Kedves Férfiak! Ideje lenne már felnőnötök!

A sok -sok imádott pszichóblablám után , ami senkit sem érdekelt, pedig k@rva sok munkám volt benne, következzék egy polgárpukkasztó , kötekedő, mások életét alaposan kitárgyaló bejegyzés, hisz úgyis erre van igény. Cirkuszt és kenyeret a népnek - hozzáteszem , sajnos. Olyan veszélyes vizekre evezek most, amit úgy nevezünk, hogy párkapcsolat. Á igen, a téma amiben mindenki érintett és a seglyukkal ellentétben, itt mindenkit a másé érdekel. Elemezgetjük, hasonlítgatjuk, jeleket kutatunk, amikből megtudhatjuk, hogy a miénk jól működik -e. Bár halkan megjegyezném, hogy az efféle cikkekben sosem említik, hogy mihez is hasonlítunk vagy, hogy egyáltalán mi számít jónak. Imádjuk egymást hibáztatni: a férfiak tohonyák! - hát persze , hisz  a nők kasztrálják őket! -  Úgy van... Eltűnt a szex a kapcsolatból! - Naná, mert az asszonyok már a susogós mackót is elég szexinek érzik. Bezzeg a férfiak, akik voltak olyak kedvesek és megborotválkoztak, csak mi nem értékeljük eléggé az ilyesfajta erőfeszítéseiket. A párkapcsolati kérdések legmélyebb bugyraiba ereszkedünk és nem riadunk el az általánosításoktól sem. Vigyázat! Egyeseket érzékenyen érinthet a téma, s mivel nekem csak a kattintásszám volt a lényeg, megkérem őket, hogy nyugodtan lapozzanak tovább. 

élettér nők férfiak

Igaz ami igaz, egészségünk szempontjából nem árt, ha megválogatjuk, hogy milyen párkapcsolatban ragadunk benne, már ha szükségünk van egyáltalán ilyen őrültségekre.   Szögezzük le jó előre, hogy én aztán valóságos Szakértője - igen, nagybetűvel - vagyok a témának, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy jómagam is párkapcsolatban élek, s előtte is elfogyasztottam már jónéhány díszpéldányt. Ugye, hogy ugye ? 

Mesélek néhányukról : 

A folyton féltékenykedő 

Ki ne ismerné ? A hol voltál, kivel , minek és egyáltalán mit képzelsz te magadról típus. Annyira édes tud lenni , mikor egy pasi ennyire odavan értünk, nem igaz ? Hát persze, hogy nem. Csak egy ideig. Rövid ideig. Azután fárasztó, frusztráló és kiábrándító. S bár most, a nagy olvasottság miatt azt kellene írnom, hogy csak a férfi tehet róla, de remélhetőleg a bevezető szövegen túlra nem sokan jutottak, így nem teszem. Ez nem a betegesen féltékeny kategória volt. Elismerem , hogy én is szolgáltattam okot a kételkedésekre. Férfiak - Nők : 1- 1

A kontrollmániás

Nem viccelek! Még abba is beleszólt, hogy mennyit eszem egy nap. Miért ez a ruha van rajtad ? Miért így sminkeled magad ? Miért vagy ilyen hangos ? Miért beszélsz ilyen halkan? Miért nem fekszel le időben? Miért nem kelsz korábban ? Kapcsolatunk szempontjából ez mind- mind rendkívül fontos kérdésnek számított - neki. Nekem pusztán csak az agyamra ment velük. Óriási veszekedéseink voltak, amolyan olasz tányércsapkodósok. Ismételten azt kellene mondanom, hogy minden a gaz, galád szerető hibája volt, de nem teszem. Egyszerűen nem illetünk össze, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy jelenlegi párjával, a kezdeti nehézségek után úgy tudom, évek óta rendkívül boldogok. Férfiak - Nők: 2 -1

Mr. Alkohol 

Ó igen, most mondhatnám álszenten - jajj, de sokan szeretnek álszenteskedni, hogy mennyire megvetem a piát s , hogy én magam csak szökőévente iszok, de inkább töredelmesen megvallom, hogy jómagam is szeretek egy itóka mellett lazulni, szigorúan alkalmanként. Amit viszont ki nem állhatok, az a sörhas. Bocs uraim, ez van. Felmerülhet a kérdés, hogy akkor mi a fészkes fenének jöttél össze vele te barom  - a választ viszont már én magam sem tudom. Gyógyítani akartam pici lelkem egy szakítás után, talán ennyi a magyarázat. Ergo, már megint nem csak a férfi volt a hibás, ám én a Nő, annál inkább belegázoltam valaki lelkébe, mikor szakítottam vele. Tévedni emberi dolog... (Pontot azért adok a nőknek is, mert bár nem ez volt a valódi szakító ok, a sörhas tényleg kiábrándító, pláne huszonévesen. ) 

Férfiak - Nők : 3- 2

Nem folytatnám a sort, hisz könnyen megkaphatom a skarlátbetűt, amiért túl sok partnerem volt , én viszont , a látszat ellenére , egyáltalán nem erősítem azt a tábort, akik több ... -t fogtak , mint kilincset (nem tudom miért magyarázkodok) . Viszont ahhoz, hogy némileg kitarthassak a hangzatos címem mellett, s a verseny állását elnézve, behozhassam a lemaradásunkat, késztetést érzek arra, hogy tovább regéljek a párkapcsolatosdiról. Most jön az , ami még nem volt, feministapuncivá változok, s magamra uszítom a férfiak egységes utálatát (mindent a lájkokért és a nagy nézettségért, hisz mi más is számítana) , miközben nőtársaim őrült megelégedéssel bólogatnak - de ha nem, az se baj . 

Akad néhány férfinemű kicsiny univerzumunkban, akik valamely oknál fogva úgy gondolják, hogy nekik ugyan semmit sem kell tenniük egy párkapcsolatért. Jobb esetben havi két szex és az Én keresem a kenyérrevalót, de legalábbis többet mint te! - mindez elegendő kellene , hogy legyen ezeknek a nőknek, akiknek nyilván fogalmuk sincs arról, hogy mit akarnak, de legfőképpen képtelenség kielégíteni az igényeiket.  Úgy van! - hördülnek fel most a férfiak. Ahhoz azonban , hogy kiegyenlítsem a nemek közti harcot, mesélnem kell néhány olyan dologról is, amik miatt úgy érezzük mi , kedves urak, hogy néhányotoknak tényleg ideje lenne felnőni. 

A nő nélküled is tudja "hol a helye" !

Nem, nem a konyhában. És nem, nem mellékszereplőként az életetekben. Egy nő egyedül is képes eldönteni, hogy mihez kezd az életével - jobb esetben. Őrület, de még most is hemzsegnek az olyan férfiak, akik képtelenek haladni a korral. Nem vagyok az édesanyucid, hogy merjek neked a vasárnapi husilevesből, vagy gatyát készítsek reggelre, mert fogalmad sincs merre van a szekrény. 

Már megint nem vitted ki a szemet !

Remek írást olvashattunk már arról, hogy a férfi miért nem segít a feleségének. Nem, nem linkelem be, viszont elárulom a választ, Azért nem segít, mert egész egyszerűen ő is ott él. Hát nehogy már nekünk legyen megtiszteltetés, ha véletlenül kivittétek a szemet! Ha önállóan , egyedül is meg tudnátok csinálni  néhány feladatot, anélkül , hogy rátok kellene szólni, akkor nem érezné úgy az ember lánya, hogy valóban örökbefogadott benneteket. 

Pornó, játékkonzol és a teleofn

 Nem szexi és nem férfias. Legalábbis ha a melletted lévő hús- vér nő helyett ezt részesíted előnyben. Tiniként oké, férfiként lehangoló. Ideje felnőni! Férfiak - Nők 3 -3 

Őrült sokáig folytathatnánk a sort, érvek és ellenérvek ezreivel írhatnánk tovább a bejegyzést. Górcső alá vehetnénk a másik nem összes létező és nem létező hibáját. Rinyálhatnánk, fröcsöghetnénk. Vagy ne adj isten hozhatnék szakértői véleményeket, kutathatnánk összefüggéseket, szemlézhetnénk szakértői véleményeket - de , mint mondtam már korábban is,  ez nyilván senkit sem érdekel,.

Egyet azért megjegyeznék , csak úgy simán a levegőbe:  egyetlen közös van az összes exünkben és a jelenlegi partnerünkben : mi választottuk őket. Lehet itt panaszkodni napestig, a nagy igazság viszont az, hogy sem a nők , sem a férfiak nem tökéletesek. Ha nem  szeretnék egész életünkben szívni egymással, jobb lesz nekünk külön :)

S, hogy mi volt ez a pusztító alpáriság ? Kattintásvadászat, uszítás, hergelés, fricska, nevezzük, aminek akarjuk. Rendhagyó bejegyzés, kurválkodás a nézettségért, mert sajnos úgy tűnik, ide ez kell.  Maradok tisztelettel. 

Ui.: Női - férfi különbözőségeket, párkapcsolati - szex témákat igényesen, szórakoztatóan is fel lehet dolgozni , lopott tartalmakkal, cicis nénikkel és semmitmondó 2 perces bejegyzésekkel, na azokkal lehet nálam kiverni a biztosítékot - így történt ez most is. Ha a témában szeretnél egyedi, szórakoztató, értelmes tartalmat olvasni, akkor mindenképp ajánlom figyelmedbe Perla blogját - nem , nem fizetett hirdetést olvashattunk :) 

0 Tovább

A mozgás öröm! Vagy mégsem ? Ó, azok a testnevelés órák ...

Napjainkban nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy egészségünk érdekében, mennyire fontos is mozogni. A vélemények már megoszlanak arról, hogy mit és mennyit érdemes sportolni, ám azzal általánosságban mindenki egyetért, hogy a megfelelően kiválasztott mozgásforma, rendszeresen végezve, valódi örömöt okoz. De mi van azokkal, akik csak  kényszerből mozognak?  Kötelező testnevelés órák olykor frusztráló, máskor kedves emlékeinek nyomába eredünk. 

élettér egészség  test mozgás

Szekrényugrás: Álmaink netovábbja - Rémálmaink örök tárgya? 

Mindig imádtam mozogni. Szerencsés alkat vagyok, szinte minden sportágban, amit az általános iskolai testnevelés órákon kipróbáltunk, abban viszonylag tehetségesnek számítottam. Örömmel emlékszem vissza a labdajátékokra, élveztem a kislabdahajítást, a távolugrást, még a futást is. Remekül éreztem magam a táncos aerobik órákon - ami mindig felüdülést jelentett a hosszúra nyúlt, dupla matek után. Szívesen vettem részt az órákon és buzdítottam másokat is arra, hogy mozogni márpedig tényleg fantasztikus dolog. Egészen addig, még nem vált kényszeressé, a kötelező felmérések és a számomra kötelezően előírt versenyeken való indulásokkal.  

Felsőtagozatban egyre kevesebb lett az ún. szabadfoglalkozás , egyre több lett viszont a Cooper teszt, felülés- törzshajlítás , szekrényugrás és társai. Kezdett az egész kényszeres teljesítménynöveléssé válni, s lassan belőlem is eltűnt az addigi rajongás. Nem beszélve arról, hogy a kitűnő testnevelés jegyeim, rohamos romlásnak indultak. Rettegtem ugyanis a szekrényugrástól, a kötélmászástól és hasonszőrű barátaitól - ez rajtam kívül azonban, senkit sem érdekelt. Ahogy az sem, hogy  már nem akarok több atlétikai versenyen indulni (évekig versenyeztem) , mert egyszerűen utálom csinálni. Úgy kellett eljárnom ezekre, hogy már az edzéseken sem vettem részt. Szidtak is érte eleget, mondván, lehetne belőlem élsportoló is. Csakhogy én egyáltalán nem akartam az lenni. Ki nem állhattam, hogy mindenki engem néz. Tanáraim ezt persze szimpla lustaságnak és lázadásnak tartották. 

De nem panaszkodom, én még a szerencsések közé tartoztam. Nem úgy, mint az osztálytársaim közül jó páran. Épp akkora volt az elvárás az alacsony, zömök testalkatú lányoktól, mint a nyúlánk, hosszú lábú, vékony , sportosaktól. Sokaknak lett rémálom a testnevelés óra. Közülük néhányan, örökre megutálták a mozgást, vagy csak jóval később próbálkoztak meg vele újra. 

Középiskolában aztán , én, aki annyira szeretett mozogni, folyton azon igyekeztem, hogy ne is kelljen részt vennem az órán . Lányoknak azért egyszerűbb volt a helyzet                    - néhányszor meg lehetett játszani a fáj a hasam dolgot, de mikor egy hónapon belül harmadszorra jött meg egyeseknek, az már kiverte a biztosítékot a tanár úrnál is. Nem volt elég nekünk a  mindennapos testnevelés óra (nálunk valamiért már akkor is így volt ) , kéthetente uszodába is kénytelenek voltunk eljárni. Na, az sem szólt semmi másról, csak a különböző úszásnemek felméréséről.

A 2 órából 10 perc jutott csupán, mikor teljesítménykényszer nélkül élvezhettük a vizet. 

A testnevelés óra keretein belül pedig, semmi mást nem csináltunk, csak felmérések sorozatán erőlködtünk. Szerettem volna, ha gondolkodás nélkül bevágják az egyest, ha valamire azt mondom, hogy nem tudom megcsinálni, de akkoriban ez  luxusnak számított - mondván az egyesért is meg kell dolgozni. Rengeteget égtünk egymás előtt. Egyesek partra vetett bálnaként kapálóztak a talajtornán, mások a futásba akartak belehalni, még engem  a magasugrással "szívattak" folyton. Egy egész osztály elé kiállva küzdhettem az ötösért, mert velem ellentétben, a tanár úr nem tartotta számomra elégséges jegynek  a kettest. A kötélmászásban végül csak kiegyeztünk egy elégtelenben, mivel ott aztán végképp megmakacsoltam magam és megmondtam neki, hogy az sem érdekel, ha megbuktat, akkor sem tudom megcsinálni és nem fogok szenvedni a nagy kegyes ketteséért. 

Hát, így teltek akkoriban azok a bizonyos testnevelés órák (ha neked is van történeted, véleményed ezzel kapcsolatban, akkor írd meg nyugodtan) .

Középiskola után jó pár évig nem mozogtam, el akartam felejteni ezt az egész teljesítménykényszert és szabaddá válni egy kicsit. Most, felnőtt fejjel kezdtem el újra, de szigorúan csak a magam megelégedésére. Akkor és annyit mozgok, amikor és amennyit csak jól esik. 

Mi változott  azóta? 

Így rögtön elsőre azt mondhatnánk, hogy semmi. Leszámítva, hogy mindenhol bevezették a mindennapos testnevelést. Tanulmányok igazolják, hogy a diákok nagy részének ez az egyetlen óra mozgás teszi ki, a sportolásra szánt idő majdnem száz százalékát. Tehát, alapjáraton hasznos volt az elképzelés, ám a résztvevőket ezúttal sem ártott volna megkérdezni arról, hogy mit szólnak mindehhez. Ma is éppúgy felmérések sokaságáról, szekrényről és kötélmászásról, teljesítménykényszerről  szól az az egy óra, ami a mozgás örömét volna hivatott megtanítani a jövő felnőttjeinek.  

- Utálom a testnevelés órát, semmit nem csinálunk, csak teljesítjük a kötelező felméréseket - mondta egy most 14 éves diák, akit megkérdeztem a témáról. 

- Nem szoktunk tesizni, ki nem állhatom,  folyton otthon marad a felszerelés vagy fáj a hasunk - vallotta be őszintén egy másik diák, aki 16 éves és állami iskolába jár.  

Épp olyan gyomorgörcsökről számoltak be a testnevelés okán, mint ahogy én emlékszem a 10 évvel ezelőttiekre. Mindez persze egyén , iskola és tanár függő , nem lehet tehát egy helyre sorolni az ország minden iskoláját. Szakértők úgy gondolják azonban, hogy az egész iskolai rendszerrel gond van, ami leginkább a testnevelés órákon mutatkozik meg .

Diákok és tanárok egyaránt unják, hogy csak a kerettantervben meghatározott dolgokat lehet/kell csinálni éveken keresztül. Itt szisszenjünk fel rögtön, hiszen számtalan helyen lehet már választani alternatív mozgásformák közül, például lovaglást. Első kézből igazolhatom, hogy erre nem minden iskolának van pénze, a szülő pedig nem minden esetben tudja biztosítani az anyagi hátteret a különórára. Marad tehát, a jól bevált testnevelés óra. 

Mi lehetne a megoldás?

Az index.hu interjút készített diákokkal és tanárokkal egyaránt. Mindannyian első számú problémának tartják, hogy elavult az a követelményrendszer, amit ma is alkalmazni kell. Egy diáklány arra panaszkodik, hogy alacsony termetével hiába próbálkozik nagyobb távolságra ugrani, egyszerűen esélye sincs azzal szemben, akinek csak a lába olyan hosszú, mint az ő egész magassága. Bármennyire igyekszik, képtelen jobb jegyet szerezni. Megoldás lehetne tehát, ha változtatnának a követelményrendszeren. 

Megint mások úgy gondolják, hogy a tanár személyén múlik leginkább a testnevelés órák sikeressége. Fontos lenne, hogy motiváljon, és ne zsarnokoskodjon. Egy szintén gimnazista lány, arról panaszkodik, hogy egy óra alatt 10 egyest zsebelt be, mert túl béna volt a kislabdával. Megoldás lenne tehát, ha megfelelően képzett, motiváló szakemberek oktatnák a testnevelést.

Egy, ma már külföldön élő testnevelés tanár szerint, teljesen elavult a kerettanterv és óriási hibának tartja, hogy ma ugyanazt oktatják az egyetemen a leendő tanároknak, amiket neki is csinálnia kellett a tornaórákon. Véleménye szerint, diákok és tanárok egyaránt unják, hogy a tananyag évről - évre ugyanaz, csak egyre magasabb szinteket követelnek meg. Megtaníthatatlan az a részletesség, amit elvárnának.

Mendrey László , a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke úgy véli, hogy úgy kellene kialakítani a testnevelés órák formáját, hogy a diák ne vegye észre, hogy tanul. Ne érezze kötelezőnek, mert könnyen megutálhatja azt is, amit addig szeretett. 

Lehetne ezt másképp is ? 

Természetesen igen. Alternatív testnevelés órákkal.  Béres- Deák Barbara, a Közgazdasági Politechnikum tanára elmondta, hogy az ő testnevelés órájuk sokban hasonlít a klasszikushoz, ám a gyerekek teljesítményét nem osztályozzák, nyitottak más mozgásformákra is, akár olyanokra is, amiket a gyerekek javasolnak. Azt látja, hogy sokan félve érkeznek a testnevelés órára, de idővel ők is megszeretik. 

Összegezvén  a fentieket, abban  azért talán egyetérthetünk, hogy érdemes lenne , olyan testnevelés órákat összeállítani, amely nem csak a gyerek testtudatára , de kedvére is jó hatással van. Hisz mozogni valóban öröm, vétek bárkivel  megutáltatni azt.  

0 Tovább

10 dolog, amit ne tegyél meg!

Egymást érik az olyan cikkek, melyekben arról olvashatunk, hogy mit kellene megtennünk húsz - harminc, ne adj isten 40! éves korunkig (ennél idősebbek már általában nem, vagy csak rejtőzködve léteznek, nem sok írás szól nekik, róluk) . Huszonakárhány  évesen kezdjünk el leszokni az állandó bulizásról, harmincasoknak már illene megállapodnia, de legalábbis valamirevaló karrierrel kellene rendelkezniük. 40 évesen pedig már leginkább semmit ne akarjunk. Gyerek  úgysem lehet, a buli nem nekünk való, a munkából meg úgyis kiöregedtünk már. Egy újabb ilyen cikk  átolvasása után ötlött fel bennem, hogy miért nem kezdünk el beszélni inkább arról, hogy mennyi mindent hagyunk hátra, felejtünk el az elmúló évek során, amit egyáltalán nem kellene megtennünk.   Vannak olyan dolgok, amikről sosem szabadna leszoknunk, lemondanunk. Ilyen tekintetben, az életkor tényleg csak egy szám, semmi több.  

élettér 10 dolog

10 dolog, amivel soha nem szabadna felhagynunk

1. Szerelem 

Túl késő újrakezdeni, nem nekem való ez már! - túl sokszor hallottam ezt ahhoz, hogy ne a szerelem szerepeljen az első helyen. Mind emlékszünk  mit is jelentett mindez , mikor még annyi mindent nem tudtunk róla. Csalódtunk, csaltak és csaltunk, éveket vesztegettünk . Na és ? Ott volt a nevetés, a szenvedély , a mámor, a biztonság érzése, a szeretve létezés minden öröme. Ehhez van túl késő? Ez az, ami már nem nekünk való? 

2. Álmok és célok

Álmodtunk hercegről/ hercegnőről, jó állásról, szép házról, pénzről és gyerekekről. Megkaptuk. És akkor most hogyan tovább ? Legyen megszokás, rutin és céltalanság. Hát persze. Új irányokat meghatározni épp úgy nem korfüggő , mint a szerelem. Sosem szabadna hagyni, hogy mókuskerékké változzon az életünk, amitől gyermekként még annyit reméltünk. 

3. Humor 

Nevetni , nevetni és még annál is többet nevetni. Hasunkat fogva, könnyezve , őszintén és szívből. A kor előrehaladtával talán ezt a legnehezebb megtartanunk. Annyi minden van , amiért szomorkodhatunk, túl sokat csalódtunk  és egyébként is megszoktuk, hogy egy felnőtt nem viháncol idióta módjára. Pedig mennyivel jobb lenne!

4. Gyermeki én 

Őszinte kíváncsiság, érdeklődés emberek és dolgok iránt. Bőrig ázni az esőben, mesefilmeket nézni, hulló falevelek közt sétálni, hógolyózni . Emlékszünk még egyáltalán? Igen , tudom felnőttek vagyunk, tudni kell viselkedni, ésatöbbi. De kit érdekel mindez ? Olyan jó lenne, ha néha kiengedhetnénk azt a kisgyereket , aki még mindig bennünk lakozik. 

5. Tudásszomj

Minél idősebb valaki, annál inkább hajlamos lesz elhinni, hogy ő bizony már mindent tud és persze azt a mindent, mindenkinél jobban. Pedig nincs ember a Földön, aki elmondhatná magáról, hogy az összes témának szakértője. Maximum tapasztalhatott bizonyos dolgokat, de jószerével több ezer  van még , amit soha nem próbált ki, de még csak nem is hallott róla. Jó pap is holtig tanul, szokták volt mondani. Értékelendők például, azok az idősebb emberek, akik most ismerkednek a technika vívmányaival.

6. Kikapcsolódás

Hobbik, tevékenységek , amik képesek kiszakítani a mindennapokból. Bármely életkorban el lehet kezdeni festeni, írni, horgolni, bármit. A színházi előadások, koncertek sincsenek felső korhatárhoz kötve. - Szilveszterkor Ocho Macho koncerten voltunk, s mellettünk két nyugdíjas néni "csápolt" - öröm volt nézni őket . :) Élő bizonyítékok arra, hogy nem számít hány évesek vagyunk, létezik a televízión kívül is élet. 

7. Édes kis bűnbeesések 

Igen tudom, egészséges életmód meg minden. De mennyire jól  tud esni az ember lelkének, az a pohár finom vörösbor vagy az az ínycsiklandó sütemény. A szabályok azért vannak, hogy megszegjük őket. Ebben az esetben legalábbis biztosan. 

8. Tisztelet 

Önmagunkkal és másokkal szemben is. Értem itt ez alatt , hogy ha tiszteletet követelünk másoktól, akkor azt nekünk is illik megadni. Sokszor futottam már bele abba, hogy Mit akar ez a kis fiatal, úgysem tud semmit  és a Neked fogalmad sem lehet még az életről kezdetű mondatokba. Érdekes elvárás ezután, hogy én adjam meg neki  a tiszteletet, csak azért, mert ő az idősebb. Sosem szabadna elfelejtenünk, hogy a tisztelet kölcsönös dolog. 

9. Önismeret 

A kedvencem . Ez is a Mit illik kategóriába sorolandó. Ennyi idősen illene már tudnod, hogy mi leszel, ha nagy leszel, hogy mit akarsz az élettől, mikor akarsz gyereket és még sorolhatnánk. Számos kérdésre találhatunk megfelelő válaszokat, de lesznek valószínűleg olyanok , amiket még nyolcvan évesen is keresgélni fogunk. És ez így van rendjén. Ahogy a világról, úgy magunkról sem tudhatunk mindent. Az "ismerkedési folyamat" sose szűnjön meg. 

10. Hála 

Igen, tudom. Számtalan dolog miatt érezhetnénk hálát, ám mivel instant világunkban folyton  új dolgok megszerzésére ösztönöznek minket, kezdjük elfelejteni , hogy mennyi mindenünk is van már, amiért hálásak lehetnénk. Ne tegyük. Igenis értékeljük azt, amit kaptunk az élettől. Sokat lendíthetünk általa a megfelelési kényszereinktől való megválás útján. 

Felmerülhet a kérdés mindezek után, hogy mégis mi a fenét tudhatok én erről az egészről . Nem sokat. Ám rengeteget beszélgettem  emberekkel (mindenféle korosztály, 92 évvel bezárólag) , s a hallottak alapján azt gondolom, hogy a lista igenis megállja a helyét. Ilyenformán a bejegyzés korra, nemre való tekintet nélkül készült. Szigorúan szubjektív  , kiegészítéseket, korrektül megfogalmazott véleményeket szívesen fogadok.

0 Tovább

Rémálom négy keréken 2. felvonás

Nem mondom , hogy el vagyunk átkozva ( á, biztosan nem ) , inkább úgy fogalmaznék , hogy egy ideje úgy kóválygunk már az élet rögös útjain , mint az a bizonyos gólyafos a levegőben. Aki olvasta korábbi bejegyzésem ( http://outsider.reblog.hu/remalom ) az tudja, aki pedig nem, annak mesélek kicsit az előzményekről, majd folytatnám a kalandozások sorát.   

Na szóval, úgy esett, hogy vásároltunk már néhány használt autót  az évek során, aztán szívtunk mindegyikkel, mint a torkos borz . Rohadtunk le autópálya mellett, hazafelé félúton, bérelt autóval, sőt, még trélerrel is. lásd.: belinkelt bejegyzés. S ha bárki azt gondolná, hogy azóta már az oldalunkra pártolt  a szerencse, hát el kell keserítenem (vagy felvidítanom) , de azóta is jó messzire kerül minket. Jó hír viszont, hogy úgy belejöttünk már a problémák megoldásába, mint cigány lova a koplalásba

Nézel, mint borjú az új kapura

Négylábú szőrős gyerekünk mellé kerestünk párt már egy ideje, mikor is szóltak az egyik faluból, hogy lettek kiskutyák, elhozhatunk egyet, ha még mindig szeretnénk. El is robogtunk érte úgy 70 kilométert. (mindent a gyerekért)  Megvolt a nagy öröm, cuki a kutya, szerelem első látásra, ahogy lenni szokott az állatszerető emberek esetében. Az élet szép. Vagy mégsem ? 

Hazafelé igyekezvén kifordultunk egy nagy kereszteződésből, mikor is az autó szíveskedett megállni alattunk. Se kép - se hang. Puff neki. Mint, ahogy azt már említettem, egész megedződtünk az évek alatt, így kiabálás, puffogás helyett, csak bambán bámultunk magunk elé, ölemben a kiskutyával, ki szerencsére békésén aludt. 

A gondolkodásunk, épp amiatt, hogy olyan sokszor kerültünk már ilyen helyzetbe, egészen átalakult. Nem struccpolitikát folytatunk, azonnal megoldás kereső üzembe kapcsolunk.  Találtunk  is gyorsan , csak épp kicsit drága mulatság az az autómentő. 25 ezer forintból sikerült is hazahoznunk újonnan örökbefogadott gyerekünket. Na persze azon kívül , hogy ismét leszegényedtünk , mint a templom egere, meg kellett oldanunk a szerelőhöz jutást és a 80 ezer forint szerelési díj kipengetését is. Mit volt mit tenni. Abban a hónapban fogunkhoz vertük a garast és hallgattunk nagyokat, mint süket disznó a búzában.

Legalább az ebek boldogok :)

 

élettér

Pénz beszél, kutya ugat

Győr- Moson - Sopron megyében élünk,  párom Ausztriában dolgozik. Ejj, de szépen hangzik igaz-e ? Csakhogy albérletben élünk, mely esetünkben 130 ezer plusz rezsit jelent havonta. Az ingázás miatt rengeteget költünk benzinre, s mint azt az előzmények is jól mutatják,

mi tartjuk el az autószerelőt is. 

Így esett, hogy vállaltunk hétvégi munkát , újságkihordást a sógoroknál. Ez annyiból áll, hogy szombat éjjel kirakjuk nekik az olvasnivalót, vasárnap délután beszedjük ami nem kellett nekik , majd bezsebeljük a lóvét. Jó lenne ha így lenne , de itt is van ám kutya elásva, no meg kecskére bízott káposzta. 

Saját autóval, saját benzinköltségen kell mindezt végrehajtani. Az esetek többségében azonban, még így is megéri csinálni, pláne nekünk, akik olyan csórók néha , hogy  éhes disznó módra, makkal álmodunk.

De nem is mi lennénk, ha minden simán menne. 

Csak helyettesítünk, tehát két hétvégén megyünk  , s persze mindig olyankor jön a galiba. Kétszer rajtoltunk már bérelt autóval, mert a mi drágánk nem bírja azt a rengeteg kilométert, amit havi szinten beleteszünk. Az egyik bérelt járgány , olyan volt mint valami traktor, örültem, hogy felcaplattunk vele a hegyre, annak meg még inkább , hogy jobb belátásra tért és nem kellett Ausztriából trélerrel hazajönni. A másik bérelt kicsikébe az újságok nem akartak beférni, de végül azt is megoldottuk. Kis dolgokra nem adunk, a nagyokkal meg nem foglalkozunk.

Most hétvégén viszont, újra üldözőbe vett minket a balszerencse. 

Magyar, magyarnak farkasa

Párom este 8- kor hazavágódott a munkából , hogy indulhassunk a másikba. Igen ám, de elszakadt a gázbofdenünk.....Hahh, ki gondolta volna, mi ? 

Telefonáltunk a fószernek, akit helyettesítünk, hogy úgy esett, hogy megesett, aztán most mi legyen? Intéztek nekünk autót, amiért bebuszoztunk a városba. Ott kiderült, hogy ho - ho! nem ám ingyen kapod az autót,mit képzelsz te magadról, fizesd ki szépen, hogy kihordhasd másnak az újságot. Főnök, (azt hiszi nekünk is az, de nem) nagy bölcsen megjegyezte, nincs ám semmi ingyen a mai világban. Ktsög.Khm.Ezúton is csókoltatom.

Teletankoltunk a Transportert és nekivágtunk az éjszakának. Másnap ugyanaz a kör csak visszafelé, éjjfélre hazaérkezés. Vicceltem. Ez csak akkor van így, ha saját autóval mész. 

A boss, volt olyan aranyos és felhívott minket vagy négyszer , hogy hova tegyük le neki az autót, kinek fizessük ki a pénzt , de hogy mi hogyan fogunk hazajutni az éjszaka közepén, hát az ugyan már ne az ő gondja legyen.

Így éjjel rendelhettünk taxit, aki befuvarozott a városba , majd béreltünk egy autót is 8000 Ft áron, hogy legyen mivel hazamennünk. A munka el lett végezve, csak kár, hogy mi fizettünk érte, nem pedig fordítva. Tudom, tudom , jó nagy marhák vagyunk. Mert ,hogy mi szükségünk volt erre a körre, azt én is csak annyira értem , mint tyúk az ábécét. 

Summa summárum ez már nem rémálom, ez a kőkemény kismagyar valóság. Bérelt autókkal, lerobbanásokkal, bárány bőrbe bújt farkasokkal. De legalább belejöttünk már, mint kiskutya az ugatásba. 

Ui.: Nem jutott eszembe több állatos szólás - mondás és egy hete már az autónk is működik :)

 

0 Tovább

Rémálom négy keréken

Ha az ember  lánya arra adja a fejét, hogy jobb élet reményében Győr- Moson - Sopron megyébe költözik, hamar rá kell majd jönnie, hogy csak úgy lesz kolbászból a kerítés, ha a határ túloldalán vállal állást. Az albérletárak ugyanis alsóhangon 85 + rezsinél indulnak a hűség városában, ami lássuk be, kétkezi munkáért kapott tisztességesnek nevezett fizetésből is aligha kifizethető ( még akkor is, ha egyesek szerint az átlag kereset 300 ezer Ft. körül mozog). Na szóval, ha már feldolgoztuk a felismerést, akkor tovább gondolhatjuk mi kell ahhoz, hogy megvethessük a lábunkat a mára már igencsak telített Burgenlandban. Sok minden kell tudjuk, de az első és legfontosabb talán, hogy legyen autó a munkába járáshoz. A mi kálváriánk erről a pontról indult, s ha nem velünk esett volna meg, én magam sem hinném el, hogy vannak ilyen szerencsétlenek, mint amilyenek mi voltunk.  

élettér mindennapok

Az első Oh my God!

Történetünk tehát 2 évvel ezelőtt kezdődött, amikor is hosszas huzavona és többszöri magyarországi nekifutás után, végre sikerült állást találni a sógoroknál. Kivettünk egy albérletet ott, ahol csak a város hűséges és elhittük , hogy most aztán minden sínre kerül. Igen ám, de mint mondottam volt, ahhoz ,hogy kijárhassunk dolgozni, szükség lesz egy járműre is - és itt nem feltétlen állja meg a helyét a bicikli. Szokás ugyanis errefelé, hogy brigádok járnak együtt ,minden héten az éppen soros (nem György! khm.)  autójával és így csökkentik a benzin költségét. Mit volt mit tennünk, fejest ugrottunk a használt gépjárművek hirdetéseinek tengerébe.   Mivel az anyagi keretünk igencsak szűkös volt (köszönhetően a két havi kauciónak, amit előző hónapban csengettünk ki) , így nem igazán válogathattunk a kínálatban. Sikerült szereznünk egy Opel Kombit reális áron, mely úgy tűnt, valóban teszi majd a dolgát, ahogyan azt az eladó is mondta. Létrejött az adásvétel és megtörtént az átírás is, gondoltuk, a célegyenesben vagyunk. 

300 km-re élünk a szüleimtől , így anyagi helyzettől függően, egy - két havonta tudunk hazajárni. Egy szép reggelen neki is veselkedtünk az útnak az új szerzeményünkkel, mikor is úgy kb. 50 km megtétele után, furcsa hangot hallatott és az autópályáról legurulván, végleg felmondta a szolgálatot. Ott vesztegeltünk  a dugig pakolt autóval, egy kukoricaföld mellett. Már távol a lakhelyünktől, de még igencsak messze a szülői háztól és fogalmunk sem volt róla, hogy mit tehetnénk. Hívtuk a kedves eladót, aki természetesen, ahogy az elvárható volt, nagy ívben ... a fejünkre. Szerencsénkre a szombati napnak köszönhetően egyetlen autószerelő sem volt elérhető , de még az autómentős ismerősünk is csak másnap tudott volna kimenteni minket. 

Órákig rostokoltunk ott, mire éjfélre értünk jöttek egy másik autóval, amibe átpakoltunk és én elindulhattam az Alföldre, még szívem csücske átszállt az autómentőbe és a lerobbant kombival együtt visszaszálították a kiindulási pontra (borsos áron). 

Hétfőn a szerelőnél kiderült, hogy az egész motor úgy kuka , ahogy van és választhatunk a motorcsere vagy a motor nélküli kasztni között. Természetesen egy deka félretett pénzünk sem maradt már addigra és , hogy minden klappoljon az osztrák munka is dugába dőlt, köszönhetően a magyar főnöknek , aki folyton elfelejtett fizetni ( ezért vált szállóigévé errefelé is, hogy jajj, csak magyarnak ne dolgozz kinn). Nem tehettünk tehát mást, mint hogy eladtuk  alkatrésznek a kicsikét, az eredeti ár csekély hányadáért. 

A tényleg "Ver az Isten!" gondolatok végső tudatosulása

Autó nélkül maradtunk és egy darabig nem is várt más ránk, mint a bicikli és a tömegközlekedés. (Mondjuk a kedvünk is elment bármilyen ilyen jellegű akciótól.) Viszont haza továbbra is menni kellett valamivel, így igénybevettük az autóbérlés szolgáltatást, ahogy arra azelőtt is volt már precedens. Ismertük az üzemeltetőt, sosem volt vele problémánk , így nyugalommal ültünk be a járműbe, amit 6000 Ft-os napi áron adnak oda. -  Már amennyire nyugodt lehet az ember ilyen drága mulatság elkövetésénél. - 

Nagyjából félúton jártunk már a Győr - Moson ; Bács - Kisun megye távon , amikor is furcsa hangot hallottunk és én láttam is valamit elszállni az autóról. Elszakadt az ékszíj, elment a szervo és nem maradt töltés - azt hiszem ez történt, bár mielőtt bárki nyáladzva ütni kezdené a klaviatúrát, hogy mekkora barom vagyok, szeretném tudatni , hogy fogalmam sincs az autók mechanikájáról , de nem is erről szól a bejegyzés).

Na szóval, újfent megadta magát alattunk egy autó, amiért még napidíjat is fizettünk.

Kinyomtuk a lelkét is annak a szegény kocsinak, de muszáj volt hazaérni mielőtt besötétedett volna, hisz világítást sem tudtunk kapcsolni .... Otthon aztán nagy szerencsénkre édesapám ért kicsit a szereléshez , így a két férfiúnk egy fél napos munkával helyrehozta annyira a járművünket, hogy másnap gond nélkül érhessünk vele vissza a kölcsönzőbe. Kifizettünk 24 ezer forintot a hétvégéért és egy időre letettünk a bérlésről is.

Kétszer nem történhet meg ugyanaz ! - Dehogynem.

Egy évünk ment rá erre a szarakodásra, már elnézést, de jobb szót nem találtam. Ez idő alatt sikerült találni egy másik osztrák munkahelyet, ahol meg is becsülik az embert és nem felejtenek el fizetni. Az autó kérdés azonban újból felütötte a fejét, hisz itt is nagy szükség lett volna rá. Nem tudtunk mást tenni, minthogy kölcsön pénzből! beruháztunk az előző esetből okulván, egy drágább autóra, remélvén, hogy nem fog bedögleni egy hét alatt. Hát nem sokkal bírta tovább....

És vajon mit mondott a szerelő ? Ki nem találtam volna! Hát persze, hogy motorcsere.

Természetesen már itt is megtörtént az átírás, ami tudjuk jól, hogy szintén nem 2 - 3 ezer Ft, valamint az autó vételára is fél millióra rúgott. Így ezúttal amellett döntöttünk, hogy helyrehozatjuk a négykerekűt. 

Itt fontos megemlíteni az ún. szavatosságot, melyet elvileg az eladó vállal a jogszabályok által előírt módon. Eszembe jutott ugyanis, hogy a javíttatás költségét másodszorra már nem nekünk kellene állni, hisz ismételten az eladó seggfejségének köszönhetjük, hogy nyakig ülünk a trutyiban. Azonban: 

"Az első kérdés ezzel kapcsolatban, hogy mi lett rögzítve az adásvételi szerződésben.

A jogszabály egy év szavatosságot ír elő amennyiben az adásvételi szerződésben ez nincs másképpen rögzítve. Szavatosság körében a Vevő kérheti a kijavítást, másodsorban a megfelelő árleszállítást vagy el is állhat.

Ha a szavatosság kizárásra került  a szerződésben, akkor nincs esély semmilyen igény érvényesítésére.

Amennyiben nem került kizárásra, akkor bizonyítani szükséges az igényérvényesítéshez. Ennek körében a hibás teljesítésből eredő jogok gyakorlása érdekében a bizonyítási kötelezettség arra terjed ki konkrétan, hogy a hiba oka az adásvétel időpontjában az autóban megvolt.

Felvetendő kérdés lehet, pl. hogy hány éves az autó, mennyit futott, és mi a pontos hiba? Ez azért fontos, mert általánosságban elmondható, hogy az eladót a használt autóért a használtság mértékével arányosan csökkent mértékű szavatosság terheli. Ez tehát azt jelenti, hogy pl. egy 200 000 km-t futott autónál nem feltétlenül minősül hibás teljesítésnek, ha kopóalkatrészt a vételt követően a Vevőnek rövid időn belül ki kell cserélni, mert az éppen akkorra kopott el. "

Forrás: http://drvargazsanett.hu/jogi-tudnivalok-hasznalt-auto-vasarlashoz/

Sem időnk, sem felesleges pénzünk nem maradt ügyvédre, így szavatosság ide vagy oda, kénytelenek voltunk mi kijavíttatni a hibát, természetesen saját költségen. De ha mindez még nem lett volna elég, a motorcsere sem ment simán. Nem találtunk ugyanis ilyen típusú motort kiszerelve, csak autóstól, azt is Esztergomban. 

Így béreltünk egy trélert és megvásároltuk a nem kevés összegbe kerülő külföldi papíros autót, hogy kizsigerelhessük és általa a másik autó működőképessé váljon. De talán nem is mi lettünk volna, ha ezt a kört izzadtság nélkül ússzuk meg. 

Már hazafelé tartottunk a bérelt trélerrel, rajta az alkatrésznek szánt autóval, mikor  ismét beütött a krach és defekttel lerohadtunk a főút szélén, egy kamionos vállalkozás előtt. Az ember talán már meg sem lepődött azon, ami ezután történt. 

A tulajdonos ordítva szaladt ki hozzánk, miközben nyáladzva fröcsögte a szitkait a képünkbe, mondván mi a ...-t képzelünk mi magunkról, hogy előtte merészelünk megállni, azonnal takarodjunk onnan, mert ránk hívja a rendőröket. Miután mondtuk neki , hogy defektet kaptunk, csak még hangosabban üvöltött, hogy őt nem érdekli , akkor is takarodjunk el onnan vagy legalább guruljunk hátrébb és köszönjük meg, hogy eddig nem hívta a közeget. 

Órákig álltunk ott, közben ki - be jártak a kamionok, de senki nem kérdezte meg tőlünk , hogy segíthetne- e vagy csak jókedvünkben álldogálunk ott. A munkaidő lejárta után , a nagyfőnök gőgösen távozott slkmercijével, majd a biztonsági őr volt az első, aki az esti műszakra jövet  megkérdezte, mit csinálunk ott. Sajnálkozó tekintettel, szinte értetlenül állt a dolog előtt, hisz a szerelők mindvégig a telephelyen tartózkodtak és már rég ott se lennénk ha segítettek volna ... Nos, igen, a sokadik agyvérzésemet éltem már át akkoriban. Végül a tréler kölcsönzője méltóztatott kijönni segíteni nekünk, mire már 4 csavarkulcs tört el a beszorult csavaron. 

Summa summarum, a motorcsere sikerült, a másik autót eladtuk alkatrésznek és most van egy viszonylag használható gépjárművünk, majdnem egy millió! forintért. Mondanom sem kell, hogy azóta is kiráz a hideg, ha az autóvásárlásra gondolok. 

Tanulság? Fogalmam sincs. Tapasztalat, na, az van , szatyorral... 

0 Tovább
«
123

LélekHatár

blogavatar

Inspiráció, lélek, párkapcsolat, testi - lelki egészség, fejlődés, tudatosság a mindennapokban. Történetek - történések, őszinte sokszínűség egyetlen nő tollából.

Lélekhatár a Facebookon

Utolsó kommentek