Napjainkban nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy egészségünk érdekében, mennyire fontos is mozogni. A vélemények már megoszlanak arról, hogy mit és mennyit érdemes sportolni, ám azzal általánosságban mindenki egyetért, hogy a megfelelően kiválasztott mozgásforma, rendszeresen végezve, valódi örömöt okoz. De mi van azokkal, akik csak  kényszerből mozognak?  Kötelező testnevelés órák olykor frusztráló, máskor kedves emlékeinek nyomába eredünk. 

élettér egészség  test mozgás

Szekrényugrás: Álmaink netovábbja - Rémálmaink örök tárgya? 

Mindig imádtam mozogni. Szerencsés alkat vagyok, szinte minden sportágban, amit az általános iskolai testnevelés órákon kipróbáltunk, abban viszonylag tehetségesnek számítottam. Örömmel emlékszem vissza a labdajátékokra, élveztem a kislabdahajítást, a távolugrást, még a futást is. Remekül éreztem magam a táncos aerobik órákon - ami mindig felüdülést jelentett a hosszúra nyúlt, dupla matek után. Szívesen vettem részt az órákon és buzdítottam másokat is arra, hogy mozogni márpedig tényleg fantasztikus dolog. Egészen addig, még nem vált kényszeressé, a kötelező felmérések és a számomra kötelezően előírt versenyeken való indulásokkal.  

Felsőtagozatban egyre kevesebb lett az ún. szabadfoglalkozás , egyre több lett viszont a Cooper teszt, felülés- törzshajlítás , szekrényugrás és társai. Kezdett az egész kényszeres teljesítménynöveléssé válni, s lassan belőlem is eltűnt az addigi rajongás. Nem beszélve arról, hogy a kitűnő testnevelés jegyeim, rohamos romlásnak indultak. Rettegtem ugyanis a szekrényugrástól, a kötélmászástól és hasonszőrű barátaitól - ez rajtam kívül azonban, senkit sem érdekelt. Ahogy az sem, hogy  már nem akarok több atlétikai versenyen indulni (évekig versenyeztem) , mert egyszerűen utálom csinálni. Úgy kellett eljárnom ezekre, hogy már az edzéseken sem vettem részt. Szidtak is érte eleget, mondván, lehetne belőlem élsportoló is. Csakhogy én egyáltalán nem akartam az lenni. Ki nem állhattam, hogy mindenki engem néz. Tanáraim ezt persze szimpla lustaságnak és lázadásnak tartották. 

De nem panaszkodom, én még a szerencsések közé tartoztam. Nem úgy, mint az osztálytársaim közül jó páran. Épp akkora volt az elvárás az alacsony, zömök testalkatú lányoktól, mint a nyúlánk, hosszú lábú, vékony , sportosaktól. Sokaknak lett rémálom a testnevelés óra. Közülük néhányan, örökre megutálták a mozgást, vagy csak jóval később próbálkoztak meg vele újra. 

Középiskolában aztán , én, aki annyira szeretett mozogni, folyton azon igyekeztem, hogy ne is kelljen részt vennem az órán . Lányoknak azért egyszerűbb volt a helyzet                    - néhányszor meg lehetett játszani a fáj a hasam dolgot, de mikor egy hónapon belül harmadszorra jött meg egyeseknek, az már kiverte a biztosítékot a tanár úrnál is. Nem volt elég nekünk a  mindennapos testnevelés óra (nálunk valamiért már akkor is így volt ) , kéthetente uszodába is kénytelenek voltunk eljárni. Na, az sem szólt semmi másról, csak a különböző úszásnemek felméréséről.

A 2 órából 10 perc jutott csupán, mikor teljesítménykényszer nélkül élvezhettük a vizet. 

A testnevelés óra keretein belül pedig, semmi mást nem csináltunk, csak felmérések sorozatán erőlködtünk. Szerettem volna, ha gondolkodás nélkül bevágják az egyest, ha valamire azt mondom, hogy nem tudom megcsinálni, de akkoriban ez  luxusnak számított - mondván az egyesért is meg kell dolgozni. Rengeteget égtünk egymás előtt. Egyesek partra vetett bálnaként kapálóztak a talajtornán, mások a futásba akartak belehalni, még engem  a magasugrással "szívattak" folyton. Egy egész osztály elé kiállva küzdhettem az ötösért, mert velem ellentétben, a tanár úr nem tartotta számomra elégséges jegynek  a kettest. A kötélmászásban végül csak kiegyeztünk egy elégtelenben, mivel ott aztán végképp megmakacsoltam magam és megmondtam neki, hogy az sem érdekel, ha megbuktat, akkor sem tudom megcsinálni és nem fogok szenvedni a nagy kegyes ketteséért. 

Hát, így teltek akkoriban azok a bizonyos testnevelés órák (ha neked is van történeted, véleményed ezzel kapcsolatban, akkor írd meg nyugodtan) .

Középiskola után jó pár évig nem mozogtam, el akartam felejteni ezt az egész teljesítménykényszert és szabaddá válni egy kicsit. Most, felnőtt fejjel kezdtem el újra, de szigorúan csak a magam megelégedésére. Akkor és annyit mozgok, amikor és amennyit csak jól esik. 

Mi változott  azóta? 

Így rögtön elsőre azt mondhatnánk, hogy semmi. Leszámítva, hogy mindenhol bevezették a mindennapos testnevelést. Tanulmányok igazolják, hogy a diákok nagy részének ez az egyetlen óra mozgás teszi ki, a sportolásra szánt idő majdnem száz százalékát. Tehát, alapjáraton hasznos volt az elképzelés, ám a résztvevőket ezúttal sem ártott volna megkérdezni arról, hogy mit szólnak mindehhez. Ma is éppúgy felmérések sokaságáról, szekrényről és kötélmászásról, teljesítménykényszerről  szól az az egy óra, ami a mozgás örömét volna hivatott megtanítani a jövő felnőttjeinek.  

- Utálom a testnevelés órát, semmit nem csinálunk, csak teljesítjük a kötelező felméréseket - mondta egy most 14 éves diák, akit megkérdeztem a témáról. 

- Nem szoktunk tesizni, ki nem állhatom,  folyton otthon marad a felszerelés vagy fáj a hasunk - vallotta be őszintén egy másik diák, aki 16 éves és állami iskolába jár.  

Épp olyan gyomorgörcsökről számoltak be a testnevelés okán, mint ahogy én emlékszem a 10 évvel ezelőttiekre. Mindez persze egyén , iskola és tanár függő , nem lehet tehát egy helyre sorolni az ország minden iskoláját. Szakértők úgy gondolják azonban, hogy az egész iskolai rendszerrel gond van, ami leginkább a testnevelés órákon mutatkozik meg .

Diákok és tanárok egyaránt unják, hogy csak a kerettantervben meghatározott dolgokat lehet/kell csinálni éveken keresztül. Itt szisszenjünk fel rögtön, hiszen számtalan helyen lehet már választani alternatív mozgásformák közül, például lovaglást. Első kézből igazolhatom, hogy erre nem minden iskolának van pénze, a szülő pedig nem minden esetben tudja biztosítani az anyagi hátteret a különórára. Marad tehát, a jól bevált testnevelés óra. 

Mi lehetne a megoldás?

Az index.hu interjút készített diákokkal és tanárokkal egyaránt. Mindannyian első számú problémának tartják, hogy elavult az a követelményrendszer, amit ma is alkalmazni kell. Egy diáklány arra panaszkodik, hogy alacsony termetével hiába próbálkozik nagyobb távolságra ugrani, egyszerűen esélye sincs azzal szemben, akinek csak a lába olyan hosszú, mint az ő egész magassága. Bármennyire igyekszik, képtelen jobb jegyet szerezni. Megoldás lehetne tehát, ha változtatnának a követelményrendszeren. 

Megint mások úgy gondolják, hogy a tanár személyén múlik leginkább a testnevelés órák sikeressége. Fontos lenne, hogy motiváljon, és ne zsarnokoskodjon. Egy szintén gimnazista lány, arról panaszkodik, hogy egy óra alatt 10 egyest zsebelt be, mert túl béna volt a kislabdával. Megoldás lenne tehát, ha megfelelően képzett, motiváló szakemberek oktatnák a testnevelést.

Egy, ma már külföldön élő testnevelés tanár szerint, teljesen elavult a kerettanterv és óriási hibának tartja, hogy ma ugyanazt oktatják az egyetemen a leendő tanároknak, amiket neki is csinálnia kellett a tornaórákon. Véleménye szerint, diákok és tanárok egyaránt unják, hogy a tananyag évről - évre ugyanaz, csak egyre magasabb szinteket követelnek meg. Megtaníthatatlan az a részletesség, amit elvárnának.

Mendrey László , a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke úgy véli, hogy úgy kellene kialakítani a testnevelés órák formáját, hogy a diák ne vegye észre, hogy tanul. Ne érezze kötelezőnek, mert könnyen megutálhatja azt is, amit addig szeretett. 

Lehetne ezt másképp is ? 

Természetesen igen. Alternatív testnevelés órákkal.  Béres- Deák Barbara, a Közgazdasági Politechnikum tanára elmondta, hogy az ő testnevelés órájuk sokban hasonlít a klasszikushoz, ám a gyerekek teljesítményét nem osztályozzák, nyitottak más mozgásformákra is, akár olyanokra is, amiket a gyerekek javasolnak. Azt látja, hogy sokan félve érkeznek a testnevelés órára, de idővel ők is megszeretik. 

Összegezvén  a fentieket, abban  azért talán egyetérthetünk, hogy érdemes lenne , olyan testnevelés órákat összeállítani, amely nem csak a gyerek testtudatára , de kedvére is jó hatással van. Hisz mozogni valóban öröm, vétek bárkivel  megutáltatni azt.