Kedves Férfiak! Ideje lenne már felnőnötök!

A sok -sok imádott pszichóblablám után , ami senkit sem érdekelt, pedig k@rva sok munkám volt benne, következzék egy polgárpukkasztó , kötekedő, mások életét alaposan kitárgyaló bejegyzés, hisz úgyis erre van igény. Cirkuszt és kenyeret a népnek - hozzáteszem , sajnos. Olyan veszélyes vizekre evezek most, amit úgy nevezünk, hogy párkapcsolat. Á igen, a téma amiben mindenki érintett és a seglyukkal ellentétben, itt mindenkit a másé érdekel. Elemezgetjük, hasonlítgatjuk, jeleket kutatunk, amikből megtudhatjuk, hogy a miénk jól működik -e. Bár halkan megjegyezném, hogy az efféle cikkekben sosem említik, hogy mihez is hasonlítunk vagy, hogy egyáltalán mi számít jónak. Imádjuk egymást hibáztatni: a férfiak tohonyák! - hát persze , hisz  a nők kasztrálják őket! -  Úgy van... Eltűnt a szex a kapcsolatból! - Naná, mert az asszonyok már a susogós mackót is elég szexinek érzik. Bezzeg a férfiak, akik voltak olyak kedvesek és megborotválkoztak, csak mi nem értékeljük eléggé az ilyesfajta erőfeszítéseiket. A párkapcsolati kérdések legmélyebb bugyraiba ereszkedünk és nem riadunk el az általánosításoktól sem. Vigyázat! Egyeseket érzékenyen érinthet a téma, s mivel nekem csak a kattintásszám volt a lényeg, megkérem őket, hogy nyugodtan lapozzanak tovább. 

élettér nők férfiak

Igaz ami igaz, egészségünk szempontjából nem árt, ha megválogatjuk, hogy milyen párkapcsolatban ragadunk benne, már ha szükségünk van egyáltalán ilyen őrültségekre.   Szögezzük le jó előre, hogy én aztán valóságos Szakértője - igen, nagybetűvel - vagyok a témának, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy jómagam is párkapcsolatban élek, s előtte is elfogyasztottam már jónéhány díszpéldányt. Ugye, hogy ugye ? 

Mesélek néhányukról : 

A folyton féltékenykedő 

Ki ne ismerné ? A hol voltál, kivel , minek és egyáltalán mit képzelsz te magadról típus. Annyira édes tud lenni , mikor egy pasi ennyire odavan értünk, nem igaz ? Hát persze, hogy nem. Csak egy ideig. Rövid ideig. Azután fárasztó, frusztráló és kiábrándító. S bár most, a nagy olvasottság miatt azt kellene írnom, hogy csak a férfi tehet róla, de remélhetőleg a bevezető szövegen túlra nem sokan jutottak, így nem teszem. Ez nem a betegesen féltékeny kategória volt. Elismerem , hogy én is szolgáltattam okot a kételkedésekre. Férfiak - Nők : 1- 1

A kontrollmániás

Nem viccelek! Még abba is beleszólt, hogy mennyit eszem egy nap. Miért ez a ruha van rajtad ? Miért így sminkeled magad ? Miért vagy ilyen hangos ? Miért beszélsz ilyen halkan? Miért nem fekszel le időben? Miért nem kelsz korábban ? Kapcsolatunk szempontjából ez mind- mind rendkívül fontos kérdésnek számított - neki. Nekem pusztán csak az agyamra ment velük. Óriási veszekedéseink voltak, amolyan olasz tányércsapkodósok. Ismételten azt kellene mondanom, hogy minden a gaz, galád szerető hibája volt, de nem teszem. Egyszerűen nem illetünk össze, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy jelenlegi párjával, a kezdeti nehézségek után úgy tudom, évek óta rendkívül boldogok. Férfiak - Nők: 2 -1

Mr. Alkohol 

Ó igen, most mondhatnám álszenten - jajj, de sokan szeretnek álszenteskedni, hogy mennyire megvetem a piát s , hogy én magam csak szökőévente iszok, de inkább töredelmesen megvallom, hogy jómagam is szeretek egy itóka mellett lazulni, szigorúan alkalmanként. Amit viszont ki nem állhatok, az a sörhas. Bocs uraim, ez van. Felmerülhet a kérdés, hogy akkor mi a fészkes fenének jöttél össze vele te barom  - a választ viszont már én magam sem tudom. Gyógyítani akartam pici lelkem egy szakítás után, talán ennyi a magyarázat. Ergo, már megint nem csak a férfi volt a hibás, ám én a Nő, annál inkább belegázoltam valaki lelkébe, mikor szakítottam vele. Tévedni emberi dolog... (Pontot azért adok a nőknek is, mert bár nem ez volt a valódi szakító ok, a sörhas tényleg kiábrándító, pláne huszonévesen. ) 

Férfiak - Nők : 3- 2

Nem folytatnám a sort, hisz könnyen megkaphatom a skarlátbetűt, amiért túl sok partnerem volt , én viszont , a látszat ellenére , egyáltalán nem erősítem azt a tábort, akik több ... -t fogtak , mint kilincset (nem tudom miért magyarázkodok) . Viszont ahhoz, hogy némileg kitarthassak a hangzatos címem mellett, s a verseny állását elnézve, behozhassam a lemaradásunkat, késztetést érzek arra, hogy tovább regéljek a párkapcsolatosdiról. Most jön az , ami még nem volt, feministapuncivá változok, s magamra uszítom a férfiak egységes utálatát (mindent a lájkokért és a nagy nézettségért, hisz mi más is számítana) , miközben nőtársaim őrült megelégedéssel bólogatnak - de ha nem, az se baj . 

Akad néhány férfinemű kicsiny univerzumunkban, akik valamely oknál fogva úgy gondolják, hogy nekik ugyan semmit sem kell tenniük egy párkapcsolatért. Jobb esetben havi két szex és az Én keresem a kenyérrevalót, de legalábbis többet mint te! - mindez elegendő kellene , hogy legyen ezeknek a nőknek, akiknek nyilván fogalmuk sincs arról, hogy mit akarnak, de legfőképpen képtelenség kielégíteni az igényeiket.  Úgy van! - hördülnek fel most a férfiak. Ahhoz azonban , hogy kiegyenlítsem a nemek közti harcot, mesélnem kell néhány olyan dologról is, amik miatt úgy érezzük mi , kedves urak, hogy néhányotoknak tényleg ideje lenne felnőni. 

A nő nélküled is tudja "hol a helye" !

Nem, nem a konyhában. És nem, nem mellékszereplőként az életetekben. Egy nő egyedül is képes eldönteni, hogy mihez kezd az életével - jobb esetben. Őrület, de még most is hemzsegnek az olyan férfiak, akik képtelenek haladni a korral. Nem vagyok az édesanyucid, hogy merjek neked a vasárnapi husilevesből, vagy gatyát készítsek reggelre, mert fogalmad sincs merre van a szekrény. 

Már megint nem vitted ki a szemet !

Remek írást olvashattunk már arról, hogy a férfi miért nem segít a feleségének. Nem, nem linkelem be, viszont elárulom a választ, Azért nem segít, mert egész egyszerűen ő is ott él. Hát nehogy már nekünk legyen megtiszteltetés, ha véletlenül kivittétek a szemet! Ha önállóan , egyedül is meg tudnátok csinálni  néhány feladatot, anélkül , hogy rátok kellene szólni, akkor nem érezné úgy az ember lánya, hogy valóban örökbefogadott benneteket. 

Pornó, játékkonzol és a teleofn

 Nem szexi és nem férfias. Legalábbis ha a melletted lévő hús- vér nő helyett ezt részesíted előnyben. Tiniként oké, férfiként lehangoló. Ideje felnőni! Férfiak - Nők 3 -3 

Őrült sokáig folytathatnánk a sort, érvek és ellenérvek ezreivel írhatnánk tovább a bejegyzést. Górcső alá vehetnénk a másik nem összes létező és nem létező hibáját. Rinyálhatnánk, fröcsöghetnénk. Vagy ne adj isten hozhatnék szakértői véleményeket, kutathatnánk összefüggéseket, szemlézhetnénk szakértői véleményeket - de , mint mondtam már korábban is,  ez nyilván senkit sem érdekel,.

Egyet azért megjegyeznék , csak úgy simán a levegőbe:  egyetlen közös van az összes exünkben és a jelenlegi partnerünkben : mi választottuk őket. Lehet itt panaszkodni napestig, a nagy igazság viszont az, hogy sem a nők , sem a férfiak nem tökéletesek. Ha nem  szeretnék egész életünkben szívni egymással, jobb lesz nekünk külön :)

S, hogy mi volt ez a pusztító alpáriság ? Kattintásvadászat, uszítás, hergelés, fricska, nevezzük, aminek akarjuk. Rendhagyó bejegyzés, kurválkodás a nézettségért, mert sajnos úgy tűnik, ide ez kell.  Maradok tisztelettel. 

Ui.: Női - férfi különbözőségeket, párkapcsolati - szex témákat igényesen, szórakoztatóan is fel lehet dolgozni , lopott tartalmakkal, cicis nénikkel és semmitmondó 2 perces bejegyzésekkel, na azokkal lehet nálam kiverni a biztosítékot - így történt ez most is. Ha a témában szeretnél egyedi, szórakoztató, értelmes tartalmat olvasni, akkor mindenképp ajánlom figyelmedbe Perla blogját - nem , nem fizetett hirdetést olvashattunk :) 

0 Tovább

A mozgás öröm! Vagy mégsem ? Ó, azok a testnevelés órák ...

Napjainkban nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy egészségünk érdekében, mennyire fontos is mozogni. A vélemények már megoszlanak arról, hogy mit és mennyit érdemes sportolni, ám azzal általánosságban mindenki egyetért, hogy a megfelelően kiválasztott mozgásforma, rendszeresen végezve, valódi örömöt okoz. De mi van azokkal, akik csak  kényszerből mozognak?  Kötelező testnevelés órák olykor frusztráló, máskor kedves emlékeinek nyomába eredünk. 

élettér egészség  test mozgás

Szekrényugrás: Álmaink netovábbja - Rémálmaink örök tárgya? 

Mindig imádtam mozogni. Szerencsés alkat vagyok, szinte minden sportágban, amit az általános iskolai testnevelés órákon kipróbáltunk, abban viszonylag tehetségesnek számítottam. Örömmel emlékszem vissza a labdajátékokra, élveztem a kislabdahajítást, a távolugrást, még a futást is. Remekül éreztem magam a táncos aerobik órákon - ami mindig felüdülést jelentett a hosszúra nyúlt, dupla matek után. Szívesen vettem részt az órákon és buzdítottam másokat is arra, hogy mozogni márpedig tényleg fantasztikus dolog. Egészen addig, még nem vált kényszeressé, a kötelező felmérések és a számomra kötelezően előírt versenyeken való indulásokkal.  

Felsőtagozatban egyre kevesebb lett az ún. szabadfoglalkozás , egyre több lett viszont a Cooper teszt, felülés- törzshajlítás , szekrényugrás és társai. Kezdett az egész kényszeres teljesítménynöveléssé válni, s lassan belőlem is eltűnt az addigi rajongás. Nem beszélve arról, hogy a kitűnő testnevelés jegyeim, rohamos romlásnak indultak. Rettegtem ugyanis a szekrényugrástól, a kötélmászástól és hasonszőrű barátaitól - ez rajtam kívül azonban, senkit sem érdekelt. Ahogy az sem, hogy  már nem akarok több atlétikai versenyen indulni (évekig versenyeztem) , mert egyszerűen utálom csinálni. Úgy kellett eljárnom ezekre, hogy már az edzéseken sem vettem részt. Szidtak is érte eleget, mondván, lehetne belőlem élsportoló is. Csakhogy én egyáltalán nem akartam az lenni. Ki nem állhattam, hogy mindenki engem néz. Tanáraim ezt persze szimpla lustaságnak és lázadásnak tartották. 

De nem panaszkodom, én még a szerencsések közé tartoztam. Nem úgy, mint az osztálytársaim közül jó páran. Épp akkora volt az elvárás az alacsony, zömök testalkatú lányoktól, mint a nyúlánk, hosszú lábú, vékony , sportosaktól. Sokaknak lett rémálom a testnevelés óra. Közülük néhányan, örökre megutálták a mozgást, vagy csak jóval később próbálkoztak meg vele újra. 

Középiskolában aztán , én, aki annyira szeretett mozogni, folyton azon igyekeztem, hogy ne is kelljen részt vennem az órán . Lányoknak azért egyszerűbb volt a helyzet                    - néhányszor meg lehetett játszani a fáj a hasam dolgot, de mikor egy hónapon belül harmadszorra jött meg egyeseknek, az már kiverte a biztosítékot a tanár úrnál is. Nem volt elég nekünk a  mindennapos testnevelés óra (nálunk valamiért már akkor is így volt ) , kéthetente uszodába is kénytelenek voltunk eljárni. Na, az sem szólt semmi másról, csak a különböző úszásnemek felméréséről.

A 2 órából 10 perc jutott csupán, mikor teljesítménykényszer nélkül élvezhettük a vizet. 

A testnevelés óra keretein belül pedig, semmi mást nem csináltunk, csak felmérések sorozatán erőlködtünk. Szerettem volna, ha gondolkodás nélkül bevágják az egyest, ha valamire azt mondom, hogy nem tudom megcsinálni, de akkoriban ez  luxusnak számított - mondván az egyesért is meg kell dolgozni. Rengeteget égtünk egymás előtt. Egyesek partra vetett bálnaként kapálóztak a talajtornán, mások a futásba akartak belehalni, még engem  a magasugrással "szívattak" folyton. Egy egész osztály elé kiállva küzdhettem az ötösért, mert velem ellentétben, a tanár úr nem tartotta számomra elégséges jegynek  a kettest. A kötélmászásban végül csak kiegyeztünk egy elégtelenben, mivel ott aztán végképp megmakacsoltam magam és megmondtam neki, hogy az sem érdekel, ha megbuktat, akkor sem tudom megcsinálni és nem fogok szenvedni a nagy kegyes ketteséért. 

Hát, így teltek akkoriban azok a bizonyos testnevelés órák (ha neked is van történeted, véleményed ezzel kapcsolatban, akkor írd meg nyugodtan) .

Középiskola után jó pár évig nem mozogtam, el akartam felejteni ezt az egész teljesítménykényszert és szabaddá válni egy kicsit. Most, felnőtt fejjel kezdtem el újra, de szigorúan csak a magam megelégedésére. Akkor és annyit mozgok, amikor és amennyit csak jól esik. 

Mi változott  azóta? 

Így rögtön elsőre azt mondhatnánk, hogy semmi. Leszámítva, hogy mindenhol bevezették a mindennapos testnevelést. Tanulmányok igazolják, hogy a diákok nagy részének ez az egyetlen óra mozgás teszi ki, a sportolásra szánt idő majdnem száz százalékát. Tehát, alapjáraton hasznos volt az elképzelés, ám a résztvevőket ezúttal sem ártott volna megkérdezni arról, hogy mit szólnak mindehhez. Ma is éppúgy felmérések sokaságáról, szekrényről és kötélmászásról, teljesítménykényszerről  szól az az egy óra, ami a mozgás örömét volna hivatott megtanítani a jövő felnőttjeinek.  

- Utálom a testnevelés órát, semmit nem csinálunk, csak teljesítjük a kötelező felméréseket - mondta egy most 14 éves diák, akit megkérdeztem a témáról. 

- Nem szoktunk tesizni, ki nem állhatom,  folyton otthon marad a felszerelés vagy fáj a hasunk - vallotta be őszintén egy másik diák, aki 16 éves és állami iskolába jár.  

Épp olyan gyomorgörcsökről számoltak be a testnevelés okán, mint ahogy én emlékszem a 10 évvel ezelőttiekre. Mindez persze egyén , iskola és tanár függő , nem lehet tehát egy helyre sorolni az ország minden iskoláját. Szakértők úgy gondolják azonban, hogy az egész iskolai rendszerrel gond van, ami leginkább a testnevelés órákon mutatkozik meg .

Diákok és tanárok egyaránt unják, hogy csak a kerettantervben meghatározott dolgokat lehet/kell csinálni éveken keresztül. Itt szisszenjünk fel rögtön, hiszen számtalan helyen lehet már választani alternatív mozgásformák közül, például lovaglást. Első kézből igazolhatom, hogy erre nem minden iskolának van pénze, a szülő pedig nem minden esetben tudja biztosítani az anyagi hátteret a különórára. Marad tehát, a jól bevált testnevelés óra. 

Mi lehetne a megoldás?

Az index.hu interjút készített diákokkal és tanárokkal egyaránt. Mindannyian első számú problémának tartják, hogy elavult az a követelményrendszer, amit ma is alkalmazni kell. Egy diáklány arra panaszkodik, hogy alacsony termetével hiába próbálkozik nagyobb távolságra ugrani, egyszerűen esélye sincs azzal szemben, akinek csak a lába olyan hosszú, mint az ő egész magassága. Bármennyire igyekszik, képtelen jobb jegyet szerezni. Megoldás lehetne tehát, ha változtatnának a követelményrendszeren. 

Megint mások úgy gondolják, hogy a tanár személyén múlik leginkább a testnevelés órák sikeressége. Fontos lenne, hogy motiváljon, és ne zsarnokoskodjon. Egy szintén gimnazista lány, arról panaszkodik, hogy egy óra alatt 10 egyest zsebelt be, mert túl béna volt a kislabdával. Megoldás lenne tehát, ha megfelelően képzett, motiváló szakemberek oktatnák a testnevelést.

Egy, ma már külföldön élő testnevelés tanár szerint, teljesen elavult a kerettanterv és óriási hibának tartja, hogy ma ugyanazt oktatják az egyetemen a leendő tanároknak, amiket neki is csinálnia kellett a tornaórákon. Véleménye szerint, diákok és tanárok egyaránt unják, hogy a tananyag évről - évre ugyanaz, csak egyre magasabb szinteket követelnek meg. Megtaníthatatlan az a részletesség, amit elvárnának.

Mendrey László , a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke úgy véli, hogy úgy kellene kialakítani a testnevelés órák formáját, hogy a diák ne vegye észre, hogy tanul. Ne érezze kötelezőnek, mert könnyen megutálhatja azt is, amit addig szeretett. 

Lehetne ezt másképp is ? 

Természetesen igen. Alternatív testnevelés órákkal.  Béres- Deák Barbara, a Közgazdasági Politechnikum tanára elmondta, hogy az ő testnevelés órájuk sokban hasonlít a klasszikushoz, ám a gyerekek teljesítményét nem osztályozzák, nyitottak más mozgásformákra is, akár olyanokra is, amiket a gyerekek javasolnak. Azt látja, hogy sokan félve érkeznek a testnevelés órára, de idővel ők is megszeretik. 

Összegezvén  a fentieket, abban  azért talán egyetérthetünk, hogy érdemes lenne , olyan testnevelés órákat összeállítani, amely nem csak a gyerek testtudatára , de kedvére is jó hatással van. Hisz mozogni valóban öröm, vétek bárkivel  megutáltatni azt.  

0 Tovább

10 dolog, amit ne tegyél meg!

Egymást érik az olyan cikkek, melyekben arról olvashatunk, hogy mit kellene megtennünk húsz - harminc, ne adj isten 40! éves korunkig (ennél idősebbek már általában nem, vagy csak rejtőzködve léteznek, nem sok írás szól nekik, róluk) . Huszonakárhány  évesen kezdjünk el leszokni az állandó bulizásról, harmincasoknak már illene megállapodnia, de legalábbis valamirevaló karrierrel kellene rendelkezniük. 40 évesen pedig már leginkább semmit ne akarjunk. Gyerek  úgysem lehet, a buli nem nekünk való, a munkából meg úgyis kiöregedtünk már. Egy újabb ilyen cikk  átolvasása után ötlött fel bennem, hogy miért nem kezdünk el beszélni inkább arról, hogy mennyi mindent hagyunk hátra, felejtünk el az elmúló évek során, amit egyáltalán nem kellene megtennünk.   Vannak olyan dolgok, amikről sosem szabadna leszoknunk, lemondanunk. Ilyen tekintetben, az életkor tényleg csak egy szám, semmi több.  

élettér 10 dolog

10 dolog, amivel soha nem szabadna felhagynunk

1. Szerelem 

Túl késő újrakezdeni, nem nekem való ez már! - túl sokszor hallottam ezt ahhoz, hogy ne a szerelem szerepeljen az első helyen. Mind emlékszünk  mit is jelentett mindez , mikor még annyi mindent nem tudtunk róla. Csalódtunk, csaltak és csaltunk, éveket vesztegettünk . Na és ? Ott volt a nevetés, a szenvedély , a mámor, a biztonság érzése, a szeretve létezés minden öröme. Ehhez van túl késő? Ez az, ami már nem nekünk való? 

2. Álmok és célok

Álmodtunk hercegről/ hercegnőről, jó állásról, szép házról, pénzről és gyerekekről. Megkaptuk. És akkor most hogyan tovább ? Legyen megszokás, rutin és céltalanság. Hát persze. Új irányokat meghatározni épp úgy nem korfüggő , mint a szerelem. Sosem szabadna hagyni, hogy mókuskerékké változzon az életünk, amitől gyermekként még annyit reméltünk. 

3. Humor 

Nevetni , nevetni és még annál is többet nevetni. Hasunkat fogva, könnyezve , őszintén és szívből. A kor előrehaladtával talán ezt a legnehezebb megtartanunk. Annyi minden van , amiért szomorkodhatunk, túl sokat csalódtunk  és egyébként is megszoktuk, hogy egy felnőtt nem viháncol idióta módjára. Pedig mennyivel jobb lenne!

4. Gyermeki én 

Őszinte kíváncsiság, érdeklődés emberek és dolgok iránt. Bőrig ázni az esőben, mesefilmeket nézni, hulló falevelek közt sétálni, hógolyózni . Emlékszünk még egyáltalán? Igen , tudom felnőttek vagyunk, tudni kell viselkedni, ésatöbbi. De kit érdekel mindez ? Olyan jó lenne, ha néha kiengedhetnénk azt a kisgyereket , aki még mindig bennünk lakozik. 

5. Tudásszomj

Minél idősebb valaki, annál inkább hajlamos lesz elhinni, hogy ő bizony már mindent tud és persze azt a mindent, mindenkinél jobban. Pedig nincs ember a Földön, aki elmondhatná magáról, hogy az összes témának szakértője. Maximum tapasztalhatott bizonyos dolgokat, de jószerével több ezer  van még , amit soha nem próbált ki, de még csak nem is hallott róla. Jó pap is holtig tanul, szokták volt mondani. Értékelendők például, azok az idősebb emberek, akik most ismerkednek a technika vívmányaival.

6. Kikapcsolódás

Hobbik, tevékenységek , amik képesek kiszakítani a mindennapokból. Bármely életkorban el lehet kezdeni festeni, írni, horgolni, bármit. A színházi előadások, koncertek sincsenek felső korhatárhoz kötve. - Szilveszterkor Ocho Macho koncerten voltunk, s mellettünk két nyugdíjas néni "csápolt" - öröm volt nézni őket . :) Élő bizonyítékok arra, hogy nem számít hány évesek vagyunk, létezik a televízión kívül is élet. 

7. Édes kis bűnbeesések 

Igen tudom, egészséges életmód meg minden. De mennyire jól  tud esni az ember lelkének, az a pohár finom vörösbor vagy az az ínycsiklandó sütemény. A szabályok azért vannak, hogy megszegjük őket. Ebben az esetben legalábbis biztosan. 

8. Tisztelet 

Önmagunkkal és másokkal szemben is. Értem itt ez alatt , hogy ha tiszteletet követelünk másoktól, akkor azt nekünk is illik megadni. Sokszor futottam már bele abba, hogy Mit akar ez a kis fiatal, úgysem tud semmit  és a Neked fogalmad sem lehet még az életről kezdetű mondatokba. Érdekes elvárás ezután, hogy én adjam meg neki  a tiszteletet, csak azért, mert ő az idősebb. Sosem szabadna elfelejtenünk, hogy a tisztelet kölcsönös dolog. 

9. Önismeret 

A kedvencem . Ez is a Mit illik kategóriába sorolandó. Ennyi idősen illene már tudnod, hogy mi leszel, ha nagy leszel, hogy mit akarsz az élettől, mikor akarsz gyereket és még sorolhatnánk. Számos kérdésre találhatunk megfelelő válaszokat, de lesznek valószínűleg olyanok , amiket még nyolcvan évesen is keresgélni fogunk. És ez így van rendjén. Ahogy a világról, úgy magunkról sem tudhatunk mindent. Az "ismerkedési folyamat" sose szűnjön meg. 

10. Hála 

Igen, tudom. Számtalan dolog miatt érezhetnénk hálát, ám mivel instant világunkban folyton  új dolgok megszerzésére ösztönöznek minket, kezdjük elfelejteni , hogy mennyi mindenünk is van már, amiért hálásak lehetnénk. Ne tegyük. Igenis értékeljük azt, amit kaptunk az élettől. Sokat lendíthetünk általa a megfelelési kényszereinktől való megválás útján. 

Felmerülhet a kérdés mindezek után, hogy mégis mi a fenét tudhatok én erről az egészről . Nem sokat. Ám rengeteget beszélgettem  emberekkel (mindenféle korosztály, 92 évvel bezárólag) , s a hallottak alapján azt gondolom, hogy a lista igenis megállja a helyét. Ilyenformán a bejegyzés korra, nemre való tekintet nélkül készült. Szigorúan szubjektív  , kiegészítéseket, korrektül megfogalmazott véleményeket szívesen fogadok.

0 Tovább
«
1234

LélekHatár

blogavatar

Inspiráció, lélek, párkapcsolat, testi - lelki egészség, fejlődés, tudatosság a mindennapokban. Történetek - történések, őszinte sokszínűség egyetlen nő tollából.

Lélekhatár a Facebookon

Utolsó kommentek