyeg alá söpörjük a gondokat, megpróbálunk közösen megoldásokat találni  és mindketten hajlandóak vagyunk változtatni hozzáálláson, szokásokon, ha a szükség megkívánja.

  • Ügyelünk arra, hogy  minőségi időt töltsünk együtt.

Nem, még mindig nem dobtuk ki a hálóból a tvt, de igyekszünk tartalmasan eltölteni a csekély szabadidőnket. Mindig szívesen kirándulunk , fedezünk fel új helyeket együtt.

  • Rengeteget beszélgetünk. 

Már nem mindig egyedül iszom meg azt a pohár bort :) Van élet a Milyen napod volt kérdéskör kimerítése után is . 

És már egyikünk sem fogadja el azt , hogy a szerelemnek múlnia kell. Nem törvényszerű a hosszú együttélés = boldogtalanság képlet. Nem mondom, hogy már nincsenek mélypontjaink és , hogy olyan baromira könnyű lángot csiholni a mindennapi rutinból, de azért nem lehetetlen. És erre ékes bizonyíték a kis cetlim, ami bár lehet, hogy mások számára értéktelen, nekem azt jelenti, hogy még mindig szeretnek és törődnek velem.

És nekem így már eszemben sincs elmenekülni.   

0 Tovább

Csendes gyilkos: megbetegíthet az állandó megfelelési kényszer!

Elég jó anya vagyok? Elég tehetséges vagyok? Elég jó barát - társ vagyok? Jól nevelem a gyerekemet? Jól vezetem a háztartást? Egyáltalán jó ember vagyok én? Kérdések milliói, amit mi emberek nap, mint nap képesek vagyunk feltenni önmagunknak, szabad utat engedve ezzel a csökkenő önbizalomnak és a magunkba vetett hit eltűnésének.

De mi a francot jelent egyáltalán az, hogy elég jó ? Mármint mihez vagy kihez  képest ? Létezik talán valamiféle egységes mérési módszer, ami alapján eldönthetjük, hogy ki számít jónak vagy  rossznak ? Miért akarunk folyton megfelelni ? Hova  tovább , mégis kinek kellene megfelelnünk ?  És még tovább megyek! Itt már mindenki görcsös megfelelési kényszerben szenved ? - Nekem nagyon úgy tűnik ....

psziché lelki egészség megfelelés jó anya

Nyugalom! Te is jó anya vagy !

Először is hadd meséljem el, hogy miért tartom ennyire aktuálisnak a megfelelési kényszer témájának körbejárását:

 Drága barátnőm fiatal édesanya, egy három éves és egy útban lévő csöppség anyukája. Ő maga szülői fronton nem látott túl jó példát maga előtt, így folyton azon görcsöl, hogy jobban csinálja - e , mint tette azt vele, az ő édesanyja gyermekkorában.  Nyilván ez már önmagában is elég súlyos probléma, hisz még csak nem is hasonlít  rá, a félelmeit mégsem képes elengedni - mégsem ez a fő gond .  

Ő maga mindent megtesz a gyermekeiért, neki tényleg ők állnak az első helyen.                Jó anya vagy ! - mondogatom én mindig. Aztán a frász kerülget, mikor azt mondja, hogy ő nem érzi úgy.  Ha rákérdezek, hogy miért , általában mindig kiderül, hogy már megint másokkal hasonlították - hasonlította össze magátA mondatok folyton úgy kezdődnek, hogy mert más anyukáknál nagyobb rend van, nekik több idejük jut a gyerekükre ésígytovább. Sokkal jobbak , mint én . Ettől azán már végképp megőszül az a pár feketén maradt hajszálam is. 

Ilyenkor mindig elgondolkozom, hogy vajon ez vár rám is ? Mert , ha egész hátralévő életemben azon kell görcsölnöm, hogy elég jó anya vagyok - e,  ahelyett, hogy megélném annak minden csodáját, akkor azt hiszem továbbra sem készültem fel rá és úgy érzem, hogy erre soha nem is fogok  .... Nekem nincs gyerekem, igen tudom, maradjak csendben, úgysem tudhatok erről semmit. Nem is fogok prédikálni, csak szeretném megtudni, hogy mikor és legfőképp miért vált a világ legszebb hivatása egy elcseszett,  kényszeres versengéssé ? Mi készteti arra a nőket, hogy olyan listákat állítsanak össze, amiben jól megmondhatják más anyáknak, hogy mitől lesznek jók vagy rosszak ?                ( Válaszokat kommenben és a LélekHatár Facebook oldalára is szívesen fogadok. )

       Mondok én nektek valamit kedves, nagyrabecsült édesanyák!

 Az én édesanyám jó anya. Hogy miért ? Mert én , a gyereke boldog voltam és vagyok azáltal , amit tőle kaptam. Pedig akkoriban még nem tanulták, sokkal inkább csinálták, mármint úgy értem, hogy nem szaklapokból próbáltak gyereket nevelni. Hibáztak ? Úgy gondolom, hogy néhányszor igen . Jól tették? Igen . Máskülönben könnyedén egy életképtelen felnőtt válhatott volna belőlem, aki  ugyan megfelel a mások által előírt normáknak, csak éppen nem boldog.

Hálás vagyok neki , amiért a gyökereim mellé szárnyakat is adott.

S hogyan érte el mindezt ? Szeretettel. Olyasfajtával, amit csak egy anya adhat a gyerekének. És ehhez semmi szükség a 8 jele annak, hogy jó anya vagy típusú cikkekre,  nincsenek titkok , sem összefüggések.  

Nyilvánvalóan, szülőnek lenni piszokul nehéz - aki mást mond, az önmagának is hazudik. A gyerekek nyávognak. hisztiznek, később még lázadni is képesek. Éppen ezért, ahogy Vekerdy is mondta, meg kell néha szabadulni tőlük, hogy aztán újult erővel rághassák tovább a húsunkat. El kell engedni a görcsös megfelelési kényszert és meg kell próbálni élvezni azt, hogy gyerekünk van. Legyünk néha kicsit felelőtlenek, élvezzük az életet, a gyerekkel való marháskodást - az jó lesz mindenkinek.

Maradok tisztelettel. 

Most pedig kanyarodjunk vissza  a realitások talajára és vegyük górcső alá a megfelelési kényszer jelenségét. Mit jelent és milyen következményei lehetnek ? S ha már szembekerültünk a problémával, hogyan oldhatjuk meg ? 

Tudtad, hogy a megfelelési kényszer olyan súlyos problémákhoz vezethet, mint a depresszió , az üldözési mánia, illetve skizofrénia? 

Mit nevezünk megfelelési kényszernek és mi okozhatja ?

„Megfelelési kényszernek nevezzük azt, ha valaki egy általa kivetített képnek akar megfelelni. Ilyenkor az illető megpróbálja kitalálni, hogy a másik mit szeretne, mit gondol, legtöbbször anélkül, hogy megkérdezné, pontosan mire is vágyik a másik” 

(Gazdag Enikő pszichológus - Dívány. hu )

Nem összekeverendő azzal, mikor valaki időnként megpróbál mások kedvében járni. A szeretetvágy természetes emberi tulajdonság. De előfordulhat, hogy mindez olyan méreteket ölt, hogy az egyén önmagát háttérbe szorítva próbál megfelelni környezete összes tagjának, ami nyilván lehetetlen. A folyamatos szeretetkoldulás, mások megbecsülésére, elismeréséré való ácsingózás, súlyos pszichés problémákat vonhat maga után. Nem beszélve arról, hogy ezek az emberek könnyen esnek áldozatául a manipulációknak is.  

Mint a legtöbb lelki gond, ez is az alacsony önértékelésre vezethető vissza. Aki tisztában van ugyanis a saját értékeivel, az nem akarja mások szeretetét koldulni. A szakemberek szerint, leginkább azokra jellemző a megfelelési kényszer, akiknek túl szigorúak voltak a szülei, esetleg maguk is maximalisták. ( A perfekcionizmusról írt korábbi cikkemet itt olvashatod. )

A megfelelési kényszer azért is rendkívül veszélyes, mert az egyén egy idő után teljesen elveszíti saját személyiségét, hisz nem aszerint cselekszik , hogy ő mit szeretne, hanem aszerint amiről úgy gondolja, hogy másoknak jó. 

Több elmélet is van arra vonatkozóan, hogy a skizofréniások főleg azok közül kerülnek ki, akiknek túl szigorúak voltak a szüleik. A kemény elvárások folytonos hangoztatása, aminek a gyerek megpróbál megfelelni, felnőttkorban is a fülükben csenghet, hangok formájában. - mondja a szakember. 

Érdemes tehát mielőbb felismerni és kezelni a megfelelési kényszerünket. De hogyan ?

Itt nagyon fontos megjegyezni, hogy mivel a legtöbb lelki gond -ahogyan ez is , a gyermekkorban gyökerezik, így csak hosszas munkával lehetünk képesek orvosolni a problémát. Azoknak, akiknek mindennapjait már beárnyékolja ez a jelenség, érdemes szakemberhez fordulni. Aki viszont úgy érzi, hogy egyedül is képes lesz vele megbirkózni, az a következőket teheti :

  • Ismerjük fel, hogy nem a saját utunkat járjuk. 

  • Próbáljunk meg minél többször nemet mondani másoknak. Először csak kis dolgokban, például, hogy ki mosogasson el, majd megpróbálkozhatunk a nagyobbakkal is. 

  • Vegyünk fel valamilyen extrém ruhát és menjünk benne utcára. Lehet , hogy furcsán fognak ránk nézni, de meglátjuk, hogy ettől sem dől össze a világ. 

  • Bonyolódjunk vitákba, ha ütközik az álláspontunk más emberekével. Nem kell "nyernünk", már az is nagy dolog, ha képesek leszünk megfogalmazni a saját álláspontunkat.  

Hasznosnak vélted a bejegyzést? Segíts egy megosztással, hogy másokhoz is eljuthasson. Friss bejegyzésekért, extra tartalmakért kövesd a Lélekhatár Facebook oldalát is. 

0 Tovább

Te tehetsz róla, hogy boldogtalan vagy !

Helló! - Bemutatkoznék! Én vagyok az, aki miatt még mindig nem mersz előléptetést, fizetésemelést kérni, aki meggátol abban, hogy az álmaid útjára lépj. Én vagyok az is, aki túl kevésnek tart ahhoz a férfihoz,mert nem vagy elég jó neki. És én vagyok az is, aki folyton elhiteti veled, hogy úgysem fog sikerülni, hiába is próbálkoznál.  Én vagyok a legnagyobb kritikusod, aki szerint nem vagy elég tehetséges, sem okos, sem szép. Aki folyton meggyőz arról, hogy minden erőfeszítésed csak felesleges időpocsékolás.  Aki miatt megalkudtál méltatlan helyzetekben, mert elhitettem veled, hogy neked csak ennyi jár. Ismerős ?

Boldogságod útjában a belső kritikusod, vagyis te saját magad állsz.  Igen tudom, nehéz ezt így elfogadni. Jobb lett volna mást hibáztatni saját boldogtalanságunk miatt. De ha már így alakult, próbáljuk meg a  szolgálatunkba állítani azt az örökösen kritizáló, utálatos  hangot, aki mindenkiben ott lapul, még sem nevezhetjük magunkat miatta szimplán bolondnak. Túlzott Önkritika, annak jelei,  és a megoldás, amivel oldalunkra állíthatjuk ezt a kéretlen negatív kritikust. 

psziché kritika lelki egészség

Egy érdekes felmérés

A Danone Activia megbízásából készült globális felmérés szerint, Magyarországon a nők közel nyolcvan százalékát köti gúzsba az önkritikája.   A kutatás során csak Magyarországon több, mint ezer nőt kérdeztek meg a túlzott önkritika témakörében. 

Az eredmény megdöbbentő:

„A saját belső kritikusom a legtöbb egyéb tényezőnél jobban képes hátráltatni a munkámban” - 79 százalék értett egyet ezzel a kijelentéssel.

„A saját belső kritikusom a legtöbb más tényezőnél erőteljesebben képes hátráltatni a magánéletemben”. - 89 százalék vélte helytállónak ezt a megállapítást. 

Az eredmények összegzésekor kiderült, hogy a magyar nőket a globális átlagnál jóval inkább visszafogja saját belső hangjuk. A megkérdezett magyar nők 80 százalékát jobban visszafogja ez a belső kritikus, mint bármely más külső tényező. A nemzetközi válaszadók mindössze 60 százaléka értett ezzel egyet.  

Az eredmények azt mutatják, hogy a túlzott önkritika leginkább a munka világában hátráltatja a magyar nőket. 10- ből 8 válaszadót negatív énképe jobban visszatartja, mint bármi más ( a nemzetközi adat ennél jóval alacsonyabb- 10 nőből kevesebb , mint 6 számára jelent ez problémát. . 64 százalékuk nem mer felszólalni szakmai kérdésekben. A megkérdezettek több ,mint fele nem mer fizetésemelést, sem előléptetést kérni. 

A megkérdezettek 70 százalékát (globálisan 59 % ) a magánéletben is visszatartja negatív önértékelésünk, nem tartják magukat elég vonzónak.

S hova tovább, még az elvileg felhőtlen szabadidőt is beárnyékolja a túlzott önkritika. A nők 48 százaléka nem mer új hobbit tevékenységet kipróbálni, mert attól fél, hogy nem teljesítene jól . 

A túlzott önkritika jelei: 

/Szekeres Kristóf - pszichológus gondolatai /

  • A negatív helyzetekért folyton önmagunkat hibáztatjuk

Olyan napra terveztünk szabadidős programot, amikor ramaty volt az idő. Ezért nyilván nem mi vagyunk a felelősek, hisz nem tudhattuk előre , az időjárást pedig nem befolyásolhatjuk, mégis önmagunkat érezzük hibásnak miatta. 

  • Leértékeljük a teljes személyiségünket

Történetesen mindenkinek vannak olyan rossz tulajdonságai, amin lehet és kell is dolgozni.  De ettől még nem vagyunk komplett csődtömegek. 

  • Nem vállalunk kockázatokat

A tipikus - Úgysem fog sikerülni! - szemléletmód. Inkább meg sem próbáljuk - győzött a belső kritikus.

  • Másokhoz hasonlítgatjuk magunkat

És nagy átlagban rosszul jövünk ki a dologból, még inkább aláásva az önbizalmunkat. 

  • Sosem vagyunk elégedettek a teljesítményünkkel

Előfordulhat, hogy az eredmény pozitív, mi mégis a hibákon töprengünk. Erről bővebben egy korábbi bejegyzésemben is olvashatunk.

  • Túl magasak az elvárásaink

Mi magunk intézzük úgy, hogy folyton elégedetlenséget érezzünk. Nem vagyok kiemelkedően szép , sem okos stb. Mihez képest ? :)

  • Mi lenne, ha ?

Bukásunk forgatókönyvét írjuk meg lehetőleg jó előre. Biztos, ami biztos...

  • Testkép problémák

Semmi köze ahhoz, hogy valójában hogyan nézünk ki. Ha folyton csak a hibáinkat látjuk, az is a túlzott önkritika egyik jele. 

  • Minek kellene nekünk segítség?

Félünk attól, hogy gyengének vagy alkalmatlannak tűnünk. 

  • Asszertivitási gondok

Egy túlzottan önkritikus ember annyira fél a visszautasítástól, hogy néha képtelen megfogalmazni és érvényesíteni saját szükségleteit. 

  • Önbántalmazó gondolatok

Fizikai úton való megszabadulás a lelki gondoktól. A háttérben sokszor a túlzott önkritika húzódik.

  • Szüleink is túl sokat kritizáltak

Lehet , hogy magunkévá tettük ezeket a gondolatokat.

  • Hibák elemezgetése

Egy bizonyos pontig jó dolog a hibák kijavításán dolgozni, de azon túl már felesleges önostorozás.

  • Nehéz dolog a megbocsájtás

El kellene tudni engedni hozzá a kritikát. 

  • Nem bátorítjuk, dicsérjük önmagunkat

Jó vagyok, meg tudom csinálni ! - ilyen és ehhez hasonló mondatok nem szerepelnek a szótárunkban

  • Ha kritizálnak, azonnal védekezünk
  • Nem tudunk bókokat elfogadni másoktól 

Teljesen rendben lenne, ha hárítás helyett, csak egy köszönömmel válaszolnánk. 

  • Minden fekete-fehér

Téves gondolatok, hisz nyilván van átmenet. A túlzottan önkritikus ember azonban, nem tud örülni a kisebb sikereinek. 

  • Alulteljesítünk az adottságainkhoz képest

Évekig nem hoztuk ki magunkból a legtöbbet és csalódottan szemléljük, hogy meddig jutottunk az életünkben. A túlzott önkritika lényege éppen az, hogy az ellenkezőjét csináljuk annak, ami egészségessé vagy boldoggá tenne minket. 

Ha ilyen és ehhez hasonló jeleket vélünk felfedezni mindennapjainkban, akkor valószínűsíthető, hogy túlzottan kritikusak vagyunk önmagunkkal szemben. A túlzott önkritika minden bizonnyal negatív hatással van ránk és rossz irányba terelheti az életünket. De mit tehetnénk ellene?

Tudatos hozzáállás és önismeret - Avagy: legyünk inkább barátok!

Elsőre talán nem tűnik egyértelműnek, pedig a belső kritikusunk igenis a legnagyobb szövetségesünk. Segít abban, hogy fejlődni tudjunk, kihozzuk magunkból a maximumot. Mindez persze csak abban az esetben van így, ha sikerül megbarátkoznunk vele. A fentebbi kutatás eredményei is azt támasztják alá, hogy azok a nők, akik önkritikájukat képesek voltak a saját szolgálatukba állítani, lényegesen jobban bíznak saját intelligenciájukban, rátermettségükben, így sokkal jobban teljesítenek az élet minden területén. Ha a túlzott önkritikát sikerül reális, egészséges szintre hozni és ott tartani, akkor belső iránytűként segíthet jó útra terelni minket. Tudatos munkával és a gondolkodásmódunk megváltoztatásával elérhetjük, hogy reálisabban lássuk önmagunkat és a bennünk rejlő lehetőségeket.

PhD Ellen Langer a Harvard egyetem professzora szerint:  

 A „belső hangunk” hozzásegíthet a sikerhez és a jóléthez, vagy vissza is tarthat bennünket attól függően, hogy az önkritika miatt csak sodródunk, vagy tudatosan viszonyulunk hozzá. Tudatosabb hozzáállással élhetünk olyan lehetőségekkel – és rengeteg kellemes meglepetés ér majd minket – amelyek mellett különben észrevétlenül elmegyünk. Sőt, mindeközben új távlatok nyílhatnak meg.

Egy, a témához kapcsolódó inspiráló videó: 

Aki mert nagyot álmodni és képes volt meg is valósítani - Az első női közforgalmi pilóta Magyarországon

Oszd meg másokkal is, ha hasznosnak találtad. Új bejegyzésekért és még több tartalomért kövesd a LélekHatár Facebook oldalát. 

0 Tovább

Itt már mindenki tökéletes?   vagy csak jól hazudik ?

Abban a hitben éltem  egészen tegnapig, hogy a Facebooknál rosszabb már nem jöhet. Egészen jól hozzászoktam , hogy mindenkinek tökéletes élete van, jól néznek ki, edzettek, házasodnak, mosolyognak, boldogok. Mióta nem néztem rá egyetlen ismerősöm adatlapjára sem, azóta hál' isten a hírfolyamomban nem is jelenik meg senki. Köszönet érte, a jótékony algoritmusnak, ami csak azt tolja az arcomba, ami engem érdekelhet - bár hozzáteszem, néha jó volna másféle nézőpontot is látni a sajátomon kívül. Sikeresen kizártam hát magam, ebből a fene nagy tökéletesség cunamiból            - gondoltam én. De köszönhetően a nyomorult kíváncsiságomnak, felmerészkedtem az Instagramra is - igen tudom, tök gáz vagyok , hogy még csak most szántam rá magam erre a hatalmas lépésre. A lelki békém és egészséges önbizalmam miatt azt hiszem , hogy ez egyáltalán nem volt jó ötlet a részemről. Őszintén megmondom , hogy ennyi tökéletes embert még egész eddigi életem során nem láttam, mint ott!  Mindenkinek modelleket megszégyenítő alakja van, csodás ételeket eszik, gyönyörű helyekre utazik, trendi és boldog.

De vajon tényleg így van ? Vagy az egész csak egy jól elhazudott színjáték ? A perfekcionizmus nyomába eredtem.    

psziché tökéletes instagram egészség megfelelési kényszer

Perfekcionizmus jelentése, jellemzői és kialakulásának okai

Alapjában véve, tökéletességre való törekvést jelent. Folytonos hibakeresés, elégedetlenség érzése , tökéletes módja egy boldogtalan élet elérésének.  Azt hihetnénk, hogy az ilyen gondolkodásmódnak számos előnye van, hiszen, ha folyton csak a fejlődésre összpontosítunk, akkor egyre jobb és jobb eredményeket leszünk képesek letenni az asztalra. Igen ám, csakhogy egy perfekcionista ember képtelen elégedettséget érezni, így rövid úton a saját csapdájába esik.

8 jele annak, hogy te is perfekcionista vagy:

  • A szexuális életed katasztrófa 

A Kent Egyetem kutatásai legalábbis arra a következtetésre jutottak, hogy mivel a perfekcionista ember, túlzottan is törekszik a tökéletességre az élet minden területén, így a maximalizmusának köszönhetően, a szexuális életében is képtelen levetkőzni a gátlásait. 

  •  A meditáció sem nyugtat meg 

A tökéletességet hajszoló emberekre kevésbé hatnak a meditációs és stresszoldó technikák. 

  •  Rengeteget túlórázol

Képtelenek otthagyni egy feladatot, amíg úgy érzik, hogy az nem lett százszázalékosan elvégezve. 

  • Elkerülnek az emberek 

Tanulmányok igazolják, hogy az ilyen emberek olyan tulajdonságokkal rendelkezhetnek, amiért a többiek messzire elkerülik őket. Érthető, hiszen a tökéletességet nemcsak magukkal, hanem másokkal szemben is elvárják, így folyton kritizálnak. 

  • Gyakran megbetegszel 

A sok stressz legyengíti az immunrendszert. Nem csak a különböző fertőzéseknek lesznek kitéve, de sajnos magasabbá válik a depresszió, a szívbetegség és a rák kockázata is. 

  • Imádod a gyorsételeket

A tökéletes emberek, tökéletes kimenője. Egy falatnyi mennyország mondhatnánk, kár, hogy rendkívül káros..

  • Rendkívül fontos számodra a megjelenésed

Természetesen, hisz a legfontosabb dolog egy perfekcionista életében, hogy mit gondolnak róla mások. 

  •  Kiégtél

Mert a tökéletesség nem létezik, csak ezt néhányan képtelenek elfogadni. 

A perfekcionizmus kialakulásának lehetséges okai: 

Szakpszichológusok azt tanácsolják, hogy a perfekcionizmus esetében mindig vizsgáljuk meg, milyen okok húzódhatnak  a háttérben, amiért képtelenek vagyunk munkánk gyümölcsét értékelni. 

3 lehetséges ok: 

  • Megfelelési kényszer 

Legtöbbször a gyermekkora vezethető vissza. Valamely szülői , tanári instrukciónak köszönhető. A perfekcionista ember úgy érzi , hogy meg kell felelnie önmagának, de leginkább másoknak és feltétlenül ki kell tűnnie a többiek közül, így sosem hibázhat. Szeretnénk tökéletes képet mutatni magunkról másoknak.  Nos, ezért hemzsegnek az Instán és a Facebookon a tökéletes feleségek, anyák , fitness modellek, mesterszakácsok és társaik. Mind , mind egytől - egyig tökéletesek, de még csak véletlenül sem boldogok. Hisz napjaik nagyrészét azzal töltik, hogy megfeleljenek másoknak. 

  • Alacsony önértékelés

Mindenki vágyik egy jó szóra és az elismerésre - s nincs is ezzel semmi gond. Kinek ne esne jól, ha észreveszik , hogy leadott pár kilót vagy új frizurát csináltatott? A gond akkor kezdődik, ha valaki mindezt nem kapja meg a valódi életében, vagy megkapja, csak nem tudja értékelni. Ekkor kezdődik a kuncsorgás a lájkokért. Ördögi kör, hisz  egyre többet és többet akarunk belőle. Ha valaki csak lájkokban képes mérni önmagát, akkor biztosan lehetünk benne, hogy rendkívül alacsony önértékeléssel rendelkezik. Még akkor is, ha olyan tökéletesnek tűnik azokon a képeken ...

  • Menekülés

Mindannyian cipelünk terheket. Valaki a munkáját utálja, valaki a családját , más az egész életét. Az az ember , aki menekül valami elől , az ahelyett, hogy megoldaná a valós életének problémáit, inkább egy virtuálisba menekül. Ott építi fel a tökéletes élet látszatát, s addig sem kell foglalkoznia a valódival.  

 

Mit tehetünk, hogy ne váljunk a siker rabszolgáivá ?

  • Tanuljunk meg szelektálni

A fontosabb témákkal foglalkozzunk részletesen, a kevésbé fontosakat elégséges csak a jó színvonalon megoldani. 

Itt töredelmesen be kell vallanom, hogy volt idő , mikor jómagam is csapdába estem a tökéletességre való törekvéseimmel. Elkezdtem edzeni, s , ahogy jöttek a látványos eredmények, ahelyett , hogy elégedettséget éreztem volna, mindig többet és többet akartam. Egészen addig, még rá nem jöttem , hogy ha nem fitness modell akarok lenni, akkor elég lesz nekem, ha csak simán jól érzem magam a bőrömben. Első kézből mondhatom hát, hogy ez nagyon fontos tanács, ha nem szeretnénk a siker rabszolgáivá válni . 

  • A 80:20 szabály alkalmazása 

Szakemberek szerint ahhoz, hogy egy feladatot 80 százalékosan teljesítsünk, elég  csak 20 % -ot nyújtani. 

Például : 

"Ha elolvasunk egy regényt betűről-betűre, vagy ha csak a leglényegesebb 20 százalékot, ugyanolyan jól vizsgázhatunk belőle, ha el kell mesélnünk a tartalmát. A könyv lényegének 80 százaléka benne van ebben a 20 százalékban. A maradék 80 százalékban pedig a lényeg 20 százaléka, tehát ahhoz hogy a tartalom 80 százalékát el tudjuk mondani, elég a 20 százalékát elolvasni, persze csak ha nem a saját szórakoztatásunkra vesszük kezünkbe a könyvet."



 A tökéletesség hajszolása  hosszútávon igen megterhelő és kimerítő tud lenni. Nem beszélve a következményekről. Ha nem akarunk a szorongás, depresszió és kiégés áldozataivá válni, nem árt, ha néha lazítunk azon a gyeplőn. 

Ha hasznosnak vélted , nyugodtan oszd meg, hogy mások is tudjanak róla. Ha időben értesülni szeretnél a legfrissebb bejegyzésekről, kövesd a Lélekhatár Facebook oldalát is. 

0 Tovább

A mozgás öröm! Vagy mégsem ? Ó, azok a testnevelés órák ...

Napjainkban nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy egészségünk érdekében, mennyire fontos is mozogni. A vélemények már megoszlanak arról, hogy mit és mennyit érdemes sportolni, ám azzal általánosságban mindenki egyetért, hogy a megfelelően kiválasztott mozgásforma, rendszeresen végezve, valódi örömöt okoz. De mi van azokkal, akik csak  kényszerből mozognak?  Kötelező testnevelés órák olykor frusztráló, máskor kedves emlékeinek nyomába eredünk. 

élettér egészség  test mozgás

Szekrényugrás: Álmaink netovábbja - Rémálmaink örök tárgya? 

Mindig imádtam mozogni. Szerencsés alkat vagyok, szinte minden sportágban, amit az általános iskolai testnevelés órákon kipróbáltunk, abban viszonylag tehetségesnek számítottam. Örömmel emlékszem vissza a labdajátékokra, élveztem a kislabdahajítást, a távolugrást, még a futást is. Remekül éreztem magam a táncos aerobik órákon - ami mindig felüdülést jelentett a hosszúra nyúlt, dupla matek után. Szívesen vettem részt az órákon és buzdítottam másokat is arra, hogy mozogni márpedig tényleg fantasztikus dolog. Egészen addig, még nem vált kényszeressé, a kötelező felmérések és a számomra kötelezően előírt versenyeken való indulásokkal.  

Felsőtagozatban egyre kevesebb lett az ún. szabadfoglalkozás , egyre több lett viszont a Cooper teszt, felülés- törzshajlítás , szekrényugrás és társai. Kezdett az egész kényszeres teljesítménynöveléssé válni, s lassan belőlem is eltűnt az addigi rajongás. Nem beszélve arról, hogy a kitűnő testnevelés jegyeim, rohamos romlásnak indultak. Rettegtem ugyanis a szekrényugrástól, a kötélmászástól és hasonszőrű barátaitól - ez rajtam kívül azonban, senkit sem érdekelt. Ahogy az sem, hogy  már nem akarok több atlétikai versenyen indulni (évekig versenyeztem) , mert egyszerűen utálom csinálni. Úgy kellett eljárnom ezekre, hogy már az edzéseken sem vettem részt. Szidtak is érte eleget, mondván, lehetne belőlem élsportoló is. Csakhogy én egyáltalán nem akartam az lenni. Ki nem állhattam, hogy mindenki engem néz. Tanáraim ezt persze szimpla lustaságnak és lázadásnak tartották. 

De nem panaszkodom, én még a szerencsések közé tartoztam. Nem úgy, mint az osztálytársaim közül jó páran. Épp akkora volt az elvárás az alacsony, zömök testalkatú lányoktól, mint a nyúlánk, hosszú lábú, vékony , sportosaktól. Sokaknak lett rémálom a testnevelés óra. Közülük néhányan, örökre megutálták a mozgást, vagy csak jóval később próbálkoztak meg vele újra. 

Középiskolában aztán , én, aki annyira szeretett mozogni, folyton azon igyekeztem, hogy ne is kelljen részt vennem az órán . Lányoknak azért egyszerűbb volt a helyzet                    - néhányszor meg lehetett játszani a fáj a hasam dolgot, de mikor egy hónapon belül harmadszorra jött meg egyeseknek, az már kiverte a biztosítékot a tanár úrnál is. Nem volt elég nekünk a  mindennapos testnevelés óra (nálunk valamiért már akkor is így volt ) , kéthetente uszodába is kénytelenek voltunk eljárni. Na, az sem szólt semmi másról, csak a különböző úszásnemek felméréséről.

A 2 órából 10 perc jutott csupán, mikor teljesítménykényszer nélkül élvezhettük a vizet. 

A testnevelés óra keretein belül pedig, semmi mást nem csináltunk, csak felmérések sorozatán erőlködtünk. Szerettem volna, ha gondolkodás nélkül bevágják az egyest, ha valamire azt mondom, hogy nem tudom megcsinálni, de akkoriban ez  luxusnak számított - mondván az egyesért is meg kell dolgozni. Rengeteget égtünk egymás előtt. Egyesek partra vetett bálnaként kapálóztak a talajtornán, mások a futásba akartak belehalni, még engem  a magasugrással "szívattak" folyton. Egy egész osztály elé kiállva küzdhettem az ötösért, mert velem ellentétben, a tanár úr nem tartotta számomra elégséges jegynek  a kettest. A kötélmászásban végül csak kiegyeztünk egy elégtelenben, mivel ott aztán végképp megmakacsoltam magam és megmondtam neki, hogy az sem érdekel, ha megbuktat, akkor sem tudom megcsinálni és nem fogok szenvedni a nagy kegyes ketteséért. 

Hát, így teltek akkoriban azok a bizonyos testnevelés órák (ha neked is van történeted, véleményed ezzel kapcsolatban, akkor írd meg nyugodtan) .

Középiskola után jó pár évig nem mozogtam, el akartam felejteni ezt az egész teljesítménykényszert és szabaddá válni egy kicsit. Most, felnőtt fejjel kezdtem el újra, de szigorúan csak a magam megelégedésére. Akkor és annyit mozgok, amikor és amennyit csak jól esik. 

Mi változott  azóta? 

Így rögtön elsőre azt mondhatnánk, hogy semmi. Leszámítva, hogy mindenhol bevezették a mindennapos testnevelést. Tanulmányok igazolják, hogy a diákok nagy részének ez az egyetlen óra mozgás teszi ki, a sportolásra szánt idő majdnem száz százalékát. Tehát, alapjáraton hasznos volt az elképzelés, ám a résztvevőket ezúttal sem ártott volna megkérdezni arról, hogy mit szólnak mindehhez. Ma is éppúgy felmérések sokaságáról, szekrényről és kötélmászásról, teljesítménykényszerről  szól az az egy óra, ami a mozgás örömét volna hivatott megtanítani a jövő felnőttjeinek.  

- Utálom a testnevelés órát, semmit nem csinálunk, csak teljesítjük a kötelező felméréseket - mondta egy most 14 éves diák, akit megkérdeztem a témáról. 

- Nem szoktunk tesizni, ki nem állhatom,  folyton otthon marad a felszerelés vagy fáj a hasunk - vallotta be őszintén egy másik diák, aki 16 éves és állami iskolába jár.  

Épp olyan gyomorgörcsökről számoltak be a testnevelés okán, mint ahogy én emlékszem a 10 évvel ezelőttiekre. Mindez persze egyén , iskola és tanár függő , nem lehet tehát egy helyre sorolni az ország minden iskoláját. Szakértők úgy gondolják azonban, hogy az egész iskolai rendszerrel gond van, ami leginkább a testnevelés órákon mutatkozik meg .

Diákok és tanárok egyaránt unják, hogy csak a kerettantervben meghatározott dolgokat lehet/kell csinálni éveken keresztül. Itt szisszenjünk fel rögtön, hiszen számtalan helyen lehet már választani alternatív mozgásformák közül, például lovaglást. Első kézből igazolhatom, hogy erre nem minden iskolának van pénze, a szülő pedig nem minden esetben tudja biztosítani az anyagi hátteret a különórára. Marad tehát, a jól bevált testnevelés óra. 

Mi lehetne a megoldás?

Az index.hu interjút készített diákokkal és tanárokkal egyaránt. Mindannyian első számú problémának tartják, hogy elavult az a követelményrendszer, amit ma is alkalmazni kell. Egy diáklány arra panaszkodik, hogy alacsony termetével hiába próbálkozik nagyobb távolságra ugrani, egyszerűen esélye sincs azzal szemben, akinek csak a lába olyan hosszú, mint az ő egész magassága. Bármennyire igyekszik, képtelen jobb jegyet szerezni. Megoldás lehetne tehát, ha változtatnának a követelményrendszeren. 

Megint mások úgy gondolják, hogy a tanár személyén múlik leginkább a testnevelés órák sikeressége. Fontos lenne, hogy motiváljon, és ne zsarnokoskodjon. Egy szintén gimnazista lány, arról panaszkodik, hogy egy óra alatt 10 egyest zsebelt be, mert túl béna volt a kislabdával. Megoldás lenne tehát, ha megfelelően képzett, motiváló szakemberek oktatnák a testnevelést.

Egy, ma már külföldön élő testnevelés tanár szerint, teljesen elavult a kerettanterv és óriási hibának tartja, hogy ma ugyanazt oktatják az egyetemen a leendő tanároknak, amiket neki is csinálnia kellett a tornaórákon. Véleménye szerint, diákok és tanárok egyaránt unják, hogy a tananyag évről - évre ugyanaz, csak egyre magasabb szinteket követelnek meg. Megtaníthatatlan az a részletesség, amit elvárnának.

Mendrey László , a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke úgy véli, hogy úgy kellene kialakítani a testnevelés órák formáját, hogy a diák ne vegye észre, hogy tanul. Ne érezze kötelezőnek, mert könnyen megutálhatja azt is, amit addig szeretett. 

Lehetne ezt másképp is ? 

Természetesen igen. Alternatív testnevelés órákkal.  Béres- Deák Barbara, a Közgazdasági Politechnikum tanára elmondta, hogy az ő testnevelés órájuk sokban hasonlít a klasszikushoz, ám a gyerekek teljesítményét nem osztályozzák, nyitottak más mozgásformákra is, akár olyanokra is, amiket a gyerekek javasolnak. Azt látja, hogy sokan félve érkeznek a testnevelés órára, de idővel ők is megszeretik. 

Összegezvén  a fentieket, abban  azért talán egyetérthetünk, hogy érdemes lenne , olyan testnevelés órákat összeállítani, amely nem csak a gyerek testtudatára , de kedvére is jó hatással van. Hisz mozogni valóban öröm, vétek bárkivel  megutáltatni azt.  

0 Tovább
«
12

LélekHatár

blogavatar

Inspiráció, lélek, párkapcsolat, testi - lelki egészség, fejlődés, tudatosság a mindennapokban. Történetek - történések, őszinte sokszínűség egyetlen nő tollából.

Lélekhatár a Facebookon

Utolsó kommentek