10 dolog, amit ne tegyél meg!

Egymást érik az olyan cikkek, melyekben arról olvashatunk, hogy mit kellene megtennünk húsz - harminc, ne adj isten 40! éves korunkig (ennél idősebbek már általában nem, vagy csak rejtőzködve léteznek, nem sok írás szól nekik, róluk) . Huszonakárhány  évesen kezdjünk el leszokni az állandó bulizásról, harmincasoknak már illene megállapodnia, de legalábbis valamirevaló karrierrel kellene rendelkezniük. 40 évesen pedig már leginkább semmit ne akarjunk. Gyerek  úgysem lehet, a buli nem nekünk való, a munkából meg úgyis kiöregedtünk már. Egy újabb ilyen cikk  átolvasása után ötlött fel bennem, hogy miért nem kezdünk el beszélni inkább arról, hogy mennyi mindent hagyunk hátra, felejtünk el az elmúló évek során, amit egyáltalán nem kellene megtennünk.   Vannak olyan dolgok, amikről sosem szabadna leszoknunk, lemondanunk. Ilyen tekintetben, az életkor tényleg csak egy szám, semmi több.  

élettér 10 dolog

10 dolog, amivel soha nem szabadna felhagynunk

1. Szerelem 

Túl késő újrakezdeni, nem nekem való ez már! - túl sokszor hallottam ezt ahhoz, hogy ne a szerelem szerepeljen az első helyen. Mind emlékszünk  mit is jelentett mindez , mikor még annyi mindent nem tudtunk róla. Csalódtunk, csaltak és csaltunk, éveket vesztegettünk . Na és ? Ott volt a nevetés, a szenvedély , a mámor, a biztonság érzése, a szeretve létezés minden öröme. Ehhez van túl késő? Ez az, ami már nem nekünk való? 

2. Álmok és célok

Álmodtunk hercegről/ hercegnőről, jó állásról, szép házról, pénzről és gyerekekről. Megkaptuk. És akkor most hogyan tovább ? Legyen megszokás, rutin és céltalanság. Hát persze. Új irányokat meghatározni épp úgy nem korfüggő , mint a szerelem. Sosem szabadna hagyni, hogy mókuskerékké változzon az életünk, amitől gyermekként még annyit reméltünk. 

3. Humor 

Nevetni , nevetni és még annál is többet nevetni. Hasunkat fogva, könnyezve , őszintén és szívből. A kor előrehaladtával talán ezt a legnehezebb megtartanunk. Annyi minden van , amiért szomorkodhatunk, túl sokat csalódtunk  és egyébként is megszoktuk, hogy egy felnőtt nem viháncol idióta módjára. Pedig mennyivel jobb lenne!

4. Gyermeki én 

Őszinte kíváncsiság, érdeklődés emberek és dolgok iránt. Bőrig ázni az esőben, mesefilmeket nézni, hulló falevelek közt sétálni, hógolyózni . Emlékszünk még egyáltalán? Igen , tudom felnőttek vagyunk, tudni kell viselkedni, ésatöbbi. De kit érdekel mindez ? Olyan jó lenne, ha néha kiengedhetnénk azt a kisgyereket , aki még mindig bennünk lakozik. 

5. Tudásszomj

Minél idősebb valaki, annál inkább hajlamos lesz elhinni, hogy ő bizony már mindent tud és persze azt a mindent, mindenkinél jobban. Pedig nincs ember a Földön, aki elmondhatná magáról, hogy az összes témának szakértője. Maximum tapasztalhatott bizonyos dolgokat, de jószerével több ezer  van még , amit soha nem próbált ki, de még csak nem is hallott róla. Jó pap is holtig tanul, szokták volt mondani. Értékelendők például, azok az idősebb emberek, akik most ismerkednek a technika vívmányaival.

6. Kikapcsolódás

Hobbik, tevékenységek , amik képesek kiszakítani a mindennapokból. Bármely életkorban el lehet kezdeni festeni, írni, horgolni, bármit. A színházi előadások, koncertek sincsenek felső korhatárhoz kötve. - Szilveszterkor Ocho Macho koncerten voltunk, s mellettünk két nyugdíjas néni "csápolt" - öröm volt nézni őket . :) Élő bizonyítékok arra, hogy nem számít hány évesek vagyunk, létezik a televízión kívül is élet. 

7. Édes kis bűnbeesések 

Igen tudom, egészséges életmód meg minden. De mennyire jól  tud esni az ember lelkének, az a pohár finom vörösbor vagy az az ínycsiklandó sütemény. A szabályok azért vannak, hogy megszegjük őket. Ebben az esetben legalábbis biztosan. 

8. Tisztelet 

Önmagunkkal és másokkal szemben is. Értem itt ez alatt , hogy ha tiszteletet követelünk másoktól, akkor azt nekünk is illik megadni. Sokszor futottam már bele abba, hogy Mit akar ez a kis fiatal, úgysem tud semmit  és a Neked fogalmad sem lehet még az életről kezdetű mondatokba. Érdekes elvárás ezután, hogy én adjam meg neki  a tiszteletet, csak azért, mert ő az idősebb. Sosem szabadna elfelejtenünk, hogy a tisztelet kölcsönös dolog. 

9. Önismeret 

A kedvencem . Ez is a Mit illik kategóriába sorolandó. Ennyi idősen illene már tudnod, hogy mi leszel, ha nagy leszel, hogy mit akarsz az élettől, mikor akarsz gyereket és még sorolhatnánk. Számos kérdésre találhatunk megfelelő válaszokat, de lesznek valószínűleg olyanok , amiket még nyolcvan évesen is keresgélni fogunk. És ez így van rendjén. Ahogy a világról, úgy magunkról sem tudhatunk mindent. Az "ismerkedési folyamat" sose szűnjön meg. 

10. Hála 

Igen, tudom. Számtalan dolog miatt érezhetnénk hálát, ám mivel instant világunkban folyton  új dolgok megszerzésére ösztönöznek minket, kezdjük elfelejteni , hogy mennyi mindenünk is van már, amiért hálásak lehetnénk. Ne tegyük. Igenis értékeljük azt, amit kaptunk az élettől. Sokat lendíthetünk általa a megfelelési kényszereinktől való megválás útján. 

Felmerülhet a kérdés mindezek után, hogy mégis mi a fenét tudhatok én erről az egészről . Nem sokat. Ám rengeteget beszélgettem  emberekkel (mindenféle korosztály, 92 évvel bezárólag) , s a hallottak alapján azt gondolom, hogy a lista igenis megállja a helyét. Ilyenformán a bejegyzés korra, nemre való tekintet nélkül készült. Szigorúan szubjektív  , kiegészítéseket, korrektül megfogalmazott véleményeket szívesen fogadok.

0 Tovább

10 tipp - Hogyan szúrjuk el az életünket? - Gyorstalpaló kezdőknek 

Ép testben , ép lélek!  - szól az okos mondás, melyet mindannyian jól ismerünk.  Épp ezért úgy gondolom , hogy a tudatos táplálkozás és edzések mellett - melyek rendkívül dicséretesek, ugyanakkora hangsúlyt kellene fektetnünk lelkünk karbantartására is ( ha nem nagyobbat ). Így jó szokásomhoz híven, most is kicsit más oldalról fogok közelíteni az egészség témaköréhez . Számomra rendkívül fontos , hogy folyamatosan fejlődhessek, új nézőpontokat és véleményeket ismerhessek meg.  Igyekszem mindig saját tapasztalatokkal alátámasztani aktuális írásaimat, ezzel is hitelt adva szavaimnak. Kéretik  figyelembe venni azonban, hogy élces, szarkasztikus humoromat  idén sem tudtam levetkőzni, így az alábbi iromány is ezek jegyében született. 

10 dolog psziché

Lássuk tehát, hogyan is szúrhatjuk el az életünket, pár nüansznyinak tűnő, ám annál nagyobb kárt okozó tulajdonsággal, szokással. Vigyázat! Mindet kipróbáltam és tényleg műküdik! 

1. Panaszkodjunk!

Sokat, állandóan. Mindenhol, mindenkinek , mindenről. Nekünk, magyaroknak elvileg könnyű dolgunk lesz ezen a fronton, hisz köztudottan pesszimista nép vagyunk. Ha tündököl a Nap az égen, akkor feltétlenül kezdjünk el nyávogni azon , hogy túl erősen,  túl gyengén, túl vakítóan teszi azt. Ha felhők gyülekeznek, rögtön forduljunk vissza az ajtóból és sajnáljuk magunkat alaposan, amiért épp futni készültünk, de a francba , hogy befelhősödött már megint! Siránkozzunk  a munkahelyünkön egész álló nap azon, hogy már megint itt kell lennünk, pedig mennyi dolgunk lenne otthon.  Ha hazaértünk, rögtön kezdjünk bele a monológunkba, hogy mennyivel jobb volt a munkahelyen, mert itthon többet dolgozunk, mint ott. Tegyünk megjegyzéseket másoknak magunkról, hogy túl kövérek, túl soványak,  és mennyire csúnyák vagyunk. Lubickoljunk az Ááá, dehogy vagy ! vigasztalásokban. Ne felejtsünk el azonban vérig sértődni, ha véletlenül valaki egyetértene az önostorozó mondatainkkal. Soha ne hagyjunk fel a panaszkodással, de tényleg! Soha!

2. Irigykedjünk!

Mindig érezzük magunkat rosszul mások sikerei láttán és feltétlen elégedetlenkedjünk a saját életünkkel. Ne felejtsük el használni, a persze, mert neki könnyű kezdetű mondatokat. De nagyon fontos, hogy mi, soha semmit ne próbáljunk meg , csak irigyeljük másoktól a sikert. 

3. Mantrázzunk hülyeségeket!

Pozitív és negatív értelemben egyaránt. Néhány példa, hogy könnyebben boldoguljunk:

  • Úgysem fog sikerülni - szoros összefüggésben - nekem soha semmi nem sikerül!
  • Én olyan szerencsétlen vagyok. 
  • Másoknak sokkal könnyebb!
  • Nekem miért csak ennyi jutott?

Vagy ami még jobb , higgyük el azt , hogy a pozitív gondolkodás mindent megold és, hogy abszolúte semmit nem kell tennünk, mert már pusztán azzal, hogy egy csomó inspiráló idézetet megosztottunk a Facebookon, mindent megtettünk az áhított célok eléréséért. 

4. Vegyünk készpénznek mindent!

Soha ne gondolkodjunk el semmin . Amit a televízióban, rádióban , újságban láttunk, hallottunk olvastunk,. azt mind, egytől egyig szentírásként kezeljünk. És ne felejtsünk el mindenkit lehülyézni , aki megpróbál gondolkodni , nem csak létezni. 

5. Legyen mindig igazunk!

Szorosan illeszkedve az előző ponthoz. Rendkívül szép dolog meggyőződéssel hinni valamiben és még becsülendőbb, ha ki is állunk ezek mellett. De , ha igazán hatékonyak akarunk lenni a személyiségfejlődés legmélyebb bugyraiban, akkor ˝hangos ugatással" támadjunk le bárkit, aki mást állít , mint mi. Felejtsük el örökre az olyan baromságokat, mint, hogy csak az okos kételkedik a saját igazában, a hülye sohasem. Ki mondhatott ekkora baromságot? 

6. Legyünk befolyásolhatók!

Önálló személyiség, saját vélemény , ezeket mind mind töröljük a szótárunkból. Öltözködjünk aktuális trendek szerint, teremtsünk kirakat életet a közösségi oldalakon. Befolyásoljon bárki véleménye, legyen az a kisboltos vagy a postás. Életünket csak és kizárólag mások véleménye határozza meg! 

7. Búslakodjunk a múlton, féljünk a jövőtől és egyáltalán, kit érdekel a ma ?

Az egyik legfontosabb lépcsőfok a teljes frusztráltság eléréséhez. Két kézzel ragaszkodjunk múltbéli sérelmeinkhez, esetleg toroljuk is meg őket, ha van rá lehetőségünk. Rettegjünk a holnaptól, de legfőképp, a nagyon távoli jövőtől. Mert biztosan valami rémes dolog fog velünk történni,

hisz az élet egy nagyon veszélyes, rengeteg buktatóval teletűzdelt, borzalmas menetelés a halál felé. 

8. Várjunk a sültgalambra!

Mindig, mindent ugyanúgy csináljunk. Legyünk a szokásaink odaadó rabjai. Soha ne változtassunk semmin, az adott problémát csak ugyanarról az adott oldalról közelítsük meg. Majd várakozzunk alázatosan, hogy holnap talán minden más lesz. S, ha nem változott semmi, ne felejtsük el alkalmazni az 1., 2., 3., pontot . 

9. Állítsunk korlátokat!

Lehetőleg jó vastagokat. Meg se próbáljunk kitörni közülük. Ha a rendszeren belül maradunk, s a gépezet hasznos tagjai leszünk, biztosan nem érhet minket baj. 

10. A legfontosabb: a tudatosság

Tudatosítsuk magunkban, hogy az élet szar. S , aki mást mond, az nyilván hazudik vagy teljesen meghibbant. 

+1 haladóknak 

Ha mind a 10 pontot sikerült magabiztosan elsajátítanunk, akkor holt biztosan készen állunk arra, hogy ezt másoknak is megtanítsuk. 

0 Tovább

10 dolog, amit azonnal felejts el !

Nem utálom az embereket. Pusztán csak annyi rosszindulattal és számomra érthetetlen magatartási/ viselkedési formával találkoztam már életem során, hogy kikívánkozott belőlem egy ilyen bejegyzés is. Én sem vagyok szent, megvannak a saját hibáim , de van néhány tulajdonság vagy inkább gondolkodásmód , amivel sosem tudtam azonosulni.

Ha már Új év és Új fogadalmak , talán felvehetnénk a listára ezeket a dolgokat is, mint örökre elfelejtendő rossz beidegződéseket. 

 

élettér 10 dolog

10 dolog, amit utálok benned :

1. Kétszínűség 

A legundorítóbb mind közül és semmi értelme. Ha nem kedvelünk valakit, akkor nem keressük a társaságát és kész. Miért kell megjátszani a szimpátiát, ha közben a hátunk közepére sem kívánjuk az illetőt ? Mindenhol fellelhető ez a jelenség, mindannyian láttunk már rá példát életünk során . 

- Jaj de csinos vagy ebben a szoknyában ! 

- Oh,  köszönöm nagyon kedves . 

Majd mikor a hölgyike eltipeg, a társaság összesúg :

- El sem tudom képzelni, hogy mert felvenni egy ilyen ruhát, túl idős már ehhez ... 

Sosem tudtam kétszínűsködni. Inkább felvállalom azt, hogy lesznek, akik nem szeretnek, mint , hogy magamra erőltessek egy hízelgő mosolyt. A mai napig hányingerem van ettől az emberi viselkedéstől.

Különben ki milyen portékákat árúl,
     Azoknak jutalma mind magára hárúl."

2. Nagyképűség

Nem összekeverendő az egészséges önbizalommal. Arra igen is mindenkinek szüksége van, ellenkező esetben szürke kisegérként élhetünk a biztonságos komfort zónánkon belül. Legyünk büszkék arra, akik vagyunk és arra mit elértünk. 

Számomra a nagyképűség/ beképzeltség azt jelenti , ha olyanra verik a nyálukat , amiket nem ők értek el, vagy épp semmijük sincs csak az agyuk helyén tátongó üresség, mégis azt hiszik ők szarták a spanyolviaszt. Már elnézést a trágár megfogalmazás miatt, de gyomorforgató ilyen emberekkel találkozni. 

Kiváló példa erre, mikor kisgyerek az  édesapjától kapta a 2-es szakmunkás bizonyítványért a legújabb Audit, majd azt hiszi ő a legnagyobb király és lenéz mindenkit , aki biciklivel közlekedik. Azért kíváncsi lennék rá , mi lesz velük majd apuci nélkül . 

3. Rosszindulat

Dögöljön meg a szomszéd tehene is.

Tipikus magyar mentalitás. Ha valaki  elér valamit, azt rögtön fröcsögő rosszindulat veheti körbe. Mert ugye ha nekem szar, hát nehogy már másnak meg jó legyen . 

Tudjuk, hogy tudatosan akar bántani, hogy a hiba nem bennünk , hanem benne van , de vigasztal ez engem ? Nem, nem annyira .  Csak  tanácsolni tudom az ilyen embereknek, hogy 

Az első lépés a „rendrakás" legyen lelkünkben és fejünkben egyaránt!

4. Pletykálkodás/Kibeszélés

Egészen ősi dolog ez. Elsősorban a nőkre jellemző. Mindenki csinálja. Sajnos. Szorosan összefügg a kétszínűséggel. Vannak enyhe, viszont egészen durva formái is.  Innen- onnan hallott pletykák alapján, egy számunkra ismeretlen embert megítélni, viszont butaság . Ugyanis fennáll a veszélye annak, hogy amit hallottunk annak a fele sem igaz, így puszta előítéletből nem ismerünk meg egy remek embert. 

A pletyka gyorsabban terjed a fénysebességnél is.

5. Butaság 

Vagy, ahogy mifelénk mondják böszmeség.  A gond ezzel csak annyi, hogy általában olyan emberek nevezik így a másikat, akik az alapműveltség legalsó szintjét sem ütik meg. Viszont

ilyen emberekkel vitába szállni veszedelmes dolog.

Bármit mondasz neki, meg van győződve a saját igazáról, így a hülye mindenképpen te leszel. Tehát egyszerűen sétáljunk el mellettük. Feleslegesen ne vesztegessünk időt és energiát rájuk. 

A buta emberek különös szenvedélyt táplálnak az olyan következtetések iránt, amelyekre a maguk eszével jutottak.

6. Álszent ember 

Mikor a rosszindulatú ember panaszkodik arról, hogy milyen rosszul bánnak vele a többiek. Nos, miért is ? Mert azt kapod vissza, amit adsz ? Idegesítő egy tulajdonság .

7. 'Seggnyalás'

Nos, erre jobb szót még nem találtam. Munkahelyeken találkoztam vele elsősorban, mikor a kedves főnöknek próbáltak meg imponálni, hátha ily módon feljebb kerülhetnek a ranglétrán vagy legalábbis biztosabb lesz a már megszerzett pozíciójuk. 

Aki nem tanul meg nyalni, az a végén szopni fog :)

Lehet azért tartok itt ahol, de képtelen vagyok kedvességet színlelni a jobb hely reményében.

8. Irigység 

Az irigység a középszerűek vallása. Megnyugtatja őket, csillapítja mardosó nyugtalanságukat, és végső soron szétrohasztja a lelküket, mert addig igazolják vele a kapzsiságukat és fukarságukat, amíg már maguk is elhiszik, hogy az jó, és hogy a mennyország kapui csak a magukfajta korcsok előtt nyílnak meg; akik úgy élik le az életüket, hogy semmi nyomot nem hagynak a szánalmas igyekezeten kívül, hogy másokat lehúzzanak, hogy kizárják, sőt ha lehet, tönkretegyék őket; akik puszta létükkel, önmagukkal bizonyítják, milyen szegények lélekben, szellemben és testben. Boldog az, akit a hülyék megugatnak, mert a lelke nem lesz a martalékuk.

/Carlos Ruiz Zafón/

9. Hazugság 

Mindannyian hazudunk. Ki csak füllent kicsit , ki oltári hazugság spirálba keveredik, de mindenki hazudik . 

Megmásítjuk az igazságot, hogy ne bántsuk meg a másikat. Ezzel önmagában nincs is semmi baj. Ha arra a kérdésre, hogy hogy vagy, nem zúdítjuk rá a másikra a világfájdalmunkat, csak annyit mondunk köszönöm jól , bár hazudunk , de megkíméljük a másikat attól, hogy negatív érzéseink befolyásolják az ő jó közérzetét. 

Természetesen ez csak az ismerőseinkre vonatkozik, akikkel az utcán futottunk össze. Egy meghitt beszélgetés során nyugodtan elmondhatjuk a lelkünket nyomasztó érzéseket, gondolatainkat barátunknak, párunknak , annak akiben megbízunk. És az igazi hazugság itt kezdődik. Ha annak nem mondunk igazat  , aki bízik bennünk. 

Nagyon tud fájni, ha a hazugság kiderül és csalódunk abban, akiben megbíztunk. Az elvesztett bizalmat nagyon nehezen vagy talán nem is lehet visszaszerezni. Épp ezért

tiszteljük meg a másikat az őszinteségünkkel, amiért ő is megtisztelt minket a bizalmával. 

10. Önzőség 

Mindenki önző egy kicsit. És ez így is van rendjén. Elvégre saját magunkkal kell együtt élnünk ebben az életben . De vegyük figyelembe, hogy nem csak egyedül élünk a nagyvilágban. Segítsünk, ha tudunk, sosem tudhatjuk nekünk mikor lesz szükségünk segítségre. Ne gázoljunk át másokon, csak, hogy nekünk jobb legyen . 

Empátia emberek! 

Ha olyan reménytelen önzők vagyunk, hogy nem tudunk egy kis örömet sugározni magunk köré és egy kis elismerést juttatni másoknak anélkül, hogy viszonzásképpen ne akarjunk valamit kifacsarni belőlük, ha lelkünk nem különb, mint a savanyú vadalma, akkor elér minket az a kudarc, amelyet nagyon megérdemlünk.

/Dale Carnegie/

Nos,remélem nem ismertél magadra ebből a kis leírásból, ha mégis , akkor sem mondom, hogy változz meg. Légy, aki vagy, viszont kíméld meg embertársaid a rossz beidegződéseidtől. 

0 Tovább

LélekHatár

blogavatar

Inspiráció, lélek, párkapcsolat, testi - lelki egészség, fejlődés, tudatosság a mindennapokban. Történetek - történések, őszinte sokszínűség egyetlen nő tollából.

Lélekhatár a Facebookon

Utolsó kommentek